Az Oscar-közeli A nomádok földje ismét nagy sikert ért el
Az április 25-i Oscar-gála előtt átadásra kerültek a Rendezők Céhének díjai, melyek a Frances McDormand főszereplésével készült A nomádok földjének direktorát, Chloé Zhao-t díjazta, illetve az elsőfilmes szekcióban kimagasló sikert ért el a Riz Ahmed nevével fémjelzett Sound of Metal, melynek rendezője Darius Marder.
A dokumentumfilmes mezőny nyertese a The Truffle Hunters rendezőpárosa, Michael Dweck és Gregory Kershaw voltak, míg televíziós téren a Homeland, A légikísérő és A vezércsel aratott sikert a Rendezők Céhe díjátadóján.
Zhao a második női nyertese a díjátadónak Kathryn Bigelow (A bombák földjén) győzelme után, és a rendezőnői az első ázsiai-amerikai díjazottja a Zoom-gála legrangosabb elismerésének, és így a legesélyesebb Oscar-versenyzővé emelkedett. Mindazonáltal a kötelező köszönetnyilvánítás mellett Zhao arra használta az idejét, hogy kategóriájának többi versenyzőjét is megemlítse.
„Jelentős mértékű a művészeti céltudatosságod, és csodálatos szerzői hanggal rendelkezel. Alig várom, hogy láthassam a következő provokatív filmed.” – mondta Zhao az Ígéretes fiatal nő rendezőjének, Emerald Fennell-nek.
„Nagyon sok szinten megérintett mindaz, amit a filmvászonra vittél.” – bókolt a rendezőnő a Minari alkotójának, Lee Isaac Chung-nak.
„Egy igazi költő vagy, és a filmed nézése közben szinte érzem, hogy egyszerre ver a szívünk.” – mondta Zhao A chicagói 7-ek tárgyalását rendező Aaron Sorkin-nak.
„Mesterművet alkottál, és nemrég arra is rájöttem, hogy nagyon vicces vagy.” – említette meg Zhao a Mank-et rendező David Fincher-t.
Legjobb Rendező:
Lee Isaac Chung, Minari
Emerald Fennell, Ígéretes fiatal nő
David Fincher, Mank
Aaron Sorkin, A chicagói 7-ek tárgyalása
Chloé Zhao, A nomádok földje
Legjobb Elsőfilmes Rendező:
Radha Blank, A negyvenéves változat
Fernando Frias de la Parra, Már nem vagyok itt
Regina King, Egy éjszaka Miamiban
Darius Marder, Sound of Metal
Florian Zeller, The Father
Legjobb Dokumentumfilmes Rendező:
Amanda McBaine, Jesse Moss, Boys State
Michael Dweck, Gregory Kershaw, The Truffle Hunters
Pippa Ehrlich, James Reed, Tanítóm, a polip
Benjamin Ree, A festő és a tolvaj
David France, Isten hozott Csecsenföldön
Legjobb Televíziós Drámasorozat Rendező:
Jason Bateman, Ozark
Jon Favreau, The Mandalorian
Vince Gilligan, Better Call Saul
Lesli Linka Glatter, Homeland
Julie Anne Robinson, A Bridgerton család
Legjobb Televíziós Vígjátéksorozat Rendező:
Zach Braff, Ted Lasso
MJ Delaney, Ted Lasso
Susanna Fogel, A légikísérő
Erin O’Malley, Félig üres
Jeff Schaffer, Félig üres
Legjobb Tévéfilm vagy Minisorozat Rendező:
Susanne Bier, Tudhattad volna
Scott Frank, A vezércsel
Thomas Kail, Hamilton
Matt Shankman, WandaVízió
Lynn Shelton, Little Fires Everywhere