A DreamWorks érdekes helyet foglalt el az animáció világában – bár erős vetélytársa volt a Pixarnak, és valóságos ellenfél a Disneynek, sokkal kevesebben ismerik, tisztelik munkásságát, sorolják filmjeit az igazán minőségű, nagyköltségvetésű animációk közé. Tény és való, hogy a DreamWorks teljesen másfajta hangvétellel dolgozott, mint legnagyobb ellenfelei: animációs filmjei nem riadtak el a popzenék túlhasználásától, idegesítő karakterektől, történeteinek mozgatórugója pedig gyakran az egyszerű humor és komikum volt, semmi több. Kár azonban mélypontjai alapján ítélkezni a stúdióról: rendkívül egyéni munkákat is köszönhetünk a DreamWorksnek, amik gyakran értek fel, sőt, múlták felül a Disney filmjeit. Megfogó történeteket és emlékezetes karaktereket alkottak (pl. Kung Fu Panda, vagy az Így neveld a sárkányodat-sorozat), amelyek látványban is egyedülállónak és újszerűen érződtek. A DreamWorks claymation animációval is sikeres filmeket alkotott: számos humoros ko-produkciójuk az Aardman Animation stúdióval képes volt helytállni egy szinte kizárólag CGI által uralt piacon (pl. Wallace és Gromit, Csibefutam), és ők alkották meg az első claymation-technikával készített videojátékot, a The Neverhood-ot is.

Voltak a stúdiónak erős minőségbeli hullámhegyei és -völgyei, összességében azonban rendkívül egyéni és szórakoztató filmeket köszönhetünk nekik, amik sokak gyerekkorát tették szebbé. Tavaly azonban a DreamWorksot megvásárolta a Universal, így tulajdonképpen a stúdió az Illumination részlege lett – leginkább a Pixar-Disney működéséhez hasonlóan. És bár elvileg a DreamWorks teljesen különálló részként működik a Universalon belül, már napjainkban láthatók a változtatások: sokkal kevesebb egyéni filmet készítenek, inkább a biztos, költségkímélő taktikát játszva kissé indokolatlan folytatások érkeznek korábbi munkáikhoz. Ilyen volt az idén megjelent Trollok:Világturné, a készülőben lévő Croodék 2, valamint a Bébi úr folytatása is, aminek első előzetesét tegnap tették közzé.

A meglehetősen kaotikus 2017-es Bébi úr (eredeti címén: The Boss Baby) inkább érződött hullámvölgynek, mint bármi másnak a DreamWorks munkásságában. Kissé abszurdnak, valahol mégis kézenfekvőnek érződött az öltönyt viselő, felnőttként viselkedő csecsemő ötlete – elvégre ha ugyanez a koncepció évek óta szórakoztatja a felnőtteket a Family Guy-sorozatban, miért ne szórakoztathatná a gyerekeket is? A Bébi úr ötlete mindennek ellenére papíron egyáltalán nem tűnt rossznak: egy tíz év körüli kisfiú, Tim boldogan éli családi életét, amikor egy váratlan napon szülei hazaállítanak egy csecsemővel. Mint minden gyerek, természetesen Tim is féltékenységgel nézi, ahogy szülei szeretete most megoszlik közte és az új jövevény között – aki ráadásul minden, csak nem átlagos csecsemő. Tim nyomozni kezd különös öccse tevékenysége után – és ezen a ponton áll a film a feje tetejére. Kistestvéréről kiderül, hogy egy titkos szervezet ügynökeként dolgozik, célja pedig megállítani a kisbabák ellenségeit, a kutyákat (igen, ezek a gondolatok elhangzanak a filmben). Küldetése meghiúsítani  egy nagyvállalat tervét, akik olyan kiskutyát igyekeznek kifejleszteni, ami örökké kölyök marad – aranyosságával elvonva a szülők figyelmét gyermekeikről. Tim pedig, hogy minél hamarabb megszabaduljon öccsétől, segít neki terve végrehajtásában – kalandjuk kezdetét veszi, a káosz pedig egyre csak fokozódik: kutyáknak öltözés, altesti humor, menekülés a verőlegényre emlékeztető babysittertől és hasonlók. A történet természetesen a teljesen kiszámítható fordulattal zárul: Tim megtanulja szeretni és értékelni kistestvérét, és rájön, hogy nem sajátíthatja ki szülei szeretetét.

