A skandináv filmek és sorozatok aranykorukat élik, Ingmar Bergman és a dán Dogma megjelenése óta különleges helyet foglalnak el a filmtörténetben. Az egyik korai, 1994-es, hátborzongató A Birodalom című sorozatban megmutatkozott, hogy az északi népeknek egy egészen különös kapcsolata van a világgal és valami olyannal, ami azon túl mutat. A szintén dogma stílusban készült sorozat az embert a legbensejében borzongatja meg és a film szereplőivel együtt őt is az őrületbe kergeti.

Lars von Trier: A Birodalom

Hasonlóan ígéretesnek hangzott Soren Balle és Mads Matthiesen rendezők 2020-as dán-amerikai thriller sorozata, a Napéjegyenlőség, ami szintén egy életen túli misztikummal kapcsolatot teremtő világot hivatott bemutatni. A sorozat pár nappal a Bridgerton sorozat után került ki a Netflix-re, az emberek azonban az amúgy is borongós, bezárt télben inkább néztek egy könnyedebb, kosztümös filmet, mint egy túlvilági, borzongató történetet

A Napéjegyenlőség (Equinox) főszereplőjét, Astridot (Danica Curcic) kiskora óta rémes látomások gyötrik, egészen pontosan 1999-óta, mikor 21 bulizni induló érettségiző diákkal együtt nővére, Ida (Karoline Hamm) is nyomtalanul eltűnik. Később három diák előkerül, de ők nem beszélnek az akkor történtekről. Astrid, mikor meghozzák szüleinek a hírt, összeesik és furcsa rohamot kap, innentől egy különös viszonyt ápol az eltűnt testvérével.

Jó pár év telik el, Astrid felnő, az Ida elvesztésébe beleőrült édesanyjukkal nem tartja a kapcsolatot, de az apjával sem beszélnek a történtekről. Egyik nap egy rejtélyes telefonhívást kap az egyik előkerült, volt diáktól és nyomozásba kezd. A nővére eltűnése óta jelenlévő rémálmok mindig Idához kapcsolódtak, Astrid gyerekként van ezekben az álmokban jelen és nyughatatlanul keresi a nővérét egy furcsa, elvarázsolt világban. Az apja többször vitte orvoshoz, aki nem tudott jobb módszert, minthogy orvosságokkal nyomta el Astrid látomásait, aki a nyomozás megkezdésekor lemond ezekről és engedi, hogy elhatalmasodjon rajta mindaz, ami benne él.

Napéjegyenlőség (Equinox)

Az ősi kelta mitológiában az évszakok váltakozása szerint négy részre osztották az évet a két napéjegyenlőség és a két napforduló szerint, ezt jelenti az equinox. Úgy hitték, hogy a fordulónapok valami féle különös erővel bírnak, ezért áldozatokat mutattak be istenüknek, aminek hajdanán Ida és pár diák, később pedig Astridi is részesévé válik.

Napéjegyenlőség (Equinox)

A történet a Sötétség (Dark) német-amerikai misztikus sorozat hangulatát idézi, mikor is eltűnik egy gyermek és négy család indul felkeresésére, miközben egy olyan rejtélyt derítenek fel, ami három generációt érint. A Napéjegyenlőség is egy erős, feszes kezdéssel indít, odabilincseli a nézőt a képernyő elé, együtt megyünk egyre mélyebbre Astriddal, ahogy szép lassan derülnek ki a sötét titkok. Ez a lendület a sorozat vége felé lanyhulni kezd, majd kapunk egy olyan közhelyes befejezést, ami egyáltalán nem illik se a felépített világhoz, se úgy általában a sötét hangulatú, remek dán sorozatokhoz. A néző értetlenül áll, kérdezi magától, hogy ez most ennyi? Ez a nagy megfejtés? Kár ezért a mesterien felépített különös világért, elintézni egy suta véggel. A sorozat során máshol is maradnak elvarratlan szálak, de azt még talán izgalmasnak is fel lehet fogni, de annál rosszabb nincs, mikor a szexből elmarad az orgazmus. Nemhogy Astrid látomásait, de az egész történetet komolytalanná teszi, habár az addigi események mégis erősen benne maradnak a néző emlékezetében.