A Kicsinyítés című film rengeteg potenciált hordozott magában. Kezdve az előzetesben mutatott képsorokkal, amire nyilván nem lehet támoszkodni, hisz az előzetes nem a film, így ez alapján nem is lehet megítélni azt. Próbáltam tiszta fejjel beülni a moziba, bár  bevallom elég sokat vártam tőle. Matt Damon rengeteg jó és számomra kedves filmben szerepelt és az ő neve általában egyenértékű a minőséggel. Példának okáért rögtön ott van a részben Magyarországon forgatott 2015-ös a Marsi, melyet magyarul Mentőexpedícióként sikerült fordítani.

Visszatérve a törpék közé. A film alapötlete rögtön elnyerte a tetszésemet és érdeklődve tekintettem rá. Lekicsinyítve élni életünk hátralévő részét egy mesterséges világban. Az előzetes alapján egy furfangos sci-fi filmnek tűnt, amely elgondolás kissé ridegként hathat, ámbár ha hozzávesszük, hogy ebben a fura világban a pénzünk többszörösét érheti, rögtön kecsegtetővé válik. Ki ne szeretne egy milliomos vagy milliárdos bőrébe bújni úgy, hogy mindössze csak össze kell menni hozzá?
Rengeteg olyan helyzetkomikumra okot adó szituációt láttam magam előtt, ami már érdemessé tette a filmet arra,  hogy megnézzem. 

Az első 30 percben teljesen meg is felelt a várakozásoknak. Kissé bugyuta módon ugyan, de azt kapjuk amit várhatunk tőle. Egy szerethető családi filmecskét, ami elég ügyesen lavírozik ebben az abszurd világban. Jópofa poénokkat tették szerethetővé a film alaptézisét és itt a film még jól játszik a kicsi-nagy ellentéttel is - feldobják a kérdést, hogy milyen is lehet a nagyoknak a kicsik közt és ugyanezt fordítva. Értjük a metaforát. Már itt is megjelenik egy-egy erőltetett „ a globális felmelegedés miatt kell a kicsinyítés” propaganda, de ez elsikkad és úgy érzi a néző, hogy egye fene belefér, nem rossz ötlet.

A színészi játékra nem lehet panasz, a nagy neveknek köszönhetően sokszor többet is kapunk, mint várnánk:

• Matt Damon a Mentőexpedícióból ismerős fanyar humorral fogadja a rá váró nehézségeket és megpróbál mindenen "túl lenni".
  
  
• Kristen Wiig is hitelesen hozza az odaadó Safraneknét a film első 30 percében, majd utána érthetetlen módon nem találkozunk vele.
  
  
• Hasonlóképpen Jason Sudeikis-szel és Neil Patrick Harris-szel, akik nyilvánvalóan csak azért kerültek be a filmbe, hogy bevonzzák a nézőket és ezzel visszahozzák a film gyártási költségeit.  
  
  
• Nagy meglepetés volt számomra Hong Chau, aki egész idő alatt rendkívül hitelesen hozta az elnyomott menekültet, aki a nagy eszmékkel mit sem törődve minden helyzetet megpróbál túlélni. Olykor már túlságosan is sok volt az odaadása és az önzetlensége. Még a magyar szinkron, ami köztudottan sokat elvesz az eredeti színész játékából, sem tudta őt kevesebbé faragni.
  
  

A film nézése közben ott éreztem magam először kínosan, mikor egy mezei vígjátékból átcsapunk egy teljesen értelmetlen és végletekig bugyuta drámába. Safranekné ugyanis nem hajlandó "lekicsinyílteni" magát, mert (ezt tessék figyelni) ahhoz előbb le kell borotválnia a haját és a szemöldökét… Ezek a film filózófiája szerint nem mennek össze. Kérném tisztelettel, ha mondjuk teszem azt, elfogadjuk a tézist és tovább gondolkodunk, felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a körmökkel vagy akár a bőrrel? Azok, akkor miért mennek össze, ha az előbbiek nem? Ezen a logikai buktatón most emelkedjünk felül, ez még csak a jéghegy csúcsa.

A film ezen "drámai" fordulatát tehát Safranekné hozza el, és ahelyett, hogy megkeresné a férjét egy ”szívem mégsem megyek össze, te se menj már légyszíves...” felkiáltással, elmegy egy reptérre és felhívja a már összement egyetlen urát, hogy „csúnya vagyok, le akarták borotválni a szemöldökömet, csak az egyiket sikerült megmentenem, de a másikat sajnos nem. Úgyhogy válunk! ” Indok a javából. Végig azon röhögtem, hogy ezek szerint Kristen Wiignek nem tetszettek Matt Damon méretei, ami alapvetően elég hülyén hangzik, de valljuk be ezzel a méretkülönbségre épülő szállal is a film még mindig izgalmas lehetett volna. Újabb kihagyott ziccer a több ezerből. Ez az a pont, ahol a filmet még meg lehetett volna menteni. Nem tették.

Elindul a lavina. A film további részében már nem nagyon tudunk mihez viszonyítani (sem méretben sem történetben), hiszen folyamatosan a kicsinyített világban vagyunk és rengeteg alapvető humorforrástól esünk el. A pár válásának szála is csak megemlítés szintjén kúszik be, mikor szerencsétlen Matt Damon aláírja a papírt és hopp már szegény is lett és hirtelen eltelik egy év. Csak kapkodjuk a fejünket a főszereplővel együtt. Ott vagyunk ahonnan indultunk.

