2020. okt 18.

James McAvoy újból nagy színészi alakításra készül

írta: Jászberényi Lili
James McAvoy újból nagy színészi alakításra készül

  James McAvoy újból nagy kihívás elé állítja saját magát.  Úgy tűnik, a skót színész igen csak szereti a nehéz színészi feladatokat, ugyanis miután egy 23 személyiséggel rendelkező karaktert alakított előbb a Széttörve, majd később 2019-ben az Üveg című filmben, most talán még izgalmasabb „kalandba” kezd.

  Bár a 2017-es My son című alkotás remake-jeként készülő film még csak az előkészületeknél jár, azt már most lehet tudni, hogy színészvezetés terén igen csak forradalmian új technikát alkalmaznak majd. McAvoy ugyanis nem fogja megkapni a forgatókönyvet, és improvizálva kell majd lereagálnia színésztársainak viselkedését, akik vele ellentétben tudni fogják, hogy honnan hová tart a történet. Ami még plusz sajátossága lesz a filmnek, hogy a cselekvés valósidejű lesz, tehát a színészeknek pontosan annyi idejük lesz egy jelenetre, amennyit az amúgy is magába foglalna és nem kapunk időbeli tömörítést.

image_1.jpg

  A film maga egy férfiról fog szólni (James McAvoy), aki értesül fia eltűnéséről és mindent hátrahagyva elkezdi keresni. Magát a filmet nem csak a sok forduló pont teszi majd izgalmassá, hanem a fent említett két különlegesség is, hiszen azzal, hogy a színész nem tudja, hogy mi fog történni, még élethűbb reakciókat kaphatunk majd és mind ezt tényleg valós időben. Szerintem hatalmas feszültségfokozó ez a két tulajdonság egy filmben.

McAvoy mellett még szerepelni fog Claire Foyjal (A korona) is, aki a főszereplő feleségét fogja alakítani.

  Úgy hiszen, hogy James nem egyszer bizonyította már színészi rátermettségét, hiszen nem egy zseniális alakítást láthattunk már tőle. A fent említett két filmen kívül még láthattuk többek között a Vágy és vezeklésben és az X-men filmekben is, de ez csak néhány a sok közül. Ezekből kiindulva, bár nem kis fába vágta a fejszéjét, de több mint valószínű, hogy ebben a szerepben is helyt tud majd állni.

Szólj hozzá

hírek film mozi hír érdekesség thriller james mcavoy Claire Foy cineart cineartblog My son