2020. nov 06.

Előzetest kapott Gothár Péter új filmje!

írta: Jászberényi Lili
Előzetest kapott Gothár Péter új filmje!

Gothár Péter 17 év után elkészítette következő filmjét, mely most előzetest kapott.

download-3.jpg

A Hét kis véletlen című film egy hétköznapi családról szól, pontosabban inkább az anyaszerepet betöltő Gertrúdról (Rezes Judit), akinek kapcsolata már nem az igazi férjével, azonban ezt elfeledteti vele munkája, az énektanárság, amit teljes odaadással végez. Egyszer csak megjelenik az életében egy fiatal lány, Albán (Mészáros Blanka), aki szinte teljesen felforgatja az életét. Újból erőre kap, és újból rátalál az élet szépségére. Az előzetes alapján igen csak szoros kapcsolat alakul ki kettejük között.

A filmben szerepel még többek között Mészáros Máté, Börcsök Olivér, Bagossy László, Bajomi Nagy György, Básti Juli, Bezerédi Zoltán, Börcsök Enikő és Znamenák István.

A film eredeti bemutatási dátuma 2019-ben lett volna, azonban a zaklatási ügy miatt tolódott és végül idén volt látható először a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon, majd meghívást kapott a film a Sevillai Filmfesztiválra is. Magyarországon November 26-án fog majd debütálni a mozikban.

Szólj hozzá

hírek előzetes film trailer hír filmajánló Gothár Péter Rezes Judit Mészáros Blanka Cineartblog CineArt