2020. nov 04.

A Warner Bros. hivatalosan bocsánatot kért a Boszorkányok félreértéséért

írta: Siktár Vivi
A Warner Bros. hivatalosan bocsánatot kért a Boszorkányok félreértéséért

A Warner Bros. hivatalosan is elnézést kért minden félreérthető ábrázolásért, mely Boszorkányok című filmjét övezi, s sértő lehet a Fogyatékossággal Élő Emberek Közösségére.Többek között a brit paralimpikon úszónő, Amy Marren hívta fel a figyelmet Twitteren arra, hogy a stúdió túl messze ment az elképzelés kapcsán, és hogy a film túlságosan negatív hatással lehet a testi fogyatékossággal élők megítélésében. Robert Zemeckis adaptációjában ugyanis megváltoztatták a fizikai megjelenését a karaktereknek, és a boszorkányok három ujjú megjelenést kaptak, mely kísértetiesen hasonlít az ektrodaktília nevű, végtagi fogyatékosságú születési rendellenességre. Habár ez egyáltalán nem indokolt, tekintve, hogy az eredeti Roald Dahl-regényben sem így jegyezték a boszikat, hanem kezüket helyettesítő karmokkal.

 amy_marren.jpg

A közösség jogi szószólója, Shannon Crossland szerint a film semmiképpen sem tükrözi az eredeti művet, majd hozzátette:

„Ezt a fajta üzenetet szeretnénk közvetíteni a következő, fiatal generációnak? Egy olyan eszmét, melyben boszorkányi tulajdonság, ha valakinek három ujja van? Ez egy kimondottan károsító ábrázolás, a testi fogyatékosságot semmi esetben sem lenne szabad asszociálni a gonosszal, az abnormalitással, az undorral, a félelemmel vagy a szörnyekkel.”

Mindamellett, hogy teljes mértékben szánják-bánják tettüket, és nem akartak károsító eszméket közvetíteni senki felé, a Warner Bros. mintha kissé szabadkozna, nyilatkozatuk a következő:

„Az adaptáció során designerekkel és művészekkel dolgoztunk azon, hogy az eredeti műnek megfelelő, macskaszerű karmok helyettesítsék a karakterek kezeit. Sosem volt szándékunk, hogy a nézőinkben olyan benyomást keltsünk, hogy a fantasztikus, nem emberi lények őket reprezentálják.”

 witches_anneh.jpg

Az ügyet a Paralimpiai Játékok Bizottsága is megvizsgálta, hivatalos közösségi médiafiókjukon keresztül a következőt jegyezték meg:

„A végtagi fogyatékosság nem félelmetes. A különbségeket ünnepelni kellene, s a fogyatékosságot pedig normalizálni.”

A Boszorkányok november 5-től megtekinthető a hazai mozikban.

 

Szólj hozzá

érdekes film mozi trailer hír botrány november érdekesség egyenlőség twitter warner adaptáció robert zemeckis anne hathaway november 5 warner bros viola davis roald dahl paralimpikon Warner Brothers cineart testi fogyatékosság cineartblog amy marren ektrodaktília shannon crossland