Peter Jackson kapja meg a VES Életműdíját
Aki Peter Jackson filmjei közül csak a Gyűrűk Ura, esetleg a Hobbit-trilógiát ismeri is tudhatja, hogy a rendező munkáiban különösen nagy szerep jut a vizuális effekteknek. A Gyűrűk Ura-sorozat techológiája újszerűnek, korszakalkotónak számított a 2000-es évek elején – ezeket a munkákat egy külön stúdióban, a Weta Digital-nál végezték, amit részben Peter Jackson alapított erre a célra. A Weta napjainkra a világ egyik legnagyobb és legmodernebb vizuális effektekkel foglalkozó stúdiója, amivel csak a George Lucas alapította ILM (Industrial Light & Magic) vetekedhet. Egyáltalán nem meglepő ezek után, hogy a VES (Visual Effects Society) Peter Jacksonnak ítélte az életűdíjat (Lifetime Achievement Award) – az talán kissé meglepőbb, hogy erre csak most, 2021-ben került sor.
Ez lesz a 19. alkalom, hogy a rangos díj átadásra kerül – valószínűleg mindenki megérdemeltnek érezheti a VES döntését, hiszen Peter Jackson munkássága a vizuális effektek terén az egész életét végigkísérte, és egyes filmjei, például a fentebb említett Gyűrűk Ura-trilógia esetében a számítógépes animációk minősége és hitelességes sokszor mai filmeket is messze felülmúl. Jackson karrierje kisköltségvetésű munkákkal, valamint praktikai effektekkel kezdődött – számos más rendezőhöz hasonlóan ő is igyekezett kihasználni a 2000-es évek elején feltörő és azóta rohamosan fejlődő CGI-technológia adottságait, amik segítségével megváltoztatta a filmek vizuális világát.
A díjat korábban elsősorban hasonló szellemiségű, vagy kiemelkedő vizuális munkákkal rendelkező rendezőknek ítélték oda. Ilyenek voltak Martin Scorsese, George Lucas, Kathleen Kennedy, Frank Marshall, Robert Zemeckis, Steven Spielberg, Ridley Scott, James Cameron, Ray Harryhausen is.
A VES zsűrijét képviselő Lisa Cooke nyilatkozata szerint Peter Jackson a jelen generáció egyik leginnovatívabb rendezője, aki pályakezdése óta igyekezett feszegetni, valamint átlépni a filmkészítés és a vizuális effektek ismert határait. Jackson szintén nyilatkozott a díjazással kapcsolatban. Hatalmas megtiszteltetésnek vette a választást, az „életműdíj” szó azonban számára nem jelenti azt, hogy elérte pályája csúcsát. A rendező új ambíciókkal és tervekkel néz bele a jövőbe, látszólag közel sem tervezi még munkássága végét. Jackson legutóbbi rendezése a They Shall Not Grow Old volt; a dokumentumfilmes munka különlegessége, hogy első világháború idején készült, újraszínezett és restaurált felvételeket tartalmaz. Következő, készülőben lévő munkája a hasonló technikával készülő dokumentumfilm, a The Beatles: Get Black.
A VES díjátadóját április 6.- án lehet majd megtekinteni.