Mi történik akkor, ha egy sikerekben úszkáló filmkészítő elszáll magától, és figyelmen kívül hagyja azokat, akik támogatták? A kérdés izgalmas, melyet Sam Levinson, az HBO Eufória c. sikersorozatának alkotója feltesz a Netflix-en debütáló kamaradrámájában, a Malcolm & Marie-ben. Mi történik tehát?

Levinson feltörekvő, s tagadhatatlan sikereket elérő filmkészítő, aki szinte saját pénztárcájából finanszírozta a Malcolm & Marie-t, mely egy felfuvalkodott filmkészítőről és drogfüggő barátnőjéről szól, amint párkapcsolatukban navigálnak terjedelmes viták és megalkuvások kíséretében. A film tavaly nyáron, a világjárvány kellős közepén forgott szigorú óvintézkedések mellett a Fehér isten és az Eufória számos epizódjának operatőre, a mi saját Rév Marcellünk magabiztos fényképészetével.

A Malcolm & Marie egy klasszikus, beszélő fejes melodráma, monokróm képi világgal, helyenként grandiózus, ám főleg dokumentarista kamerakezeléssel. A film Malcolm (John David Washington) és Marie (Zendaya) története, akik a férfi új filmjének premierjéről hazaérve egymásnak esnek, miután Malcolm nem köszönte meg az elkészült filmet Marie-nek, aki úgy véli, nagy mértékben szolgáltatott drogfüggősége ihletet Malcolm számára.

A kétszereplős játékfilm ritka bestia, a fekete-fehér képi világ pedig egyenesen taszítja a nagyobb stúdiókat, a Netflix-en mégis otthonra lelt Levinson míves, modoros, túlbeszélt, egyenesen megbotránkoztató módon díjhalás filmje. A Malcolm & Marie egy érdekes koncepció, azonban szappanoperába hajlóan túlírt és túljátszott ömlengés a kreatív folyamatról, a párkapcsolati megrögzöttségről és a kompromisszumról – avagy annak képtelen természetéről.

Korábban az Eufória két különkiadásával Levinson lebilincselő karakterpillanatokat talált a szűk drámai terekben, ahol szintén pusztán beszélgetnek a közkedvelt karakterek, azonban új filmjével mindössze annyit bizonyított be, hogy akármennyire is gyönyörűen fényképezett a Malcolm & Marie, Levinson egyszerűen képtelen őszinte pillanatot találni a letisztult dramaturgiában. 

A Malcolm & Marie a gyakorlatban sokkal inkább hasonlít a színházra, mint a valóságra, és az efféle esztétika egyszerűen nem illik a filmhez, ami egyébként valóban érdekfeszítő kérdéseket elszomorítóan közhelyesen illeszt a folyamatosan ordibáló színészek szájába, akik távol állnak dimenziókkal teli karakterektől, monologizálásuk üres tömjénezése, beképzelt magasztalása a Szerzőnek.

Hogy mi történik akkor, amikor Levinson úgy érzi, bármit megtehet? Ilyen sallangos, üres filmet készít, mint a Malcolm & Marie, amelynek megtekintésétől legszívesebben megkímélném a nézőket, azonban a két sztár attrakciója az ellenkezőt fogja kiváltani a nagyérdeműből. Tézisfilmre, nagyjátékfilm hosszára nyújtott tévéjátékra, s nem pedig érdemi mozifilmre hajaz Levinson rendezése.

Csupán a helyenként dallamos filmzene (Labrinth) és az ismételten pazar operatőri munka menti meg a filmet a középszerűség poklától. Sem Washington, sem Zendaya nem tudnak mit kezdeni az irritáló, antipatikus karaktereikkel, melyet Levinson őszintétlenül, felszínesen vetett papírra. Érthetetlen számomra, miről szól a Malcolm & Marie, ugyanis nehéz ellenkezni azzal, hogy a rendezőnek sincs fogalma, miről akart filmet csinálni.

A Malcolm & Marie részei sokkal érdekesebbek, mint az elkészült egész, azonban a végtermék képzavaros, mesterkélt és egyszerűen unalmas. A színpadiasan mozgó, embertelen karakterek kálváriáját, önimádó és negédes dialógusait követjük iszonytató 100 percen keresztül. Amennyiben valaki a megtekintésre vetemedik, készítsen elő aszpirint.

A film február 5-től elérhető a Netflix kínálatában.