Azon tűnődtem az On the Rocks (magyar keresztségben Felkeverve) közben, hogy a film milyen mértékben reflektálhat magánéleti szempontból Sofia Coppolára, Rashida Jonesra és Bill Murrayre, és ez milyen hatást gyakorolhat az elkészült filmre.

Coppola elismert rendező, talán generációjának legjobbja. Szerzői kézjegyei megfigyelhetőek filmjeiben, visszatérő témái a nőiesség és a folyton, fenyegetően jelenlévő, ismert apa figurája. Kimért, finom rendezése azonnal beszippantja a nézőt. Ugyanakkor sosem tudhatjuk pontosan, hogy Francis Ford Coppola hatása – avagy ellenhatása – milyen módon befolyásolta Sofia művészetét. Olyan, mintha az apa típusú karakterei sorra csalódást okoznának, és nincsenek is mindig feltétlenül jelen. Gyengéd érzelmek, kimondatlan szavak és hanyagoló természetek megjelennek az Elveszett jelentésben, a Made in Hollywoodban, a Csábításban és a Felkevervében.

Murray perszónáját senkinek nem kell bemutatni. Az örök cinikus deadpan; egy mítikus személy, aki nem rendelkezik telefonnal, véletlenszerűen jelenik meg házibulikon és esküvőkön, és látszólag teljesen kiismerhetetlen. Különös találkozásairól a The Bill Murray Stories c. dokumentumfilm remekül mesél. Két válása volt, hat gyereke van. Tipikus hollywoodi magánélet. Bill Murray egy interjúban azt mondta, hogy olyanokkal szeret dolgozni, akik az ő munkaetikáját vallják (Jim Jarmusch, Wes Anderson és Sofia Coppola). Híres vendégszerepléseiről és ingadozó színvonalú projektjeiről.

Rashida Jones talán kevésbé ismert, azonban a Városfejlesztési osztály c. sorozatban magának utat törő színésznő remek énekesnő is. Az ő édesapja a legendás Quincy Jones. Nem lehet könnyű egy olyan ikon árnyékában élni, mint Quincy.

Valahogy ezt a három személyt pszichológiai szempontból is összeköti a Felkeverve. Coppola megtalálta filmje számára a tökéletes ellentét-duót. Hárman érdekes módon már dolgoztak együtt egy 2015-ös Netflix különkiadásban, A Very Murray Christmas-ben, ahol Bill Murray ugyancsak dalra fakad.

A történet pár nap leforgása alatt játszódik New Yorkban. A film Laura (Jones) és apja, Felix (Murray) kapcsolatáról szól. Laura egy új könyvével küszködő író, két gyereke van és egy őt figyelmen kívül hagyó, karrierista férje (Marlon Wayans). A nő szociális rutinja kimerül abban, hogy egy másik anyuka (Jenny Slate) fecsegését hallgatja iskola előtt és után. Közeleg a születésnapja, és a rég látott, playboy apja felveszi vele a kapcsolatot. Laura elkezd közben gyanakodni férjére, hogy megcsalja. Felix kezébe veszi az irányítást, és lányával nyomozni kezdenek a férfi után, mely alatt felszínre törnek elhallgatott érzelmeik. Látszólag a házasság krízise a téma, azonban az csak az indok Coppola számára, hogy konfliktusba hozza Jones és Murray karakterét a krízis alatt.

Fontos, visszatérő motívumok a születésnap, az ajándék és az idő. Laura négy alkalommal ünnepli születésnapját. Először Felix viszi el őt vacsorázni, és kap tőle egy órát. Másodszor az üzleti úton lévő férj videóhívásban köszönti fel Laurát, akinek a két gyerek átad egy ajándékot: egy konyhai robotgépet. Harmadszor a szánakozó férj elviszi egy zajos étterembe, ahol még csak nem is kap tortát. Negyedszer a film legvégén látunk egy fontos ajándékot. 

Úgy gondolom, hogy Laura születésnapja összefügg azzal, hogy egy harmincas nő, és nem foglalkoznak vele a férfiak. A lányait függetlenségre és női erőre neveli, azonban ő meglehetősen függ a két férfitól életében. Rashida Jones visszafogott játékával élettel tölti fel a papírra vetett karaktert, mely mellé minimalista, ám annál jelentősebb rendezés párosul. Komplex, tragikus ellentéte Murray Felixének.

Felix imád fiatal hölgyek középpontjában lenni, melyet Laura kifogásol. Eladta jólmenő, párizsi galériáját, és vígan éldegél limuzinnal furikázva New Yorkban, valamint szerte a világban. Imádja a zenét, különösen énekelni, rajong a festészet iránt, és mindenki ismeri őt. Ez utóbbit erősíti a félidőben lévő, rendkívül vicces igazoltatás-jelenet. Lányát azonban hanyagolta, és próbál kompenzálni. Bill Murray puszta drámai jelenlétével, úgy érzem, ellopja a filmet. Lehetséges, hogy a színész meg nem szűnő karizmája, vagy csak Coppola szereposztása és ügyes rendezése beszél belőlem, azonban úgy hiszem, a díjszezonban számíthatunk Murray felbukkanó nevére.

A képek többnyire statikusak, enyhén alulexponáltak, és visszatérnek a rendező hosszúbeállításai. Coppola filmszalagra dolgozik Philippe Le Sourd operatőrrel. A Felkeverve hangvilága tele van a dobogó szívű New York éjjel-nappali atmoszférájával, és csak csekély filmzene jelenik meg édesbús dalok által – melynek egy részét élőzenében maga Murray szolgáltatja. A film nem hosszabb 90 percnél, és azon kevés cselekmény, amelyre vállalkozik, maradéktalanul el is meséli.

Laura talán a végefőcím után nem is látja többet az apját. Talán boldogan élnek, amíg meg nem haltak. A házasság és az apa-lánya viszony rendbejön. Talán. Ezekre a kérdésekre nem keres választ a film, pusztán egy apró krízist mutat be. Sofia Coppola az Elveszett jelentéstől a Felkevervéig szinte tökéletes kört fut a nőiességet és az apaságot kutatva. Egyetlen, ám jelentős hiányossága ez a Felkevervének. Kevés a cselekmény; nincsenek benne grandiózus veszekedések, látványos ölelések és egymásnak ugrások. Zavar-e ez azonban akárkit is, ha tisztában van Coppola filmjeivel, és Bill Murrayt akarja látni énekelni, illetve a filmidő erejéig kedves teremtésnek lenni? Aligha.

A Felkeverve 2020. október 22-től elérhető az Apple Tv+ oldalán.