Nehéz érdemi kritikát írni egy olyan tévesen megítélt filmről, mint a Music, mely az énekesnő Sia Furler hiúságprojektje. A film egy kétszeresen Golden Globe jelölt tolerancia-musical, viszont hatalmas mértékű botrányt kavart a Music egyik jelentős témájának, az autizmusnak ábrázolása.  Lényegében a Macskák találkozása a Trópusi vihar kamufilmjével, a Jámbor Jack-kel, viszont Sia videóklipjeinek vizualitása és az Esőember narratívája is visszaköszön a Music képsorain.

Zu (Kate Hudson) egy alkoholista drogdíler, aki feltételes szabadlábra kerülésekor megtudja, hogy elhunyt nagymamája (Mary Kay Place) után rá hárul a feladat, hogy autista féltestvérének, Music-nak (Maddie Ziegler) gyámja legyen, viszont Zu minden vágya az, hogy Costa Ricára utazzon, és jógát oktasson. A Zu életében problémákat okozó Music felvigyázását az egész szomszédság kollektív módon végzi, s a segítők között van egy zsémbes, idős szomszéd (Hector Elizondo), egy AIDS-ben szenvedő, felszarvazott zenész (Leslie Odom Jr.) és egy szigorú ázsiai apuka árnyékában élő, túlsúlyos tinédzser fiú (Beto Calvillo), aki szerelmes Music-ba.

Sia filmje elkövet minden hibát, amit egy autista karakter esetében el lehet követni. Számos kritika érte a Music-ot azért, mert a nem autista Maddie Ziegler játszotta a címszereplőt, azonban ezen negatív visszhang főként Sia-nak szólt, aki később beismerte, hatalmasat hibázott, és rossz véleményekre hallgatott. Music, az autista lány sértő módon elrajzolt, közhelyesen és felszínesen bemutatott karakter, aki szinte karikatúrája is lehetne az autista közösségnek. Sia ugyan jóindulattal, mégis a dramaturgia és a megfelelő kutatómunka teljes hiányával készítette el első nagyjátékfilmjét.

A Music megtekintése után aggályosnak látom az egész problémakört. Ellentétben a remek Mogyoróvaj Sólyommal, a Music esetében szó sincs lényegi történetről, pusztán badar életutak egymásba fonódásáról, melyeket a zene köt össze. Témák és szociális kérdések között könnyeden cikázik, Sia rendezői debütálása mégis leírható az énekesnő filmjébe erőszakolt, önreflexív vendégszereplésével. A Music egy önkényes, felületes díjfilm, amely nem nagyon fog díjakat kapni.

A belső világot bemutató zenés, táncos betétek színgazdagok, a látványterv vizuálisan izgalmas, az eredeti dalok pedig teljesen elfogadhatóak, míg a filmnyelvi megoldások sem feltétlenül kifogásolhatóak, azonban rendezőként Sia hatalmas hibákat követ el, és színészeivel nem foglalkozik, karaktereit, történetét nem építi, a kusza tematika pedig stílusdisszonanciát, sőt teljes képzavart okoz. A főszereplőket alakító Kate Hudson és Maddie Ziegler teljes mértékben hiteltelenek. A dialógok túlírtak és szintén ingerszegények, míg a Music fináléjából áradó negédes optimizmus egyenesen nevetségessé teszi a komoly témát.

Nyilvánvalóan nem kellett volna elkészülnie ennek a filmnek, de annyiban javíthattak volna a végterméken, hogy Sia mellé egy tisztes rendező kerül, a forgatókönyv teljes átírásra kerül, illetve nagyobb hangsúlyt kap a méltatlan mértékűre redukált féltestvér szál, úgy akár egy egészen elfogadható film is kerekedhetett volna a Music-ból. Így viszont egy tolerancia után ábrándozó, elbaltázott filmdráma, ami valójában Sia új stúdióalbumának promóciós terméke. Megtekintését nem szívesen ajánlom, bár a legbátrabbak próbára tehetik türelmüket.

A Music február 12-tőle elérhető lakossági forgalmazásban.