2020. dec 22.

Megszavazták az amerikai mozik milliárdos segélycsomagját

írta: Csurilla Dániel
Megszavazták az amerikai mozik milliárdos segélycsomagját

gettyimages-908848584-h-2020-1603842550-928x523.jpg

December elején beszámoltunk arról, hogy napirenden van a mozik megsegítésére irányuló rendkívüli segélycsomag megszavazása, és most elkészült a 15 milliárd dollár értékű törvényjavaslat a mozik, a vendéglátóhelyek, a kis- és középvállalkozások és az élő rendezvények megsegítésére. A törvényjavaslat kiegészült a lokális televízió és rádióadók segélyezésével.

A republikánus többségű Szenátus a demokratákkal együttműködve vasárnap bejelentette, hogy a koronavírus fényében létrehozott segélycsomag hatályba lépett, melyet Trump elnök is aláírt. A törvény számtalan céget és szórakoztatóipari helységet tud megsegíteni.

Míg a 900 milliárd dolláros azonnali segély minden amerikai számára fejenként 600 dollárt jelent, s további anyagi támogatást a helyi közigazgatás és az oltóanyag elosztása számára, addig a 15 milliárdos segélycsomag kifejezetten a független mozik, az élő események (fesztiválok, koncertek, kulturális rendezvények), a TV és rádióadók, valamint a kis- és középvállalkozások megsegítésére irányul.

A törvény nem foglalja magába a felelősségbiztosítást az üzletek számára, melyért Hollywood erőteljesen lobbizott.

56xnnxiswvfzxohejuol3uh4qq.jpg

Szólj hozzá

blog érdekes hírek ajánló film premier mozi demokrata hír donald trump kongresszus bemutató érdekesség friss független segély republikánus érdekességek hollywood mozgókép joe biden független film avengers mozik segélycsomag mulan wonder woman bosszúállók tenet cineart cineartblog független mozi amerikai demokráció