2020. nov 01.

A stúdiónak egyre drágább és drágább a Nincs idő meghalni

írta: Siktár Vivi
A stúdiónak egyre drágább és drágább a Nincs idő meghalni

Habár a jelen állás szerint mégsem adják át streaming szolgáltatóknak, a Nincs idő meghalni egyre több problémát okoz stúdiójának, tekintve, hogy hónapról hónapra millió dolláros negatívot tesz az MGM összbüdzséjéhez.

bondulat.jpg

A The Hollywood Reporter értesülései szerint legalábbis millió dolláros deficitet hoz a konyhára, mely a bemutatójáig biztosan nem fog megtérülni. Ez pedig valószínűleg nem mostanában fog megtörténni, tekintve, hogy az egészségügyi tisztviselők véleménye alapján kevés az esélye annak, hogy a tervezett bemutató előtt már meglenne a koronavírus elleni vakcina, így veszélybe kerül a sokadik premierdátum is.

Teljesen érthető így, hogy Cary Fukunaga Bondjának terjesztési jogaival kapcsolatban elkezdődött a matekozás, hogy talán, de tényleg csak talán fontolóra vegyék-e a fejesek, hogy streaming szolgáltatónak adják, még mielőtt újabb dátummódosítás következik – ki tudja mikorra megint. Az értesülések szerint több platform is élénken érdeklődik a film iránt, azonban csak az Apple tett -közel- megfelelő ajánlatot. Az MGM tervei 650-700 millió dolláros üzlet lehetne a jogokból, azonban az Apple nem menne 400 millió felé: mindezt egy 12 hónapos terjesztésért fizetne.

Az MGM okai teljesen megérthetőek a 600 milliós összeggel kapcsolatban. Egy az, hogy ez a bevétel térítené még a saját, filmbe fektetett összegüket; kettő, hogy az Universal Picturest, mint az internacionális terjesztő kártérítését is meg kell fizetni; és három: Daniel Craig és a producerek, szponzorok ügyét is ebből kellene rendezni. Valamint van még egy sarkalatos pont: az MGM feladata lenne, hogy Michael G. Wilsont és Barbara Brocollit, akik a Bond-filmek jogaival rendelkeznek, is meg kellene győzni, ám utóbbi „hűségesen tradicionalista, aki nagyon is támogatja a filmszínházi bemutatót”.

barbara_es_michael.jpg

A Variety értesülései szerint más is nehezíti az MGM háza táji dolgokat, pontosabban a nagyobb projektjeiket illetően. Az MGM Motion Picture Group fejese, Michael De Luca, aki többek között olyan előkelő projekteket intézett, amik Thomas Kail, George Miller, Joe Wright, Ridley Scott vagy éppen Paul Thomas Anderson nevével jegyeztek, s ezeknél is pont a nagy anyagi hozadék a bökkenő: Anderson következő filmjéért 10 millióval ajánlottak többet a versenytársaknál, vagy a 3 millió dolláros kiadás, amit a Project Hail Mary jogaira költöttek, melyben Ryan Goslingot láthatjuk újra.

Mindkét értesülésben erős a spekuláció a Bond-film streaming szolgáltató irányába való továbbadását illetően, de a Variety szerint az MGM még mindig reménykedik az előkelőbb ajánlattételben. Bármit is tartogasson az MGM jövője, egyre tisztábban látszik, hogy a Nincs idő meghalni sorsa az MGM sorsát is megpecsételheti.

mgm.png

 

Szólj hozzá

apple streaming érdekes film premier mozi stream hír variety érdekesség mgm bond daniel craig joe wright veszteség ridley scott universal paul thomas anderson ryan gosling universal pictures Hír bond-film cary joji fukunaga barbara broccoli premierdátum cineart the hollywood reporter cineartblog no time to die nincs idő meghalni mgm studios michael g wilson michael de luca project hail mary