A 2010-es évek a 3D-hullám és a találtkamerás horrorfilmek mellett a korhatáros vígjátékok reneszánszának időszaka is volt, mely utóbbi tagadhatatlanul adósa a Másnaposok sikerének. Paul Feig 2011-es Koszorúslányok c. romantikus vígjátéka volt az évtized egyik első olyan R-besorolású komédia, amire kimondottan „nőicentrikus” szemlélettel tekinthetünk. A Koszorúslányok gondtalan, szarkasztikus és blőd humora jórészt az Oscar-jelölt főszereplő-író, Kristen Wiig és írótársa, Annie Mumolo eredetiségének köszönhető.

Wiig és Mumolo legújabb projektjét, a Barb and Star Go to Vista Del Mar-t az írói páros sajnálatosan megfosztotta a korhatáros helyzetkomikumból fakadó élvezetektől, ugyanakkor a főszereplők kifogástalan kémiája, a film gyermeki lelke és abszurd módon optimista hangulata gyakorta kompenzálja a nézőt a jelentős mértében történettelen, humorban szegényes vígjáték megtekintése során.

Barb (Mumolo) és Star (Wiig) két negyvenes éveikben elvált, bútorboltban dolgozó, elválaszthatatlanul jóbarát, akiket elbocsátanak lezser munkamoráljuk okán. A barátnők elhatározzák, hogy életre szóló kalandra mennek a floridai üdülőparadicsomba, Vista Del Mar-ba, azonban nem sejtik, hogy a város lakóit hatalmas veszély fenyegeti egy elszabadulni készülő vírus által. Útjuk során próbára tétetik kapcsolatuk, miután mindketten szerelembe esnek egy rejtélyes idegenbe (Jamie Dornan), és végül a nap hőseivé válnak.

A történet első ránézésre egyszerű, ugyanis Barb és Star kusza kalandja valójában az igaz barátság próbája. Fellelhető azonban a Barb and Star Go to Vista Del Mar-ban a road movie, a romantikus vígjáték, illetve a musical műfaja, mindazonáltal a hétvégi matiné rajzfilmek és az 1960-as évek kémfilmjeinek hangulata is visszaköszön a Josh Greenbaum által rendezett vígjátékban. Ez utóbbi azért lebilincselő, mert az elrajzolt, bosszúszomjas „Bond-főgonoszt” egyaránt Kristen Wiig alakítja, ám a két karakter nincs rokonságban, a kettős szerep pedig indokolatlan a remek smink ellenére.

A Barb and Star Go to Vista Del Mar egy felettébb együgyű játékfilm, és a fent említett, kaotikus történettelenség cseppet sem zavarja az alkotókat, akik látszólag fantasztikusan szórakoznak. Sajnos nem csak narratív, hanem hangulatbéli problémái is vannak Greenbaum filmjének, és a derűs, színekben és látványtervben egyaránt gazdag Barb and Star… képtelen érdemben szórakoztatni a nézőket. Egyszerűen nem vicces.

Egy ilyen elrajzolt film esetében megköveteljük azt, hogy az írók bombázzanak minket humorral, azonban Jamie Dornan kétbalkezes bérgyilkos karakterét leszámítva – aki spontán dalra fakad akármely pillanatban – szimplán nem találtam vicces pillanatot a Barb and Star… képsorai között. A laza szüzsé eltarthat egy nagyjátékfilmet, viszont ebben az esetben izgalmas karakterekre, sokkal aberráltabb helyzetekre lenne szükség, melyet nem tesz lehetővé a PG-13-as korhatárbesorolás.

A Barb and Star… őszinte, azonban önkényes műfaji játék, egy elnyújtott Saturday Night Live szkeccs relatíve magas produkciós színvonallal, tucatnyi szükségtelen vendégszereplővel és egy anarchista lezárással. Kissé dühítő, hogy Wiig és Mumolo képtelenek voltak egy valamirevaló történettel előrukkolni, hiszen végsősoron Oscar-jelölt írók lennének, nem?

Wiig komikus géniuszában nem kételkedek, a páros kémiája pedig nyilvánvaló, viszont hiányzik a Barb and Star… abszurd helyzeteiből fakadó humor, mellyel nem sikerült megbirkózni a készítőknek. Feledhető, ám egyszeri megtekintésre (talán) alkalmas darab, ugyanakkor jelentő kacagtatásra nem érdemes számítani. Könnyen lehet, hogy előbb-utóbb kultuszfilmmé magasodik majd a Barb and Star Go to Vista Del Mar, azonban az elkövetkező években erre sem vennék mérget.

A film február 12-től elérhető lakossági forgalmazásban.