A Reggelim a vacsorád című rövidfilm nem rég került hivatalosan is a nagy nyilvánosság elé. Pantyi Petra rendező első kisjátékfilmje egy nagyon különleges témára irányítja a figyelmet, melyet korábban talán még nem is érintett konkrétan a filmes szakma. A cukorbetegség fiatal kori kialakulása, egészen felforgatja egy gyermek életét. Ezen emlékeit és tapasztalásait felhasználva készítette Petra a filmet, ám alkotásában nem kizárólag csak a betegségről szeretne mesélni, sőt. A filmben rejlő mélyebb gondolatokról és a háttérben megbúvó kulisszatitkokról is kérdeztük őt.

Miről szól számodra a film? Milyen motivációk rejlenek benne és benned?

Azt mindig fontosnak tartom elmondani, hogy ez nem egy diabétesz történet. Szerves részét képezi az alap ötletnek, meghatározza a közeget, de nem kizárólag arról szól, hogy ez milyen. Óhatatlanul benne van, hogy ennek kapcsán miket éreznek és hogyan működnek, de sokkal inkább egy olyan történet, amelyben sorstársak találkoznak. Gyerekek kapcsolódnak egymáshoz, olyan mintha egy kis buborék alakulna ki, egy közös világ. Nehéz pontosan meghatározni ezt; anya-lánya viszony, testvériesség, barátság, egy nagyon komplex helyzet, ami kialakul és ez az, amit szeretnék megmutatni a filmben.

Minden úgy is történt ahogy a filmen láthatjuk?

Természetesen nem, és mégis igen. A történetet sok kis kapcsolódási pontból, emlékekből építettem fel és kiegészítettem fiktív elemekkel.  Amikor engem diagnosztizáltak diabétesszel, még talán nem is értettem pontosan mi történik velem, nagyon sok mindenre kellett figyelni. Legelőször tanulja az ember, hogyan kell kezelni a helyzetet, de később mikor már idősebb fejjel gondolok vissza, akkor értem meg igazán ezeket a történéseket a kórházban töltött időkből. Ezen emlékek alapján, belső élményekből készítettem el a forgatókönyvet. Egy kisjátékfilm nagyon kötött idő, egy-egy jelenetben akár az egész filmnek benne kell lenni, nagyon pontosan és tömören kell tudni fogalmazni, hogy a rövid idő alatt úgy kapcsolódjanak a részek, hogy a végén egy komplex sztori legyen. Van egy nagyjátékfilm tervem, de előtte ez egy nagyon jó tanulmány film volt. Úgy érzem jót tett neki az idő is, mert az első változatot még nem sikerül elfogadtatnom, de mégis bennem volt, hogy nekem ezt meg kell csinálnom, mert addig amíg nem tudom ezt megmutatni, nem is fogok tudni továbblépni. Tovább dolgoztam rajta és többször meg is változtattam szinte a teljes forgatókönyvet, de végül úgy alakult, hogy Luca szemszögéhez tudtam közelebb kerülni. Nem azt mondom, hogy én vagyok Luca, de mégis jobban bele tudtam helyezkedni a megfigyelő helyzetébe és szerintem nagyon fontos, hogy én is tudjak személyesen kapcsolódni a történethez, hisz nem is érezném magam feljogosítva, hogy filmet készítsek róla, ha nem így volna.

Milyen volt gyerekekkel dolgozni?

Mondják, hogy az alapszabály: gyerekkel, állattal vagy vízben ne forgass. Szoktunk nevetni is ezen, mert az egyiket máris kiválasztottam. Mondták többen, hogy nagyon nehéz lesz, biztos vagyok-e benne, hogy egy ilyen sztorival kezdek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy így döntöttem. Inkább kihívás volt, mint félelem és sokkal jobb élmény, mint amit várhattam. Nagyon fontos nekem, hogy az alkotás öröme megmaradjon és ez a film készítésének teljes folyamatára jellemző volt és úgy érzem ez érződik is a végeredményből. Kifejezetten jó volt, hogy gyerekszereplőkkel dolgoztunk, mert a természetesség a gyermeki jó kedv sokat lendített rajtunk. Ez átragad a stábra is. Sikerült nagyon jó csapatot összehozni, amiért nagyon hálás vagyok. Komplexen megalkotni, ami a fejedben van, a színészekre hangolódni, fenntartani a lelkes, derűs állapotot a nehéz pillanatokban is nagyon nehéz, s mind ezt egyszerre, de engem ez a csapat ebben végig segített.