Ez a fajta történetvezetés leginkább az ötletszegénység legfőbb jele, ami olyan szemponból meglepő, hogy a valaha szépreményű író/rendező Alexander Payne régebbi munkáit vizsgálva ez nem feltéltlenül volt jellemző rá. Mindamellett, hogy a Párizs szeretlek! XIV. kerülete és a Jurassic Park 3. is hasonló betegségekben szenvedett, ott legalább az ötlet jó volt, de a kivitelezés kevésbé sikerült. Tény, hogy egy új világ felépítése jóval nehezebb feladat, mint egy már meglévő történetszál továbbcsavarása, de számomra a Kicsinyítés egy teljes csőd.

Ha el kellene képzelnem a forgatóköny fejlesztését Alexander Payne és csapata között, a következő párbeszéd zajlik le a fejemben:

Alex:
-Na akkor megvan a film fele, kellene még valami, ami továbblendíti a sztorit.

-Hívjuk fel Leonardo DiCapriot! Majd ő mond valami okosat!

Alex:

- Leo figyelj már kicsit elakadtunk a filmmel, vannak itt kis emberek, meg válás, meg vicces szituk. Nincs valami ötleted?

DiCaprio:
- Globális felmelegedés!

A film második felére jöttem rá, hogy tulajdonképpen mi volt a filmkészítők fő célja a semmin kívül. Propaganda. Mint a Táncoló talpak végét, ezt a filmet is agyonnyomja a túlzottan erőltetett társadalomkritika. Az ötletszegénység és a producer nyilvánvaló kivánsága miatt beletuszakolták a globális felmelegedés témáját, valamint a jobb élet reményében összement társadalmilag elmaradott régiókból érkező bevándorlókat, akik a „falon túl” élnek és takarítanak az újonnan milliárdossá lett réteg után. Tetszik érteni. A vicc az egészben, hogy itt felgyúlt bennem a remény lángja, hátha csak elaltatott a film és mégiscsak van egy összeesküvés, esetleg így akarják eltüntetni a nyomort. Vagy ez csak egy újabb süllyesztő? Nem tudom, mit reméltem, de sajnos nem tudunk meg többet annál, mint hogy ők ott vannak és "that's all". A néző áll és néz, mint a harmadik teve Noéra, hogy most akkor tulajdonképpen mire gondolt a költő. Elvétett utalásokon kívül semmit nem kapunk válaszként.

A film vége felé közeledve, amelyet a teremben mindenki igen erősen várt már, még a bolond szekta megjelenése is elsikkad, akiknek sikerül behálózniuk Mr. Safraneket ("Jöjjön közelebb!"). Mily meglepő, hogy a legnagyobb problémájuk és érvük minderre a furcsa világra a glo... most figyelj, a globális felmelegedés. Az utolsó pillanatban, hála a nyelvet alig ismerő menekültnek Ngoc Lan Trannek (Hong Chau) sikerül megmentenie Safraneket.

Nem találnátok ki, de románc is szövődik az immár elvált Safranek és Ngoc között. Az egész filmen tulajdonképpen végig száguldó Ngoc releváns jellemfejlődésen nem esik át, de mesteri módon tudja végig rugdosni a filmen Safranek urat, aki ennek hatására mindenki helyett (is) megérti a rettentő fontos dolog súlyát, ami nem más, mint a film varázsszava, a Globális felmelegedés. Tadaaam!

Az összképet ezt az egész rémálmot lezáró „csavar” sem menti meg, hiszen az nem igazán lehet érdem, hogy valaki nem zárkózik be egy lyukba. A mondanivaló (ha van) elveszik, azon kívül, hogy ne kicsinyítsük össze magunkat a GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS miatt, mert elég nagy baromság.

Volt már arra a példa a filmtörténetben, hogy az előzetesben látott képsorokat nem látjuk viszont az elkészült filmben vagy nem azokat a karaktereket hangsúlyozzák ki, mint akik valóban dominánsak, de ebben a filmben kicsikét túlzásba estek azzal, hogy Jason Sudeikist és Neil Patrick Harrist, akik összesen tíz(!) percnél többet nem igazán töltenek el a vásznon, ilyen mértékben elénk tolják kizárólag marketing szempontból. Vastag hagyománya van ennek az amerikai filmiparban, gondoljunk csak az 1996-os Tűzparancsra, amit Steven Seagallal reklámoztak és körülbelül fél óra után meghal, vagy az Antal Nimród rendezte 2010-es Ragadozókra, ahol Laurence Fishburnenel történik szinte ugyanez. A nyilvánvaló reklámszándékkal elhelyezett gigantikus Absolut vodkás üvegre már ki sem térek, ami szintén nem került bele a kész filmbe (ajánló 2:07).

Összegzésképpen számomra igen nagy csalódás volt a film. Nem azt mondom, hogy nézhetetlen, csak elég nagy identitásválságban szenved. Vígjátékként sorolták be, de ne várjatok tőle túl sok poént, de filozófiai magaslatokat se. Ámbár, ha valaki egészen véletlenül nincs tisztában a Globális felmelegedés káros hatásairól, ebben a filmben felhomályosítják. Félreértés ne essék, én is egyetértek a Globális Felmelegedés megállítását célzó mozgalommal, de inkább csináltak volna egy rendes dokumentumfilmet a témáról és engem, mint fogyasztót, ezzel a sci-fi vígjátéknak álcázott burkolt természetvédelmi propagandával nem hajítottak volna át a palánkon.

Feleslegesen.