2020. nov 29.

Többszáz magyar filmmel bővül a Mecenatúra online videótára

írta: Csurilla Dániel
Többszáz magyar filmmel bővül a Mecenatúra online videótára

unnamed_1_1.jpg

A Filmio után további online kezdeményezés született, ugyanis csütörtökön bejelentette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy 324 mozgóképes tartalommal bővíti online videótárát, mely immár 560 különböző magyar filmmel és sorozattal rendelkezhet. A Médiatanács mindenki számára elérhető, folyamatosan bővülő műsorszámokat kíván megjeleníteni.

Rajzfilmek, dokumentumfilmek, játékfilmek és magyar sorozatok is felkerülnek az NMHH jóvoltából a Mecenatúra Mozi oldalára. Minden tartalom ingyenesen elérhető lesz. Megtekinthető lesz sok idő után először a Csupipupi rajzfilmsorozat epizódjai, az Élő templom c. doku, illetve Dombrovszky Linda rövidfilmje, A kockaember Kovács Zsolt főszereplésével, mely 2017-ben készült. Feltételezhetőleg eddig elérhetetlen, elfeledettnek hitt kisjátékfilmeket is megtekinthetünk.

unnamed_8.jpg

Elsősorban oktató jellegű a kezdeményezés, melynek célja elősegíteni a hatékonyabb tanulást és a szabadidő hasznosabb eltöltését. Ugyanakkor az időseke, az állami gondoskodásban élők számára egyaránt elérhető lesz a Médiatanács Mecenatúra Mozija. A tartalmak javarészét a NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) segíti elő, és az online videótár a Mecenatúra Mozi honlapján lesz elérhető, melyre ráfér a restauráció és a frissítés.

Hogy mikortól lesznek elérhetőek a filmek és sorozatok, arról nincs pontos információnk, azonban a NAVA a hetekben véglegesíti a kezdeményezést.

Szólj hozzá

streaming érdekes hírek ajánló premier mozi hír online rajzfilm érdekesség friss nava rövidfilm érdekességek kisfilm filmajánló ingyen film magyar film játékfilm kisjátékfilm nagyjátékfilm inkubátor filmarchívum mecenatúra sorozatajánló videótár médiatanács rajzfilmsorozat magyar sorozat filmalap Hírek Hír heti filmajánló cineart cineartblog filmintézet filmio médiahivatal magyar streaming