2020. okt 31.

Elvesztettük Sean Conneryt

írta: Csurilla Dániel
Elvesztettük Sean Conneryt

90 éves korában elhunyt Sean Connery, akinek több évtizeden átívelő pályája példaértékű. Szombat reggel érkezett a sajnálatos hír, hogy a drámai színész és akciósztár, aki a 60-as évek ikonikus karaktere volt, tragikusan elhalálozott. Az utóbbi tizenhét évét nyugdíjban, a családjával töltötte. 45 éven át tartó karrierje során dolgozott együtt Alfred Hitchcock, John Huston, Brian De Palma, Gus Van Saint, Steven Spielberg és Michael Bay rendezőkkel.

Hét James Bond-mozi sztárja volt a Dr. No-val kezdődőleg, majd az Oroszországból szeretettel, a Goldfinger, a Tűzgolyó, a Csak kétszer élsz, melyet a Gyémántok az örökkévalóságnak követett, valamint a „nem hivatalos”, utolsó Bond-filmjében a Soha ne mondd, hogy sohában volt látható. Oscar-díjjal tisztelte meg az Akadémia Brian De Palma gengszterfilmjének, az Aki legyőzte Al Caponét fontos mellékszereplőjének megformálása után. ’A Legnagyobb Skót’, 1989-ben ’A Legszexibb Férfi’, majd 1999-ben ’Az Évszázad Legszexibb Férfija’ volt. 2000-ben angol királynő lovaggá ütötte.

sir_sean_3.jpg

Sokoldalú életpályája során a Királyi Tengerészgyalogságban szolgált, majd volt a partiőrségnél, később fotómodell lett. Dolgozott koporsótisztítóként, valamint belekeveredett Edinburgh alvilágába is. A Londonban játszódó South Pacific sorozat indította el a színészi pályán, majd egy korai Disney-film egyik főszerepét kapta meg (A kertész és a kis emberkék). Ezt követően felfigyelt rá a Broccoli-család, és 31 évesen megkapta az első James Bond-film főszerepét, mely A-listás színésszé, és korszakalkotó szexszimbólummá tette a skót színészt. Lekörözve Hugh Hefner arculatát, a hatvanas évek legmeghatározóbb ikonja vált Sean Conneryből, s ő lett a Playboy életstílus szimbóluma.

Connery hirhedten gyűlölte azonban James Bondot játszani. Michael Caine azt mondta róla, hogy: „Nem szabad semmilyen partiban felhozni előtte a Bond témáját. Sokkal jobb színész ő annál, hogy így emlékezzünk róla. Ugyanakkor ő a karakter szinonimája, egy vele – Bonddal. Amikor csak sétált akkoriban az utcán, az emberek azt mondták; ’Nézzenek oda, ott van a James Bond’, ami szörnyen kikészítette.”

sir_sean_4.jpg

Hogy kitörjön a Bond-skatulyából, Hitchcock 1964-es Marnie c. filmjében vállalt egy jelentős szerepet, melyben megcsillogtatta színészi repertoárját egy amorális, sötét karakterként. A 70-es években szerepelt a Gyilkosság az Orient expresszen első adaptációjában, majd A nagy vonatrablásban, az Aki király akart lenniben és A szél és az oroszlán c. filmben. Egyik legemlékezetesebb, kísérletező szerepe a Zardoz c. sci-fi, melyet az utóbbi évek internetkultúrája rendkívül magasztal.

