Évente kismillió ifjúsági romantikus film érkezik, melyek mind nagysikerű regények adaptációi tele haldokló szerelmesekkel, beteljesületlen sorsokkal és melodrámával. Nagy ritkán azonban érkeznek olyan műfajon túlmutató alkotások, mint az Egy különc srác feljegyzései, a Csillagainkban a hiba, a Kszi, Simon, vagy az idei év legjobbja a zsánerből, a Spontaneous.

Thor Freudenthal, az Egy ropi naplója és a Percy Jackson: Szörnyek tengere rendezője látszólag jól érzi magát az ifjúsági filmek közegében, viszont nem sejtettem, hogy végre egy igényes filmmel rukkol elő. A Words on Bathroom Walls átfogó, fantáziadús és őszinte bemutatása a skizofréniának.

A történet szerint Adam (Charlie Plummer) legnagyobb vágya, hogy szakács legyen. A zárkózott középiskolást anyja (Molly Parker) új pasijával neveli (Walton Goggins), akit Adam cseppet sem kedvel. A fiúnál hamarosan skizofréniát diagnosztizálnak, mely Adam fejében őt védő, képzelt, archetipikus figurákban ölt testet. Hamarosan elkezdődik egy gyógyszeres kezelés, és Adam küzd betegségével, melyet szerelme, a jég hátán is megélő, vagány Maya (Taylor Russell) előtt erőteljesen titkol.

Célszerűnek látom úgy megközelíteni a filmet, ahogyan a Words on Bathroom Walls áll a skizofrénia bemutatásához. Elsőre nem fellelhető, hogy a három képzelt karakter Adam fejében űz csupán a fiúval játékot, azonban egy pszichológusi terápián Plummer karaktere leleplezi mentális betegségét, exponálja démonjait és a skizofréniához való hozzáállását. Freudenthal filmje a „gyerekbarát” PG-13 keretein belül kezeli a súlyos problémát, azonban Plummer hiteles, megható és állhatatos játékának, rendkívül visszafogott rendezésnek és további remek alakításoknak köszönhetően a Words on Bathroom Walls a műfaj egyik legjobban sikerült példánya.

A képzelt karakterek között fellelhető egy melegítőben flangáló, kopasz, kigyúrt fickó, egy romantikus, hippi lány és egy szexmániás, lógós fiú, azonban Adam legnagyobb ellensége a fenyegető hang a fejében, mely rejtélyes és határozottan ijesztő fekete fellegként ölt testet pánikrohamai során. Plummer karaktere számára a legnagyobb dilemma felfednie Maya előtt titkait, azonban a cselekmény feszessége lehetővé teszi az apa-figurával való kibékülést, illetve a szerelmi szál kibontását is.

Adam és Maya különbözőbbek nem is lehetnének. A fiú jómódú családból származik, míg a lány rokkant apja miatt nélkülözni kényszerül testvéreivel, így mellékállásokat vállal, hogy egyedüli kenyérkeresőként tartsa el saját családját. Adam titkolózik ugyan, a személyisége és az érdeklődése Maya számára azonban mégis megnyerő, valamint a fiú rendszerint gondoskodik a lányról. Különleges és izgalmas kapcsolat alakul ki kettejük között, mely a gasztronómiában csúcsosul, amikor Adam séfeket meghazudtoló precizitással készít ételt Maya számára.

Mind Charlie Plummer – aki a remek Spontaneous férfi színésze is –, mind Taylor Russell bravúros választás volt a két főszerepre, és varázslatos kémiájuk van a vásznon. Russell komplexitása külön dicséretre méltó, bár kevésbé kidolgozott. Plummer eleganciával, tragikummal és őszinte elkötelezettséggel áll a skizofréniában szenvedő karakter megformálásához. Szimpátiát és mindig jelen lévő paranoiát mutat, frusztrált és mégis bizakodó. Kiemelkedő a lelkészt alakító Andy García hálás epizódszerepe, valamint a mindig szórakoztató Walton Goggins vívódása a pótapa szerepében, ugyanakkor az anyát megformáló Molly Parker egyaránt elegáns és megható jelenléttel büszkélkedhet.

Technikailag lebilincselő a Words on Bathroom Walls, ugyanis Adam fejében éppen annyi időt töltünk komor gondolatokon vívódva, mint ahogyan a fiú valóságos problémáit és életét is kísérjük. Vizuálisan kimondottan érdekes a képzelt figurák szerepeltetése. A skizofréniát gyakorta horrorfilmes eszközökkel prezentálják. Freudenthal eddigi legérettebb, leginkább kifinomult és kiforrott rendezése a film.

Negatívumként említeném meg azonban az alig 100 perces film előforduló kuszaságát, a kevésbé sikerült humort, a túlzott ambíciókat és az ifjúsági filmek jelenlevő közhelyeit. Talán kicsit túl sok a karakter, túl sok a cselekményszál, és a komor téma ellenére mégis túlságosan könnyed a film hangvétele. Rengeteget akar markolni, viszont érdemi katarzis a szerelmi szál révén nem olyan hatásosan történik, mint a pótapával való kibékülés és a betegség egyidejű elfogadása terén. A giccs és az optimizmus elkerülhetetlen az ifjúsági filmekben, azonban Plummer valóban megindító játéka lehetővé teszi az érzelmi kötődést Freudenthal kevésbé pontos dramatizálása ellenére.

A Words on Bathroom Walls sosem fog klasszikussá válni, sőt eddig kifejezetten kevesek által látott film. Tematikai szempontból és filmnyelvi esztétika részéről gazdag, színészek terén pedig kiemelkedő alkotás, így javasolni tudom a megtekintését. A Spontaneous érzelmi magaslataiba nem emelkedik, azonban Freudenthal filmje képes túlmutatni a lesajnált műfaj keretein, és a betegséget őszintén, megalkuvás nélkül mutatja be.

A film 2020. november 17-től elérhető online videótárakban és hamarosan a hazai üzletek polcain is.