Bár a Star Wars-filmsorozat utolsó trilógiája tavaly véget ért, a rajongók szerencsére nem maradtak sokáig film nélkül: elkezdődött ugyanis az első, Star Wars-világban játszódó sorozat, a The Mandalorian címmel, ami szinte azonnal hatalmas népszerűségre tett szert a rajongók körében, nemcsak története és karakterei, hanem látványa révén is.

Bár a sorozat alkotója, Jon Favreau egyáltalán nem arról ismert, hogy visszariadna a CGI túlzott használatától (a 2019-es, teljes mértékben CGI-technológiával készült Oroszlánkirály rendezése is hozzá köthető), ezúttal csökkentette a számítógép-generálta elemeket, és nagyobb teret adott a praktikai effekteknek is – amit különlegesen nagy örömmel fogadtak a rajongók, hiszen az eredeti Star Wars-filmek főképp makettek, modellek és épített környezet segítségével készültek el.

A The Mandalorian készítésekor a Lucasfilm vizuális effektekkel foglalkozó stúdiója, az ILM (Industrial Light and Magic) továbbfejlesztette a technikát, és digitális elemekkel egyesítve hozta létre a valósághű látványvilágot.

Az egyik legmeghatározóbb praktikai effekt a sorozat készítéséhez a legnépszerűbb karaktere, a Gyermek (ismertebb nevén Baby Yoda) volt, aki lényegében egy animatronic segítségével mozgatott báb. A Lucasfilm grafikusai hónapokon át dolgoztak, készítettek vázlatokat a karakter megjelenéséről, míg megszületett az első évadból megismert figura, aki aranyosságával rögtön a nézők kedvencévé vált. A báb elkészítésén a Legacy stúdió dolgozott: többféle báb is készült a karakterhez, a részletesebbek közeli, míg a kevésbé részletesek távoli felvételek, totálok elkészítésekor kerültek előtérbe. A karaktert mozgató mechanikus váz távvezérléssel működött: külön mozgatható volt a teste, feje, fülei, arca, szemei és szája, nemritkán egyszerre öt emberre volt szükség a működtetéséhez. Bár a báb remekül működött a legtöbb esetben, bizonyos jelenetekhez elengedhetetlen volt a CGI használata (elsősorban olyan jelenetek esetében, amik összetettebb, komplexebb mozdulatokat igényeltek – például amikor evett, vagy tárgyakat vett a kezébe).

Szintén praktikai effektusokkal készült a főhős ikonikus űrhajója, a Razor Crest. Az űrhajó designját a sorozat alkotásának kezdetekor, a Lucasfilm művészeti vezetői alkottak meg, korábbi, ismert űrhajókat használva alapnak. Céljuk nem csak egy egyéni megjelenés elérése volt, hanem a jármű korának érzékeltetése is – végül egy egyszerűbb modellt készítettek, ami tökéletesen alkalmas volt a fények, világítások tesztelésére. Végül 3D-programokban készült el a hajó végleges megjelenése, amit teljes részletességében, szinte alkatrészenként nyomtattak ki 3D-nyomtatók segítségével – a teljes nyomtatás több hétig tartott. A hajót végül egyesével illesztették össze a kinyomtatott alkatrészekből, és fémes hatású bevonatot, valamint megfelelő festést adtak neki. Az eredmény egy teljesen realisztikus miniatűr volt, amit a film összes űrben játszódó jelenetéhez felhasználtak – a CGI-modell itt csak referenciának kellett. A kidolgozás alatt számos olyan szakértővel is beszéltek, akik még az eredeti Star Wars-filmek effektjein dolgoztak 1977-ben – amikor még modellek és kékháttér segítségével oldották meg az összes űrben játszódó jelenetet, és a CGI használata szóba se jöhetett.

A hajó mozgatását végül egy számítógéppel irányított kamerarendszer végezte: a hajó miniatűrjét egy több elemből álló, sokfelé hajlítható karra szerelték, amit digitálisan, számítógépek segítségével mozgattak meg. A mozgásokat lekövető kamerák hasonló eszköz segítségével rögzítették a látványt.

Bár a film számos helyen alkalmazott praktikai effekteket, nagy szerepe volt a digitális animációnak és trükköknek is: a sorozat több mint 90 százalékát beltérben vettek fel – gyakran a külső helyszíneken játszódó jeleneteket is. Ezt a stagecraft-eljárás segítségével valósították meg: a felvételre használt stúdió falait vetítővászonnak használták, és egy digitálisan előállított, háromdimenziós hátteret vetítettek ki, amely előtt az események történtek. Nemcsak a hátteret, de a kamerákat is számítógép segítségével mozgatták – elsősorban az Unreal Engine játékmotor használatával, amelynek köszönhetően valós időben készítettek teljesen valósághű, fotorealisztikus háttereket. Így sikerült megeleveníteni az idegen hatású, földönkívüli környezeteket anélkül, hogy a forgatáshoz a stúdió elhagyására se volt szükség.

A Mandalorian talán épp ezért, nemcsak történetében, de látványban is közel áll a rajongókhoz, hiszen egyesíti a klasszikus és modern technikákat, amelyek fejlődése végigkísérte a Star Wars-filmeket a kezdetektől egészen napjainkig.