2020. dec 21.

Itt vannak az első képek Gary Oldman másik Oscar-esélyes filmjéből, a Crisis-ből!

írta: Siktár Vivi
Itt vannak az első képek Gary Oldman másik Oscar-esélyes filmjéből, a Crisis-ből!

David Fincher igazán ígéretesre sikerült Mank (2020) című filmje mellett Gary Oldman ebben az évben egy másik Oscar-esélyes filmben, a Nicholas Jarecki-féle Crisis-ben is dolgozott, melyet, ha minden igaz, következő év februárjában láthatunk a mozikban.

kepernyofelvetel_134_go.png

Az első ránézésre Traffic-stílusú (Steven Soderberg, 2000) film igyekszik bemutatni azt a sokágú kérdéskört, mely az ópium-krízis hozadéka, s bemutatni a történet sokrétűségét. Az első képeken, melyek a forgatásról kerültek ki jól látható, hogy Gary Oldman mellett Evangeline Lilly és Armie Hammer is a film szerves részét képezik. A történetet akként szánják bemutatni, hogy különböző cselekményszálakon keresztül mutatják be a válságot, a Fentanyl multi-kartell csempészésétől kezdve, a gyógyuló, fiát kereső oxitocin-függőn át, egészen egy gyógyszerészeti cég alkalmazottjáig, aki titkokra bukkan egy bizonyos „függőséget nem okozó” fájdalomcsillapító kapcsán, melyet a cég éppen piacra akar dobni. 

A fent említett 3 színész mellett a stábot még olyan nevek gazdagítják, mint Greg Kinnear, Michelle Rodriguez, Luke Evans, Lily-Rose Depp, Scott “Kid Cudi” Mescudi, Duke Nicholson, Veronica Ferresvagy éppen Martin Donovan. A 2012-es Arbitage (Végzetes hazugságok) után ez lesz Jarecki első rendezése, aki egyben a forgatókönyvért is felel.

gary_2.jpg

A Crisis 2021. fubruár 26-án érkezik a mozikba, s röviddel azután, március 5-én landolhat a digitális térben, VOD-felületen, így az új Oscar-előírások értelmében egyből belecsöppentet a díjak körüli esélylatolgatásba is.

kepernyofelvetel_133_el.png

kepernyofelvetel_132_ah.png

Szólj hozzá

érdekes film kép mozi képek érdekesség ópium crisis michelle rodriguez február david fincher evangeline lilly gary oldman steven soderbergh vod greg kinnear 2021 luke evans Oscar nicholas jarecki armie hammer végzetes hazugságok martin donovan lily-rose depp mank cineart cineartblog oscar-esély veronica ferress