Létezik egy filmes műfaj, mely ugyan már a 70-es és 80-as évektől hivatalosan nevet is kapott, valamint számos kultfilmet is termelt az évtizedek során, mégis mintha kiesne valamelyest a mainstream mozgóképes futószalagról. Az áldokumentumról van szó, és rögtön meg is hazudtolom első állításom, hiszen a nyugati televízióműsorokban épp az első évadja ér véget a 2014-es nagysikerű új-zélandi horror-vígjáték a What We Do in the Shadows sorozat-spin-offjának, a Netflixen pedig a kifejezetten szórakoztató American Vandal két évadját nézhetik a szolgáltatás előfizetői (vagy a torrentezők). Előbbi már az első perctől leleplezi magát, hiszen a vámpíros téma mellett egyértelműen érezhető a stíluson a paródia-, és a vígjáték-íz, míg második az utóbbi években nagyot szólt oknyomozói miniszériák tökéletes másolata és kiforgatása: az amerikai középiskolai közegben történő gyerekcsínyeket a Making a Murderer és a The Jinx elemeit idézve mesélik el az alkotók.
Néhány éve pedig Joaquin Phoenix járatta bolondját az amerikai sajtóval, hiszen a pár éves visszavonulása ideje alatt barátjával, Casey Affleck-kel forgattak blöff-doksit arról, hogy a színész rap-karrierbe kezd - Phoenix ezt a szerepét pedig minden médiában való megjelenésekor hozta, Jimmy Kimmel-lel való beszélgetése később a film alapanyágává vált.

A stílusgyakorlaton és az egyszerű baráti viccelődésből kinőtt filmötletek mellett viszont érdemes ránézni a 80-as évektől készült magyar áldokumentumfilmekre is, mert nem egy érdekes koncepciót találni, ráadásul közülük több is a médiaoktatás részévé vált. A műfaj egyik sajátossága, hogy valami fontos társadalmi, politikai, kulturális üzenetre vagy megfigyelésre épül, amely gegek sorozatán, jól felépített hazugságokon keresztül kerül bemutatásra.

A média szuggesztív hatását és a filmnyelv azon technikáját mutatja be Siklósi Szilveszter Az igazi Mao című alig egy órás filmje. A 94-ben készült film a korabeli oknyomozó dokumentumfilmek szinte összes kliséjét használja: eredeti angol nyelven felvett narrációra a jól ismert magyar alámondás került, archív felvételek és bejátszások, feljegyzések együttese meséli el a hihetetlen történetet, miszerint a történelem által ismert Mao Ce-Tung helyét valójában a chicagói maffiát is megjárt, Darázs becenéven ismert testvére vette, miután az eredeti Mao egy betegség után buddhista szerzetesnek állt.

A film úgy építi fel sztoriját, hogy az egyre nagyobb képtelenségeket állít. Kezdetben a chicagói bűnügyi szál, majd a politikai vezető cseréje kerül bemutatásra, később pedig szemtanúk elmondásából kiderül: a Darázs egy régi társa, az orosz Nyikita valójában nem más, mint Nyikita Szergejevics Hruscsov, és miután mindketten hosszas évek alatt egy hatalom élén találták magukat, konfliktusukat lényegében onnan folytatták, ahol azt az USÁ-ban abbahagyták: Hruscsov és Mao politikai egymásnak feszülése valójában egy fiatalkori szerelmen való összeveszésre vezethető vissza, számlájukra írva többek közt a Kennedy-gyilkosságot és a kubai válságot.

A film végeztével egy hosszas üzenetben leplezi le magát a film.

Figyelem!
Az imént látott filmből természetesen egy szó sem igaz. Minden állítása a fantázia szüleménye. A film egyes szereplői kitaláltak, állítólagos dokumentumai meghamisítottak.
Ön egy kísérlet részese volt, amelyben be akartuk bizonyítani, hogy a legnagyobb képtelenség is elhitethető, minden csupán attól függ, hogyan csomagoljuk mondandónkat.
Kérjük tesztelje önmagát!
Ha a film első harmadában rájött a turpisságra, akkor ön nyugodtan elmondhatja magáról, hogy immunis a politikai manipulációkkal szemben.
Ha a film második harmadában kapott észbe, akkor ön az enyhén veszélyeztetettek kategóriájába tartozik. Nem árt, ha ezentúl egy kicsit gyanakvóbban fogadja az úgynevezett tényeket.
Ha a film harmadik harmadában eszmélt fel, vagy ne adj Isten akkor sem, nagyon vigyázzon: ön minden korban és minden rendszerben ideális alanya a politikai manipulációknak.

Az igazi Mao elsősorban azt vizsgálta, hogy a korabeli televíziózás eszközei milyen mértékben képesek az infók egymás mellé helyezésével befolyásolni a nézőt, és elhitetni velük lényegében bármit. Hasonló esetekre pedig van példánk későbbi évekből is.