Kissé érdekes leírni a történet abszurdumát – még érdekesebb azonban a tény, hogy mindennek ellenére is rengeteg lehetőséget rejt az alapötlet. A történet rendkívül jól ábrázolja a gyermeki fantáziát – gyakran kétdimenziós elemek beépítésével láthatjuk, hogy jelenik meg az egyszerű valóság Tim képzeletében. A film végén látható jelenetben – amikor kiderül, hogy a történetet a már felnőtt Tim mesélte féltékeny kislányának – pedig egy ötletes keretet kap az egész film. Könnyen elképzelhető, hogy az üzletember-baba és a titkos szervezetek meg sem történtek, csak az élénk fantáziájú kisfiú képzeletében jött létre a történet. És bár a „kutyák elleni titkos hadviselés” egy meglehetősen bugyutának hangzó alapötlet, az ember akarva akaratlanul elgondolkozik az érdekes felvetésen – manapság sajnos valóban előfordul, hogy valaki többet foglalkozzon a házikedvencével, mint saját gyerekével.

A gond az, hogy az ötletes alapfeltevéseket bugyuta szálak fűzik össze – egy kicsit komolyabb hangvétellel valószínűleg sokkal több lehetőség lett volna az egész filmben. Kicsit az volt az érzésem a Bébi úrral kapcsolatban, hogy a DreamWorks túl sok mindent akart egyszerre, ahelyett azonban, hogy a készítők kiválasztották volna, mit is akarnak fókuszba helyezni, az összes ötletüket beleömlesztették a filmbe.

Most pedig készül a második rész, Bébi úr: Családi ügy címmel. Első előzetese tegnap érkezett meg, és sajnos a látottak alapján nemhogy javítana az előző rész hibáin, de valahogy még tovább rontja azokat.

A történet látszólag évekkel az első rész után játszódik: Tim boldog családapaként él, karácsonykor azonban beállít rég látott öccse, aki egy tipikus üzletember-sztereotípiává nőtt. A testvérek között ismét kirobban a konfliktus, Tim szerint ugyanis a pénz nem oldhat meg minden problémát az életben. Ekkor fedi fel magát Tim újszülött kislánya, mint a titkos vállalat tagja – egy újabb öltönyös-beszélő csecsemőt kapunk, mint a történet fő mozgatórugója. A kislány a vállalat főnökeként egy kísérleti szerrel csecsemővé változtatja a felnőtteket, hogy egyesült erővel állítsanak meg egy szupergonosztevőt, akinek célja, hogy a babákból „rossz gyerekeket” neveljen.

Már a rövid kis előzetes alatt tovább erősödnek a hibák, amik az első részben megjelentek. A történet még tovább rugaszkodik a valóságtól: az első rész őrült kalandját még elfogadhattuk, mint a tízéves kisfiú kreatív agyának szüleménye, itt azonban mindez nem mondható el. A beszélő csecsemők és titkos vállalatok látszólag a fiktív világ szerves részét képezik. A történet ezúttal még annyira se komoly, mint az előző filmben, ráadásul már most kaotikusnak hat. Bőven elég lett volna a két testvér felőttkori viszonyára kihegyezni a filmet, ami szórakoztató maradt volna úgy, hogy nem fordul át idétlenbe – ehelyett azonban ismét szuperfegyvereket és vállalati gonosztevőket kapunk. A film humorát pedig ezúttal is a fiataloknak célzott, de rendívül kínosan ható párbeszédek és az értelmetlen, sokszor inkább visszataszító helyzetkomikum teszi ki. A DreamWorks-filmek sokszor voltak komolytalanok vagy nevetségesek, de humoruk időtálló maradt, ami napjainkig szórakoztathatja a nézőket – a Bébi úr azonban nem alkothat időtálló humort, ha ezt felkapott divatkifejezések használatával (pl. „boomer”) próbálja elérni.

A Bébi úr sajnos a jó ötlet-rossz kivitelezés tipikus példája volt, amit véleményem szerint nem is kellett volna folytatni. A nyáron bemutatott, rejtélyes új DreamWorks-animáció, a To Gerard rövid előzetese alapján már most sokkal ígéretesebbnek tűnik, remélhetőleg a jövőben nagyobb hangsúly kerül a hasonló, eredeti filmekre, mint a szükségtelen folytatásokra. A Bébi úr 2 megjelenési dátumát egyelőre nem ismerjük.