2020. jan 24.

Sex Education - 2. évad KRITIKA

írta: andrasrozsa
Sex Education - 2. évad KRITIKA

screen-shot-2020-01-16-at-10_12_56-920x548.png

Január 17-én megérkezett a Netflixre az egyik legjobb sorozatának folytatása, a Sex Education 2. évada. Ahogy arra számítani lehetett, a színvonal nem csökkent, sőt, egyre mélyebb témákat feszeget a tinik szexuális életében. Korábban írtunk már az 1. évadról is, azt ITT olvashatjátok.

A második évad ott folytatódik ahol az első abbamaradt. Otis végre képes maszturbálni, aminek az lett az eredménye, hogy függője lett. Szerencsére ezen a vonalon hamar továbblép a sorozat,és Otis és Ola kibontakozó kapcsolatával foglalkozik, mely végül zátonyra is fut. Erre talán az első évad eseményei alapján is számíthattunk, bár nagy meglepetésre Oláról kiderül, hogy pánszexuális, valamint persze Maeve is közrejátszik ebben, aki szeretne visszatérni az iskolába, ami végül sikerül is neki úgy, ahogy azt tőle elvárnánk. A tipikus lázadó lány helyett, egy olyan karaktert kapunk benne, aki teljesen tisztában van saját magával és próbálja mindazt helyrehozni amit elrontott korábban, ilyen például az Otisszal való kapcsolata is. Dolgát megnehezíti édesanyja felbukkanása, aki szeretné elhitetni lányával, hogy tiszta és ezúttal nem hagyja cserben soha Maevet.

sex_education_screenshot_20200123014544_7_original_760x760.jpg

Maeve és Otis kapcsolata mellett, Eric szerelmi élete is nagyon fontos a harmadik évadban. Adammel való kapcsolata véget ért, mikor apja katonai suliba küldte, ám felbukkan egy új szereplő, Rahim, aki hamar összeboronálódik Ericcel. Később Adam végül újra felbukkan, és kiderül, hogy az új srác és Otis legjobb barátjának kapcsolata mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek hittük. Adam bár elég bizonytalan és rémült, minden erejével azon van, hogy jobb emberré váljon, és hogy "meghóditsa" Ericet. Ő talán a sorozat második évadának egyik legérdekesebb és legjobb szála.

7b4a2790-396c-11ea-9ddf-5b6504f0d080_800_420.jpeg

A homoszexuális párkapcsolatok mellett olyan fontos témákról beszél még a sorozat mint például a szexuális abúzus, mely Aimee-t éri egy buszos utazása során, vagy érinti a drogfüggőséget is Maeve édesanyján keresztül és Adam által betekintést nyerhetünk egy biszexuális bizonytalansággal töltött mindennapjaiba. Gilian Anderson, aki Dr. Milburnt alakítja ezúttal is zseniális, karaktere sokkal több fényt kapott ebben az évadban és szépen ki is bontakozott.

sex-education-1579527769.jpg

Otis édesanyjával való kapcsolata mellett, édesapjához fűződő szálaiba is betekintést nyerhetünk, és egy elég furcsa apa-fia viszonyt láthatunk a képernyőn kibontakozni. A szál azt a problémát feszegeti, hogy milyen az mikor az apa nincs jelen a fia életében, így az nem lát példát arra, hogyan is kellene viselkednie.

sex_education_screenshot_20200123014544_7_original_760x760.jpg

A Sex Education második évada tehát semmilyen szempontból nem okozott csalódást, a harmadik évad megjelenéséről egyelőre semmit nem tudunk, de reméljük hamar visszatérnek Moordale diákjai a Netflixre.

 

Szólj hozzá

blog hírek ajánló előzetes sorozat film premier mozi youtube trailer hír disney érdekesség friss heti marvel filmajánló netflix csettintés bosszúállók Hírek Hír thanos heti filmajánló cineart Cineartblog sex education