2020. okt 27.

Felnőtteknek szóló animációs sorozatot készít a Netflix

írta: Arany Gergő
Felnőtteknek szóló animációs sorozatot készít a Netflix

Az animációt, mint médiumot a legtöbben gyerekeknek szóló szórakoztatásként azonosítják. És bár valóban igaz, hogy a legtöbb animációs film elsődleges célközönsége valóban a gyerekek, a nagyobb, komolyabb stúdiók rendszerint nem hagyják figyelmen kívül azt sem, hogy a gyerekeket szórakoztató mesékre valószínűleg szüleik is beülnek a moziterembe – ha pedig a történet számukra is élvezhető, az mindenképpen pozitívum. A Pixar, a Disney és a Dreamwokrs-animációk, habár elsősorban gyerekekhez szólnak, gyakran rendelkeznek egy komolyabb háttérrel, mondanivalóval, ami jobban megérinti a felnőtteket (jó példa erre a negatív, apokaliptikus jövőkép a Földről, amit a Wall-E-ban láthatunk); vagy épp ellenkezőleg, nem komolysága, hanem humorának egy jelentős része irányul a felnőtt nézők szórakoztatására anélkül, hogy a gyerekek meseélményét tönkretenné (pl. Shrek). Az azonban, hogy valóban felnőttek számára készüljön animációs film, nem túl gyakori – és ha mégis, általában tartalma kimerül a káromkodásban, intim tartalomban, erőszakban és politikai utalásokban. Ez nem feltétlenül negatív – elvégre a felnőtt-rajzfilmeknek is megvan a közössége és rajongótábora hosszú évek óta – egyre ritkább azonban, hogy ezeken túlmutató, igényes kidolgozású, esetleg művészibb, absztraktabb vagy eredetibb témát érintő felnőtt animációk jelennének meg.

the-liberator-netflix.jpg

Az utóbbi években látszólag mégis megindult valamiféle érdeklődés a felnőtt témák felé az animációban. A Netflix első ilyen próbálkozása, a Love Death & Robots hatalmas sikereket ért el független, rövid történeteivel, amiből bár nem hiányzott az erőszak és agresszivitás, fantasztikus látványvilága messze felülmúlja a legtöbb olyan animációs tévéfilmet, ami idősebb korosztályokat céloz. A sorozat második évada is készülőben van – a Netflix azonban nem áll meg itt, és hamarosan egy újabb animációs sorozattal, a The Liberatorral igyekszik elnyerni a felnőtt nézők tetszését.

A sorozat a második világháborúban játszódik – a legkegyetlenebb csatákat láthatjuk majd egy amerikai osztag szemszögéből. Az igaz történeten alapuló történet végigköveti a vegyes származású, egymással szöges ellentétben álló népcsoportokból verbuvált csapat küzdelmeit, ahogy landolnak Szicíliába, és több, mint ötszáznapos menetbe kezdenek a tengelyhatalmak uralta Európában.

eovsparksanimated.jpg

A napokban érkezett meg a sorozat első előzetese is – ami mindenképp bizalomgerjesztő. A téma komolysága megmarad, a történet nem merül ki az erőszakban és brutalitásban, ráadásul mindez egy gyönyörű, kétdimenziós hatású látványvilágot kapott. A komor, szürke színek jól érzékeltetik a pusztító háború nyomasztó hangulatát, és egy egyéni, művészi mégis realisztikus környezetet teremtenek.

A négyrészesre tervezett sorozat novemberben kerül fel a Netflixre – az elmondottakon kívül egyelőre nem tudni sokat történetéről. Az előzetes alapján azonban mindenképp megéri a megtekintést azoknak, akik szívesen néznének komolyabb hangvételű felnőtt animációkat is – a háborús filmek kedvelőinek pedig még inkább.  

Szólj hozzá

blog ajánló előzetes sorozat trailer heti filmajánló cineart Cineartblog cineartblog CineArt