2019. sze 04.

Így szerettek ők— filmen innen és túl!

írta: Horváth Simon Eszter
Így szerettek ők— filmen innen és túl!

Kigyűjtöttünk a művészvilágból néhány olyan esetet, amikor a színpadi és magánéleti szerelem összefonódott.

“2019-ben egyetlen pályázó sem volt a néhai művészházaspár, Agárdi Ilona színművész és Pethes György rendező által alapított Pethes-Agárdi-díjra, amit pályakezdő színészházaspároknak ítélnek oda nyaralási támogatásként. Ezzel el is dőlt volna az a régi kérdés, hogy színésznek csak színésszel, avagy épp ellenkezőleg, „civil” emberrel érdemes házasodnia? Ha elolvassuk a következő eseteket, megérthetjük, miért merül föl egyáltalán kérdésként.”— írja a Fidelio.hu a témáról. 

Jászai Mari és Kassai Vidor

Bár Jászai Mari imádta a férfiakat, egyszer házasodott, és az is hamar véget ért. A férj Kassai Vidor volt, akibe 17 évesen szeretett bele a színésznő, miután 1867-ben, a Bem apó című darab próbáján egy véletlen ölelés szerelemre lobbantotta őket. „Egy felvonás tánccal végződött és ő engem kapott el, talán csak, mert legközelebb álltam hozzá: “De kellemes fogás esik a derekán, kisasszony!”— mondta. Én így válaszoltam: “Talán azért, Kassai úr, mert nem vagyok befűzve?” – idézte föl Jászai Mari első találkozásukat. 

Kassai-155453.jpg

 

Gombos Katalin és Sinkovits Imre 

Sinkovits Imre színészi pályafutása elején, 1949-ben találkozott Gombos Katalinnal, a fiatal színésznővel. Az Apák ifjúsága című darabban, egymásba szerettek. 50 évig voltak társai egymásnak. Azonban miután az 1956-os forradalom idején Sinkovits Imre többtízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt, eltiltották a színészettől. Nélkülöztek, de ez csak még szorosabbra fűzte őket. Kapcsolatuknak csak a halál tudott véget vetni, amikor Sinkovits Imre 2001-ben meghalt. 11 évvel később Gombos Katalint ugyanabba a sírba temettèk. 

sinkovits-155753.jpg

 

Tolnay Klári és Darvas Iván

 A Várkonyi Zoltán rendezte Eurüdiké harmadik próbáján szeretettek egymásba.Darvas Iván aztán időközben beleszeretett Váradi Hédi színésznőbe, de ezen sikerült túllendülniük. Azonban 1956-ban Darvas Ivánt politikai okokból bebörtönözték. A színésznő rendszeresen látogatta, ám közben érzékeny kapcsolatba került Mensáros Lászlóval. Az események összessége elhidegüléshez vezetett közöttük. Darvas Iván szabadulása után, 1958-ban elváltak. Tolnay Klári többé nem ment férjhez, Darvas Iván még kétszer megpróbálkozott a házassággal.

darvassivan-160109.jpg

 

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán

A mindent felemésztő és óriási színészszerelem volt az övéké, melyet sokszor a színpadon is megéltek együtt. A Miskolci Nemzeti Színház Ilyen nagy a szerelem című darabjának próbáján ismerkedtek meg, amiben az akkor még házas, Ruttkai Éva beugrósként szerepelt. A találkozásra így emlékeztek vissza:

"Latinovits: - Köszönöm, hogy látszódhattam maga mellett.

Ruttkai erre: - Maga nem látszódott, hanem élt. És ez a legtöbb."

Nem sokkal később már az ikonikus Várkonyi Zoltán filmben, a Rómeó és Júliában játszották a fiatal szerelmeseket. Ruttkai tizenhat évek keresztül volt Latinovits Zoltán társa, aki eközben önbizalomhiányából fakadóan végig azon rettegett, hogy a színésznő visszamegy volt férjéhez. Latinovits Zoltánt 1976. június 4-én vonat ütötte el Balatonszemesnél, a jelentés szerint, nem tisztázottak a körülmények az öngyilkosságról. Ruttkai Éva órája élete végéig fél 7-et mutatott, minden este gyertyát gyújtott, majd a gyufaszálat egy üvegbe gyűjtötte.

 

 

 Képek forrása: Fidelio.hu, Pinterest.com, Videó forrása: Youtube.com

Szólj hozzá

blog hírek ajánló film mozi youtube hír szerelem érdekesség friss heti darvas filmajánló jászai latinovits ruttkai Hírek Hír így szerettek ők heti filmajánló cineart Cineartblog cineart blog