Vincze Alinát, a film operatőrét már nagyon régóta ismered. Milyen volt a közös munka?

Már az előkészületekben is nagyon aktív közös munka volt. A koncepciót, mi, hogyan nézzen ki együtt alakítottuk. Együtt voltunk a próbákon és a forgatás is nagyon jó hangulatban telt. Nagyon jó érzés nekem, hogy első ilyen nagy stábos filmemet vele készíthettem el, mert igazi barátként is együtt tudtunk működni. Nem mondom, hogy ennek nem voltak nehezebb részei is, apróbb baráti összetűzések, de ebből volt kevesebb és sokkal jobban meg lehetett oldani, mint ha ismeretlen, vagy kevésbé ismerős operatőrrel dolgoztam volna. A forgatás egy külön világ és nagyon nagy segítség, ha ebben a világban közösen ötletelni tudunk és nem megsértődni egymásra.

Milyen érzés visszajelzést kapni a közönségtől?

Nagyon fontos, hogy még most tanulom, hogy kik azok, akiknek a véleményét igazán érdemes meghallanom. Ezzel nem azt mondom, hogy a többi nem érdekel, de szerintem fontos, hogy tudjunk szűrni megfelelően. Gyakran kérdezik, hogy meg vagyok-e elégedve ezzel a filmmel. Szerintem ez egy álszent kérdés, mert úgy érzem, ha azt mondom „igen, szerintem jó, hogy ez a film ilyen lett”, akkor önteltségnek hangzik és azt gondolják az emberek, hogy nem is látom a hibáit. Elvárásnak érzem, hogy azt kell mondani „Elégedett? Ugyan dehogy! Hogy kérdezhetsz ilyet, hát már mindent másképp csinálnék!”. Minden film vagy alkotás lenyomata az akkori énednek, az akkori gondolataidnak, amikor készítetted és idővel ez persze változik. Lehet, hogy van, amit másképp csinálnék, de nem szabad ezt elhúzni sokáig. Bátran vállalni kell, hogy akkor én ezt így gondoltam és a közönséghez engedni a művet, hogy láthassák. A célomat, amit szerettem volna megmutatni, azt úgy érzem elértem és szerintem ez a legfontosabb.

…az a bizonyos folyosós jelenet?

Igen, sokan mondják, hogy az egyik legemlékezetesebb rész, és a forgatás is kifejezetten izgalmas volt. Az utolsó nap utolsó jeleneteiként vettük fel és azt azon túl, hogy a film lényegi érzése mutatkozik meg abban a jelenetben, benne van az én olvasatomban az az érzés is, ahogy ott állunk fáradtan, az utolsó nap utolsó órájában és drukkolunk a két csajnak, ahogy végiggurulnak azon a folyosón. Egészen futurisztikus zenével ötvöztük az egyébként teljesen kisrealista világot, ami elemi szinten tudja kiegészíteni a képeket. Nagyon boldog vagyok, hogy sokaknak ez a kedvenc jelenete.

Mivel foglalkozol most, milyen terveid vannak még?

Ebből a filmből fakadóan, már a témában is kapcsolódtam másokhoz. A Szurikáta Alapítvánnyal több rendezvényükön szerveztünk vetítést és közönségtalálkozókat is, ahol beszélgettünk a filmről. Ebből alakult ki egy új közös projektünk is; diabétesz témában készítünk mini filmeket, amiknek középpontjában valamilyen ebből fakadó problémahelyzet áll, de hétköznapi szituációkba ültetve és filmes módon megközelítve. Olyanok, mintha egy játékfilm kis részletei lennének, vitaindító jelleggel.
Emellett még tavasszal felkértek egy kisjátékfilm rendezésére is, aminek egy ideje már a forgatókönyv-fejlesztési fázisát tapossuk, illetve bőven van még saját ötlet is a fiókban, de ezek még persze előkészületi, tervezési fázisban vannak.