2019. máj 23.

Volt egyszer egy Hollywood – elsöprő siker Cannes-ban

írta: knerliviki
Volt egyszer egy Hollywood – elsöprő siker Cannes-ban

Nem új keletű dolog, hogy Quentin Tarantino filmje körül nagy legyen a felhajtás. Azonban legújabb filmje, a Volt egyszer egy Hollywood, melyet kedd este mutattak be a 72. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában, még az eddigieknél is nagyobb felhajtásnak örvendhetett.


60791874_431394747642806_4007332554502832128_n.jpg

 

Az év egyik legjobban várt filmjének kikiáltott alkotás premierje óriási tömeget vonzott a cannes-i Croisette-re. A rajongók és a sajtó órákat vártak a világsztárok megérkezésére, illetve a premier vetítésére, s ez a lelkesedés még magát a rendezőt és a színészeket is meghatotta, hálából pedig a szerencsésebb emberekkel közös szelfiket készítettek.

A bemutatót követő hétperces vastaps ugyan nem kivételes a cannes-i gálavetítéseken, de viszonylag hosszúnak számít, és a háromezer fős premierközönség lelkes ünneplése még Brad Pitt szeméből is könnyeket csalt ki – írja az MTI. 

A Volt egyszer egy Hollywood Tarantino kilencedik filmje, mely Los Angelesben játszódik 1969-ben. Ez az évszám Hollywood történetében azért jelentős, hisz ebben az évben gyilkolták meg Roman Polanski terhes feleségét Sharon Tate-et és barátait, Charles Manson, amerikai bűnöző és szektavezér követői. Ez a kegyetlen történés egyben Hollywood aranykorának végét is jelentette. Tarantino jelentős szereplőgárdát felvonultató filmje ehhez a történethez nyúl vissza.

 

20181020_todo-lo-que-sabemos-de-once-upon-a-time-in-hollywood.jpg

 

A film főhőse Rick Dalton (Leonardo DiCaprio), egy westernszínész, aki munka nélkül maradt jóbarátjával és dublőrjével Cliff Booth-al (Brad Pitt) együtt. Boldogulásuk és feljebb kapaszkodásuk terve, azonban nem annyira egyszerű. A történetet színezi mindeközben, hogy a közvetlen szomszédságukba költözik a két új hollywood-i sztár, Roman Polanski és Sharon Tate (Margot Robbie).

Tarantino a filmbemutató előtt megosztotta kérését, melyet első sorban a sajtóvetítésen résztvevő újságírókhoz intézett:

A stáb és a színészek keményen dolgoztak, hogy valami eredetit hozzanak létre, és én csak annyit kérek, mindenki próbálja meg, hogy nem mond el semmi olyat előre, amely megakadályozhatja a jövőbeni nézőket abban, hogy ugyanazt az élményt éljék át a filmet nézve. -írta a Twitteren.

A premier előtt Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója kiemelte, hogy fontosnak tartja a rendező kérését, és aki most látja a filmet, ne áruljon el semmit annak, aki csak a későbbiekben nézheti meg majd, hogy ugyanazt a filmélményt élhesse át mindenki.

 

once-upon-a-time-in-hollywood.jpg

 

A premiert követően a kritikusok elragadtatva nyilatkoztak az alkotásról. Egyesek szerint ez a flm Tarantino eddigi legjobb alkotása.

John Bleasdale a CineVue kritikusa a következőképp nyilatkozott: „

A Volt egyszer egy Hollywood bátor, gyönyörű és brutális. Ez Tarantino legjobb filmje a Kill Bill, sőt talán a Ponyvaregény óta.

Dave Calhoun a Time Out kritikájában a következőt írja:

A Volt egyszer egy Hollywood „Tarantino kiforrott munkái közé tartozik, és a filmes ironikus történetmeséléséhez és kifinomult szakmaiságához hozzájön Brad Pitt és Leonardo DiCaprio zseniális alakítása. Mégis egy tipikus Tarantino-filmről van szó, amely az egyik pillanatban komoly érzelmeket vált ki, aztán a következőben már szemérmetlenül esztelenné válik.

David Rooney a The Hollywood Reporter cikkében jót és rosszat is említ egyaránt:

A Volt egyszer egy… Hollywood struktúrája egyenetlen és esetlen, és vannak benne lapos részek. De egyúttal a korszakhoz írt lefegyverző és egy jellemzően felforgató szerelmes levél, amelyben Tarantino olyannak mutatja az álomgyárat, amilyen az ő gyermekkorában volt, és közben újraírja azt a traumatikus eseményt, amely annak a kornak a végét jelentette.

A film számos érdekessége közé tartozik, hogy az alkotás jelentős szereplőgárdát vonultat fel, így érdemes mindenki nevét kiemelnünk, hiszen a film élményét ezen jelentős színészek teszik még élvezetesebbé, így most következzék egy felsorolás:

Brad Pitt és Leonardo DiCaprio mellett igen népes társaság gyűlt össze: Margot Robbie, Timothy Olyphant, Michael Madsen, Tim Roth, Damian Lewis, Luke Perry, Emile Hirsch, Dakota Fanning, Clifton Collins, Keith Jefferson, Nicholas Hammond, James Marsden, Julia Butters, Scoot McNairy, Damon Herriman, Austin Butler, Lena Dunham, Maya Hawke, Mike Moh, Rafal Zawierucha, Rumer Willis, Dreama Walker, Costa Ronin, Margaret Qualley, Victoria Pedretti, Zoe Bell, valamint Bruce Dern.


Magyarországon sajnos várnunk kell a bemutatóra augusztus 8-áig, de mi már nagyon kíváncsian várjuk!
És Ti? ;)
Vigasztalódásul addig is itt a film 2. trailere!

Szólj hozzá

blog hírek film premier mozi youtube beszámoló trailer hír friss filmszemle tarantino cannes quentin Film Cannes volt egyszer egy hollywood filmtarantínó