2020. dec 17.

Henry Cavill sérülése sem állítja le a Vaják 2. forgatását

írta: Szalai Szimi
Henry Cavill sérülése sem állítja le a Vaják 2. forgatását

A Vaják második évadjának forgatása alatt sérült meg a színész, de nélküle is folytatják a munkát.

 z3nkfr4ffrtfmij64786xq-1200-80.jpg

A népszerű netflixes sorozat  folytatásának forgatását már kétszer is meg kellett szakítani az idén járványügyi helyzetek miatt, és most egy pillanatra úgy tűnt ismét leállnak a munkálatok. Először márciusban kellett szüneteltetni, ugyanis az egyik stábtagnak pozitív lett a vírus tesztje. Novemberben ismét kényszerszünetre küldték az embereket, hiszen újabb vírusos tünetek jelentkeztek a forgatás alatt egyeseknél.

 

Most, mikor már végre újból mindenki visszatért, a főszereplő Cavill szenvedett el egy kisebb lábsérülést. A The Sun magazing értesülései szerint éppen a londoni Arborfield Studiosban forgattak egy akciójelenetet, amikor Henry egyszer csak leállt és láthatólag komoly fájdalmai voltak. Amikor a sérülést történt, akkor a színész éppen a magasban volt egy kötélpályán.

Szerencsére nem kellett mentőt hívni, habár fájdalmaival nem fog tudni egy ideig mozogni, főleg nem a nehéz páncélzatában, így a forgatási ütemtervet újra kell gondolni.

A színész szünetre megy, amíg felépül, de nélküle is folytatódnak a munkálatok.

 

A Vaják első évadját világszerte 76 millióan nézték a megjelenésének első hónapjában és azóta is csak növekedett a rajongótábora az eredetileg könyvekből és játékokból ismert szörnyvadásznak. 

Annyit lehet tudni a második évadról, hogy a szereplők most már egy idősíkban léteznek, így a készítők tudnak játszani flashbackekkel, illetve történet szempontjából egészen más dolgokat is ki tudnak próbálni, mint az első évadban.

 

Szólj hozzá

blog hírek sorozat hír friss Vaják Henry Cavill The Witcher The Witcher 2 cineart cineartblog CineArt Vaják 2