John Patrick Shanley Tony-díjas színdarabíró és Oscar-díjas forgatókönyvíró. Többek között olyan filmadaptációkért felelős, mint a Holdkórosok, a Kétely, valamint a kevésbé sikerült Kongó. Shanley tizenkét éve nem rendezett játékfilmet, ugyanakkor a színház számára az elsődleges megélhetési forrás. Rendkívül izgatottan vártam, hogy a saját színdarabjából készített legújabb adaptációt, a Wild Mountain Thyme-ot Emily Blunt, Jamie Dornan, Jon Hamm és Christopher Walken főszereplésével megtekinthessem.

A film története követi a színdarab cselekményét, mely szerint az ír Reilly család feje (Walken) elhatározza, hogy az amerikai unokaöcs (Hamm) nevére íratja a családi farmot a saját fia, Anthony helyett (Dornan). Mindeközben egy évtizedes románc kerül feszínre Anthony és a szomszéd lány, Rosemary (Blunt) között, azonban a fiú szégyellős bevallani érzelmeit a lány számára.

Shanley ugyan a saját történetével tisztában van, viszont megbukik munkája olyan alapvető rendezői készségek szempontjából, mint a filmes dramaturgia és a színészvezetés. Az idioszinkrázia egy egészen sajátos alakváltozata lelhető fel a Wild Mountain Thyme elcsépelt, lapos és ostoba történetében. Shanley nem vezeti a színészeit, akik közül egyik személy sem képes adekvát ír akcentust elsajátítani, sőt az észak-ír Dornan beszéde is irtózatosan falsul hangzik. A film játékosnak és mesebélinek szánt humora fejfájdítóan kínos, gyakorta megbotránkoztatóan ügyetlen, s egyenesen tökkelütött, ahogyan a főszereplők cselekedetei is annak mutatkoznak.

Jelentős hangsúlyt fektet a rendező Dornan és Blunt gyerekkori románcának kibontására, viszont a huszonéves karaktereket alakító kései harmincas színészek képtelenek eladni a negédes figurákat, s gyakorlatilag semmilyen kémia nem létezik közöttük. Anthony irtózatosan szerelmes Rosemary-be, viszont rendkívül zárkózott, s emellett meg akar felelni az apjának. Rosemary mindent megtesz, hogy védje Anthony-t, és kikényszerítse a szerelmi vallomást a mentális betegségek tüneteit mutató fiú részéről. Csak egészen a film legvégén tudjuk meg, hogy Anthony mindezidáig azért félt közeledni Rosemary-hez, mert a fiú méhecskének képzeli magát.

Az ilyen elbaltázott fordulat az egyetemes példája annak, hogy mik a jóindulatú humor és a józanész határai. Shanley átlépi mindkét választóvonalat – miközben teljes inkompetenciát mutat rendezői részről. Sem a színészek, sem a stábtagok számára nem tűntek fel az igénytelen, megjátszott és hiteltelen akcentusok, a történetben fellelhető logikai problémák, a szappanoperás dramaturgia, és igazán fájdalmas, hogy senki nem osztotta meg kétségeit az Oscar-díjas forgatókönyvíróval.

A végeredmény egy másfélórás, csöpögős tévéjáték alig értékelhető színészi teljesítménnyel, meghökkentő és nevetséges fordulatokkal, unalomig nyújtott konfliktusokkal és a szakértelem teljes hiányával. A filmnyelv ezzel szemben kevésbé ügyetlen, és előfordulnak pompázatos látképek, viszont giccsbe és túlzásokba hajlik a látványvilág. Minden buja és romantikus a méregzöld fűtől kezdve a szeszélyes időjáráson át a hóbortos helyszínekig. Untig ismételt bölcselések, hamis játék és érzelgős dramaturgia jellemzi a Wild Mountain Thyme-ot.

A legkevésbé megbotránkoztató színészi jelenlét Walken részéről csillapítja a migrénes fájdalmakat okozó film megtekintését. A színész hírhedt a rossz akcentusairól, az excentrikus játékáról és a sajátos hangsúlyairól, így bizonyos szempontból megmenti az alapvetően silány filmet néhány szórakoztató, ujjából kirázott megszólalással. Ezzel szemben Shanley a szakértelem hiányát mutatja, s alárendeli a hitelességet a hóbortos mesevilágának, mely cseppet sem érdekes, távol áll a romantikustól, valamint az intelligens humor csírája sem fedezhető fel. A Wild Mountain Thyme megtekintését kizárólag a megfelelő hallucinogén mellett ajánlom.

A film december 22-től megtalálható az interneten.