A Hotel Transylvania befejező része premierdátumot és teljes címet kapott
Nyáron érkezik Genndy Tartakovsky animált univerzumának utolsó darabja, melynek hivatalos címe Hotel Transylvania: Transformania. A rendezést ezúttal Jennifer Kluska és Derek Drymon feladata lesz, ám Tartakovsky továbbra is tartja a frontot a forgatókönyv terén.
Az eredeti szinkronhangok között Adam Sandler, Selena Gomez és Andy Samberg örvendezteti meg ezúttal is a rajongókat. A franchise egyébként nem csupán jópofa, hanem még jövedelmező is volt, hiszen együttesen 1.3 milliárd dollárt hoztak a Sony Pictures Animation konyhájára, mellyel a stúdió legjövedelmezőbb animációs szériájának címét is sikerült zsebre tenni.
Az új premierdátum ideje (július 23.) azért is fontos, mert a Sony úgy alakította az időpontot, hogy ne legyen direkt versenytársa a filmnek, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy csak az M. Night Shyamalan-féle Old című horrorral osztozik a debütálása. Az igazi vetélytársak közvetlen előtte és utána érkeznek, hiszen a Warnes Bros. a Space Jam: A New Legacy hibrid premierjét (moziban és HBO Maxon egyidőben) július 16-ra, míg a Disney Jungle Cruise című alkotását július 30-án mutatja be a világnak.
Egyéb bemutatók is napvilágra kerültek a Sony háza táján, hiszen a Vivo június 4-én, a Nyúl Péter 2. július 2-án, a Hamupipőke musical-adaptációja július 16-án érkezik. Valamint egy újabb csúszást is bejelentettek, hiszen a jelenlegi egyik legnagyobb dobásuk, a Venom: Carnage színre lépet őszre, egészen pontosan szeptember 24-re tolták.