2020. nov 14.

A Szólíts a neveden rendezője nem készíti el a Sóhajok 2-t

írta: Csurilla Dániel
A Szólíts a neveden rendezője nem készíti el a Sóhajok 2-t

A 2018-ban, az Amazon forgalmazásában bemutatott Suspiria, avagy Sóhajok maga is egy remakeje az olasz giallo nagymestere, Dario Argento azonos című, 1977-ben bemutatott filmjének. Luca Guadagnino (Szólíts a neveden, Akik mi vagyunk) véleménye szerint a Dakota Johnson és Tilda Swinton főszereplésével készült pszichológiai horrorfilm „katasztrofálisat bukott” a mozikban, így esélytelen annak folytatása.

suspiria.jpg

Eredetileg az Argento-film remakeje egy első része lett volna Guadagnino tervezett duológiának, és a folytatás tovább építette volna a boszorkányok világát, valamint Swinton karakterei – ugyanis a színésznő hármas szerepben tündököl – mélyebb eredettörténetet kaptak volna.

Guadagnino azt mondta: „Hogy? Mégis hogy készülne így folytatás? A film semmi pénz nem hozott vissza. Katasztrófa volt a jegypénztáraknál. Tudom én, hogy az emberek megkedvelték az évek alatt a filmet. Én is imádtam elkészíteni. Nagyon kedves a szívemnek. A film írója, David Kajganich és én elképzeltünk egy olyan narratívát, mely első fele egy sokkal nagyon sztorinak.”

„A folytatás az ember lelkében dől el. Azt akarja egy filmkészítő, hogy folytatódjon, mert rengeteg időd töltött a stábbal és a színészekkel, de a Sóhajok esetében… Nos. Azt tudom elmondani, hogy lett volna egy tervezett második rész, ami öt különböző idősíkon játszódott volna, különböző helyszíneken. Az egyik ilyen történetszál Helena Markos (Swinton) része lett volna az 1200-as évek Skóciájában, és arról szólt volna, hogyan szerezte meg az örök élet képességét.” – tette hozzá a rendező.

suspiria_1.jpg

A 20 millió dollárból készített Sóhajok erőteljesen startolt kiemelt filmszínházakban, azonban a bevétel megrekedt, ahogyan a filmet kiterjesztették széleskörű vetítésre, és mindössze 2 millió dollárt szerzett az Egyesült Államokban, 5 milliót pedig a világ többi részén.

Guadagnino játszadozott a Szólíts a neveden folytatásával is, azonban a projekt még várat magára. Az olasz rendező legutóbb az Akik mi vagyunk c. minisorozatot készítette az HBO platformjára.

Szólj hozzá

blog it érdekes hírek sorozat hbo horror folytatás hír az érdekesség friss stephen king érdekességek filmajánló boszorkány dario argento giallo tilda swinton filmművészet boszorkányok pennywise suspiria luca guadagnino olasz horror hbo go dakota johnson armie hammer fifty shades of grey a szürke 50 árnyalata szólíts a neveden timothée chalamet heti filmajánló cineart sóhajok cineartblog hbo max akik mi vagyunk jack dylan glazer