2020. dec 14.

Az Akik maradtak rendezője egyszerre három filmen dolgozik!

írta: Jászberényi Lili
Az Akik maradtak rendezője egyszerre három filmen dolgozik!

Tóth Barnabás, az Akik maradtak rendezője három filmterven dolgozik egyszerre. Az egyik film a híres humorista, Hofi Géza egy életszakaszát mutatja majd be, a másik egy Hoppárézimi adaptáció a harmadik pedig egy újabb feldolgozása lesz Stefan Zweig Sakknovellájának.

Hofi-film
Maga a történet 1969-ben kezdődik és 1980-ban ér majd véget. Hofi Géza és Komlós János kapcsolatát fogja bemutatni. Kettejük kapcsolata mindennek mondható csak unalmasnak nem. Még Hofi egy gyárban dolgozott a humorista pályafutása előtt, addig Komlós az AVH kihallgató tisztje volt.

aczel2.jpg

A film kitér még arra is Hogy Hofi milyen szerepet töltött be a társadalom életében, mint humorista. A rendező elmondása szerint erős állásfoglalása lesz a filmnek amellett, hogy vajon a szocialista rendszer támogatásával készültek a vezetőség vicces kritizálásai, vagy ez mind Hofi saját kritikáiból eredtek. Valamint a magánéleti történéseket is magába foglalja majd a produkció.

A Hofi-film first draftja készen van, mi már olvastuk Mécs Móni producerrel, és baromi erősnek érzem: vicces, mély és fordulatos. Nagyon ritkán nevetek forgatókönyvet olvasva, de itt már az 50 oldalnál azt éreztem, fáj a hasam a sok nevetéstől. - Nyilatkozta a rendező.

Sakknovella
Stefan Zweig alkotását már sokan filmvászonra vitték így nem ez lesz az első ilyen eset.
Barnabást Szurmai János kereste fel a forgatókönyvvel, amiből kiderül, hogy ez egy szinte teljesen megvariált és átdolgozott feldolgozása lesz a műnek. Az eredeti történetben a szereplő egy tengeralattjárón menekül a nácizmus elől, még itt majd egy vonaton fog játszódni a menekülés az 1956-os kommunista rendszer elől és nem is egy, hanem két főszereplőt kapunk, hiszen nem egy férfi lesz a középpontban, hanem egy szerelmespár.

Barnabás szerint nagyon jó az időzítés is, hiszen a Netflix sorozatának köszönhetően most újból felkapott lett a sakk.

A vezércsel nagyon jót tett az ügynek, előtte a sakk idejét múlt dolognak tűnhetett a legtöbb ember számára.

A három film közül ez áll a legközelebb a kivitelezéshez, hiszen már nem egy rostán ment át a filmterv és anyagi támogatást is nyertek a Nemzeti Filmintézettől, ami nem kevesebb, mint 295 millió forint.
A stáb tagjai azonban még kérdésesek, az operatőrt leszámítva, aki Másik Szőke András lesz.

Egy felépülés története
Zemlényi Zoltán 1987-ben megjelent Hoppárézimi regénye alapján készül majd a film, aminek forgatókönyvét Barnabás a könyv szerzőjével együtt írja. Igaz az író már írt 20 éve egy forgatókönyvet a könyvéhez, most mégis előröl kezdik a first drafttal.

large_zz_barna.jpg

A könyv is és ezáltal a film is Zemlényi élettörténetét meséli el, ugyanis még fiatalkorában elütötte egy autó és az agyműtéte után, mindent előröl kezdett megtanulni, naplóját pedig egy írógép segítségével írta az akkori napjairól. Az író főmottója a „nekem az lett a cél, hogy eljussak a startig” mondat lett.

A film elsősorban a fiatalságot szólítaná meg a rendező tervei szerint.

mai kamaszokhoz akarunk szólni. Akár ifjúsági filmnek is nevezhetném, de nem teszem, mert ezzel elijeszteném őket. Hiába ismerünk sok szép ifjúsági filmet a múltból, ez a műfaji megjelölés az utóbbi évtizedekben elhasználódott, pejoratívvá vált.

1259357.jpg 

Bár úgy tűnik, hogy nagyon sok dolgot vállalt el egyszerre a fiatal és tehetséges filmes, azonban elmondta, hogy nála ez teljesen megszokott, hiszen egyfolytában több filmterven dolgozik fejben. Sőt sok próbálkozása is volt már, amiket eddig sajnos visszautasítottak, de nem adja fel. Van egy kedvenc története is a sajátjai közül, amit ha valaki odamenne hozzá, hogy - na, akkor csinálják meg, támogatja a filmet anyagilag -, akkor ez lenne, amit gondolkozás nélkül létrehozna. Ez az ötlet a Boszorkányok címet viseli.

A Boszorkányokat készíteném el. Ez egy Könyves Kálmán idejében játszódó történelmi akciófilm, amin már régóta dolgozunk, legutóbb egy négy részes mini-sorozatot írtunk belőle. Boszorkányoknak hitt, halálra ítélt nők a főszereplői, akik bujkálni kénytelenek, és ha a szükség úgy hozza, megvédik magukat a támadásoktól.

Szólj hozzá

érdekes hírek film hír érdekesség friss heti Hírek Hír Hofi Géza Netflix Zemlényi Zoltán Hoppárézimi Tóth Barnabás heti filmajánló Cineartblog CineArt Komlós János Szurmai János