A nyolcvanas és kilencvenes években a Hegylakóban, és annak folytatásában tűnt fel, valamint az Időbanditákban, s utoljára megmentette a világot és Kim Basingert Klaus Maria Brandauer kezei közül a Soha ne mondd, hogy soha Bond-búcsúfilmben. A következő évtizedben kései akciósztár vált belőle Oscar-díja után a Vadászat a Vörös Októberre, A szikla és a Robin Hood, a tolvajok fejedelme által. Majdnem megszerezte Peter Jacksontól Gandalf szerepét A gyűrűk urában.

sir_sean_5.jpg

Szerethető sárkányként szerepelt a Sárkányszívben, és megformálta Indiana Jones édesapját Az utolsó kereszteslovagban. Catherine Zeta-Jones partnere volt a Briliáns csapdában, életeket mentett a Medicine Manben, megható szerepben tündökölt a Fedezd fel Forrestert! c. filmben és egy fontos mellékszerepben Arthúr királyt formálta meg Az első lovagban. Utolsó filmszerepe A szövetség, mely után 2003-ban visszavonult.

Magánéletében megalapította a Skót Nemzetközi Oktatási Alapot, és hatalmas hazafiként számos rendezvényen tradicionális viseletben mutatkozott. Habár eredetileg évekkel korábban megtagadták tőle a lovagi címet, 2000-ben II. Erzsébet királynő megadta neki a lovagi kitűntetést, s Sir Sean Connery azóta büszkén kérte ki alkalomadtán magának, hogy ekképp szólítsák. Második feleségével, Micheline Roquebrune, aki híres festőművész, 45 éven keresztül voltak házasok a színész halála napjáig. Egyetlen gyermeke az 57 éves Jason Connery előző házasságából való.

sir_sean_2.jpg

Sir Sean Connery maradandó emlékéről számos színész és rendező is nyilatkozott.

Daniel Craig: „Szörnyű szomorúság tölti el a lelkem, hogy hallottam a filmművészet egyik nagyságát távozni köreinkből. Sir Sean Connery Bondként és még sok más szerepéről lesz ismert. Egy korszakot és egy stílust határozott meg.”

Sam Neill: „Sean Conneryvel minden nap a forgatáson (Vadászat a Vörös Oktöberre) egy színészi lecke volt. Karizma és erő sugárzott belőle, és ettől volt igazán önmaga. Nyugodjék békében, nagyszerű ember, nagyszerű színész volt.”

Hugh Jackman: „Gyermekként példaképem, idolom volt. Nyugodjék békében Sean Connery. Legenda a vásznon, legenda az utcán.”

Stephen King: „Kivételes színész, nagyszerű ember volt.”

Kevin Smith: „Apám kedvenc James Bondja volt, és mindent megnézett, amiben Sean Connery játszott. Engem is elvitt számos filmjére, amiben kedvenc színésze játszott. Ahogyan Sir Sean Connery elhunyt olyan, mintha újra az apámat vesztettem volna el. Nyugodj békében, Mr. Jones.”

Spike Lee: „Elvesztettük a nagyszerű Sean Conneryt. Emlékszem, hogy anyukám elvitt minden James Bond-filmre. Meg is kérdeztem egyszer tőle, miért hívják azt a nőt Pussy Galore-nak.”

Edgar Wright: „Sokat elmond az edinburgh-i születésű suhancról, hogy ahelyett, hogy James Bond szerepében lett volna beskatulyázva, ugyanúgy híres volt arról, hogy ő Sean Connery. A vászon egy nagy legendája, akit utánozhatnak, de nyomdokaiba nem léphetnek.”

sir_sean.jpg

Sir Sean Connery maradandó, emblematikus, korszakalkotó öröksége valóban nem csupán a James Bond megformálásából adódik, hiszen számos jelentős, sokkal minőségibb, drámaibb szerepet választott aktív évei során. Sokunk kedvenc Connery alakítása az idősebb Henry Jones karakterének megformálása. A „fiatalúr” megszólítás beivódott a magyar köznyelvbe. Emlékezzünk a színészre hozzá méltó módon.

Szólj hozzá

blog érdekes hírek mozi hír disney skócia érdekesség friss james bond érdekességek elhunyt indiana jones egyesült királyság filmajánló sean connery hegylakó avengers highlander Hírek Hír cineart Cineartblog cineartblog CineArt fiatal úr színészi pálya