2020. okt 18.

Hamarosan számunkra is megtekinthető lesz Edson Oda első filmje, a Nine Days

írta: Arany Gergő
Hamarosan számunkra is megtekinthető lesz Edson Oda első filmje, a Nine Days

A japán származású, brazil elsőfilmes rendező, Edson Oda még 2019 júliusában jelentette be, hogy filmet tervez forgatni. A film permierje már 2020-ban megjelent, és nagy sikereket ért el a januárban megrendezett Sundance filmfesztiválon. Edson Oda filmje megkapta a Waldo Salt- díjat (az Amerikai Forgatókönyvírók Céhének Díját), a közönség és a zsűri tetszését, a Sony Pictures pedig azonnal támogatni kezdte a rendező filmjét, ami a tervek szerint a közeljövőben bemutatásra kerül nagyközönség előtt is – hogy mozikban-e, vagy sem, az a jelen körülmények között tisztázatlan. De miről is szól a film?

nine-days.jpg

A történet egy túlvilágon játszódó sci-fi/fantasy. Főszereplője Will aki a túlvilágon él egy távoli, magányos kunyhóban, televíziókon figyelve az emberek életét – egészen addig, amíg egyikük meghal, ezzel helyet adva egy új léleknek a megszületésre. Ilyenkor rengeteg jelölt érkezik Will otthonába – mind még meg nem született lelkek, akik céljuk beteljesülésére, emberként való megszületésre törekszenek – Will pedig különböző teszteknek, kérdéseknek veti őket alá, hogy kiderítse, melyikük a leginkább méltó arra, hogy a Földre szülessen. Így megy ez egészen addig, amíg a véletlen össze nem hozza a helyét kereső lélekkel, a szabad szellemű Emmával, aki sajátos hozzáállásával megváltoztatja Will életszemléletét. A főhős rájön, hogy nem foglalkozhat örökké mások életével, és önmaga létezésének célját kezdi el keresni.

A film hivatalosan már januárban debütált, viszont még csak a nézők egy szűkebb köre láthatta – hamarosan azonban erre is lehetőségünk adódik. Különös párhuzam talán, hogy a film történetében és karaktereiben nagyon hasonlít a Pixar készülő animációs filmjéhez, a Soul-hoz – amely szintén a meg nem született lelkek világába vezeti a nézőt.

Bár a Nine Days felütése egészen egyedi, és kissé talán művészfilmes is, valószínűleg épp ez fogja értékessé és különlegessé tenni. Ráadásul rengeteg ismert színészt vonultat fel – például a főhőst, Willt játszó Winston Duke (Fekete Párduc, Bosszúállók, Mi); Zazie Beets (Atlanta, Easy), valamint Bill Skarsgård is (Az).

A Sundance-fesztiválon történt sikeres premier óta a film gyorsan felhívta a figyelmet magára, és bár egy ideje nem hallottunk róla, pár nappal ezelőtt megérkezett az első hivatalos előzetese – a Sony megvásárolta a forgalmazás jogait, valószínű hát, hogy 2021-ben nálunk is megtekinthető lesz a mozikban.

 

Szólj hozzá

blog hírek ajánló előzetes film trailer hír friss filmajánló cineart Cineartblog cineartblog