Mielőtt megtekintettem volna az Aaron Starmer könyvén alapuló, Brian Duffield filmet, fogalmam sem volt annak történetéről. Az elvárásaim részint azon alapultak, hogy ez egy újabb, korhatáros, romantikus tinifilm, mely valamiért 98%-on áll a Rotten Tomatoes kritikaösszesítő oldalon. Elhatároztam, hogy adok neki egy próbát.

A film első öt percében megismerjük a nihilistán narráló Marát – Katherine Langford –, és az alapkoncepciót: Egy váratlan kór ütötte fel fejét egy kisvárosi középiskolában, melynek következtében a diákok spontán miszlikekre robbannak. Gondoltam, rendben, ez megint egy Carrie másolat vagy egy Ez így nem OK átértelmezés. Hatalmasat tévedtem.

Duffield elsőfilmes rendezésében merészen elegyít féltucat műfajt. A Spontaneous felszínén egy rosszindulatú, morbid romantikus vígjáték, azonban sci-fi és fantasy elemeket is tartalmaz. Emellett olyan kortárs problémák szatirikus újragondolása ez a karakterdráma, mint az iskolai lövöldözések, annak társadalmi következményei, a gyász feldolgozása, a magára hagyott fiatalság, a felnövés, valamint a koronavírus pandémia okozta tömeghisztéria. Ez utóbbi szerencsétlen véletlenként, ám meglepően témába vágva állítható párhuzamba a filmben exponált krítissel.

Az extrovertált, ám cinikus Mara megismeri a zárkózott, jószívű Dylant (Charlie Plummer), aki évek óta bele van zúgva a lányba. Kettejük kapcsolata különösen komplex, ugyanis a végzős osztályba járók teljesen véletlenszerűen robbannak cafatokra szemünk előtt, és romantikus pillanataik felett lebeg a potenciális katasztrófa súlya. Ahogyan a főszereplők, úgy a néző is tisztában van azzal relatíve korán, hogy bármelyik jelenetben megtörténhet a tragédia. Gyomorgörcs és paranoia lepett el a film közben. Az óra ketyeg, a diákok hullanak. Egyetlen megoldás lehetséges: le kell érettségizniük, és minél hamarabb elmenni a kisvárosból.

Ahogyan társadalmi kontextust szolgáltat a sokkhatásra gyakran építkező koncepció, úgy betekintést nyerünk a szétrobbant tinédzserek szüleinek virrasztásába és az amerikai kormány tehetetlenségébe egy bizonyos tömegkatasztrófa kapcsán. A Spontaneous után megnéztem Alex Gibney koronavírus dokumentumfilmjét, a Totally Under Control-t, mely egy releváns és pillanatban játszódó témát objektíven, átláthatóan, sokkolóan prezentál. A közös a két filmben az, hogy adott katasztrófára az állam nincs felkészülve, és akármennyire sürgetik a gyógymódot, az jelen formájában nem létezik. A szétrobbanó tinédzserek ebben az idegőrlő szituációban tengetik mindennapjaikat, és különböző módon dolgozzák fel azt, hogy valószínűleg nem élik meg a felnőttkort. Amennyiben mégis túlélik, úgy gyakorlatilag mindenki meghal körülöttük.

Bár jelentős filmidőt szentelnek Mara és Dylan tragikus románcának, a vérengző Spontaneous valójában erről a fiktív problémáról szól, valamint annak feldolgozásáról és Mara sajátos életfelfogásáról. Langford a 13 okom volt c. Netflix sorozatban debütált, majd az elképesztő kritikákat kapó Kszi, Simonban és a Tőrbe ejtvében láthattuk. Mara karaktere különösen komplex, mert nagyon hamar fel kell nőnie, és nincs szülő, aki felkészíthetné arra, hogyan álljon hozzá az életéhez. Piper Perabo és Rob Huebel játszák Mara szüleit; alakításuk vicces, sötét, mély és empatikus.

A végzős osztályban lassan mindenki megbarátkozik a halál gondolatával, s ahogyan rögtön az első felvonásban Mara, úgy a többi karakter is abszurd humorral, nihilista életfelfogással, alkohollal, drogokkal és a carpe diem segítségével kezeli a gyakran tömeges szétrobbanásokat.

Mindazonáltal a Spontaneous a taglalt sokkhatás miatt nehezen nézhető újra, és gyakran erőteljesen, sőt agresszív módon foglal politikai állást. Szó esik irodalmi elődökről (Stephen King: Carrie), illetve aktuálpolitikáról (iskolai tömegmészárlás, a Trump-kormány tehetetlensége), mely referenciák megbújva, finom utalásként sokkal erőteljesebbek lehettek volna. Tekinthetünk a Spontaneousre műfaji (sci-fi rom-com) gyakorlatként úgy, mint ahogy szatíraként is megállja a helyét, azonban kétlem, hogy aki megtekinti a filmet, az egyhamar újra akarja nézni.

Erősen ajánlom dramaturgiai és társadalmi szempontból is, hiszen őszinte utakat talál a film arra, hogyan dolgozható fel a gyász. Sírtam, nevettem és egy kicsit beleszerettem én is Katherine Langford problémákkal küzdő karakterébe. A fiatal színésznő kétségkívül eddig rövid karrierje legjobb alakítását nyújtja Mara szerepében. A Spontaneous vicces, kegyetlen, megható, provokatív és rendkívül véres, ám erős érvek szólnak amellett, hogy az év egyik legjobb filmje, és az utóbbi időkből messze a legérettebb romantikus vígjáték.

A filmet a Paramount 2020. október 2-től elérhetővé tette lakossági forgalmazásban.