2020. dec 08.

A Sundance Filmfesztivál élőben és online is elérhető lesz

írta: Siktár Vivi
A Sundance Filmfesztivál élőben és online is elérhető lesz

A Sundance Intézet a 2021-es felhozatalával kapcsolatos információkat jelentett be. A távolságtartás előírásait követő élő megjelenéses programok mellett az otthon biztonságából, egy speciálisan a fesztivál számára kialakított online felületen is elérhetőek lesznek a filmek, a szakmai programok, a workshopok, illetve a közönségtalálkozók. A 2021-es Sundance Filmfesztivál az aktuális járványügyi szabályozásokat követi, mégis töretlen fesztivál-érzetet igyekszik nyújtani a látogatók számára.

sundance2021.jpg

A Utah állami Park City-ben egyaránt bemutatkozó fesztivál további számos szatellit moziban válik elérhetővé az Egyesült Államokban, valamint az említett streaming felületen. 2021. január 28-tól feburár 3-ig 70 nagyjátékfilm mutatkozik be, három blokkba sűrített szekciókban a fesztivál minden napján, egy időben. A filmeket közönségtalálkozók követik, majd két nappal később 24-órás streaming lehetőségre jogosítja a látogatókat a bérletvásárlás.

tabitha-jackson.jpeg

A fesztivál igazgatója, Tabitha Jackson nyilatkozata szerint: „Még ilyen lehetetlen körülmények között is lehetőség adódott a filmművészet számára gyarapodni, s az elkészül filmek merész és fontos munkák lettek.” Jackson és a Sundance Intézet álláspontja az, hogy mindenképpen bemutatásra kerüljenek az előzetesen bejelentett filmek és programok a pandémia ellenére, s a lehető legszélesebb közönséghez jussanak el a Független Mozik Közösségének (ICA) segítségével. Az igazgató hozzátette, hogy: „A legnagyobb erő most számunkra az összetartozás – a közös munka szelleme, a kollektív energia és a művészet, a filmkészítők és örökérvényű eszmék megünneplése.”

A jegyek és a bérletek 2021. január 7-től válnak elérhetővé a Fesztivál weboldalán. További információk kapcsán, valamint a részletes programok szempontjából is a hivatalos oldalt érdemes böngészni.

b-1sundancecovid-tpr-040420-1-1024x514.jpg

Szólj hozzá

streaming film premier mozi stream usa fesztivál hibrid hír online workshop független január robert redford utah február sundance ica pandémia 2021 függetlenfilm fesztiválfilm cineart Cineartblog koronavírus online filmfesztivál park city tabitha jackson független mozik közössége