2021. jan 26.

Az időtlen Szerelem - 50 éves Makk Károly filmje

írta: Virvas Dóra Dodo
Az időtlen Szerelem - 50 éves Makk Károly filmje

Makk Károly Szerelem című filmje idén ötven éves, 1971. január 21-én mutatták be először. Cikkünkben ez alkalomból tisztelgünk Makk Károly csodálatos alkotása előtt.

makk-karoly-szerelem.jpg

A film az esztétizmus irányzatának egyik legjelentősebb alkotása, illetve nyitófilmje volt. Az irányzat legfőbb törekvése az, hogy a szépséget ábrázolja, ami a szereplő választásban, a szereplők közti kapcsolatokban és a történetben is jelen van. Darvas Lili (a Mama) és Törőcsik Mari (Lili szerepében) egy különös viszonyban állnak egymással. Mindkettőjüknek szüksége van a másikra a túléléshez, ugyan akkor gyakran élcelődnek egymással. A Mamát fia, János (Darvas Iván) hazatérése tartja életben, mialatt Lili azzal igyekszik túlélni, hogy kedvese anyját ápolja. János börtönben ül, de Lili igyekszik leplezni a Mama előtt az igazságot, leveleket küld neki külföldről János nevében.

maraton_lead_szerelem4.jpg

Az esztétizáló filmekhez hasonlóan ez a film is szakít az egyenes vonalú elbeszéléssel, érdekes montázsokat alkalmaz és a korát igencsak meghaladó modernséggel dolgozza fel Déry Tibor Szerelem és a Két asszony című novelláját. A fel-felvillanó képek használatával Makk Károly mintegy illusztrálja mindazt, amire a szereplők gondolnak és amiről mesélnek. Az ilyesfajta „elkalandozásokat”, kitekintéseket a rendező arra használja, hogy a realista módon ábrázolt történetből a fantázia, az álmok és az emlékek világába léphessen olykor-olykor át. Ezáltal szavak nélkül is sok minden kifejezésre kerül, ami a mai napig nagyon erősen tud hatni a nézőre, kortól függetlenül.

A tárgyi világ óhatatlanul emlékeket idéz fel bennünk, a film pedig ezzel a momentummal is dolgozik, hiszen a Mamát rengeteg tárgy veszi körül a szobájában, amit a megfelelő hangulat eléréséhez, a megfelelő pillanatban felvillantanak a filmben. A Mama az ágyban fekve a gyönyörű kalapjáról mesél, amit nézőként el sem kell képzelnünk, hiszen villanás szerű képekkel pontos képet kaphatunk róla.

20585331_63be60d51aef5bf867750959abf39c1f_wm.jpg

A rövid vágóképek egy nagyon jó példa arra, hogy hogyan lehet másodpercekbe rengeteg információt összesűríteni, színesebbé tenni egy elmesélést, nem véletlen, hogy a filmes egyetemeken a mai napig kiemelt figyelmet kap a Szerelem.  Az akkoriban is újszerűnek számító filmből a mai napig rengeteg mindent lehet tanulni, és mindemellett képet ad egy korszakról, és a benne élő egyszerű emberek mindennapjairól, és még mindig olyan erősen tud hatni, mint ötven évvel ezelőtt.

Szólj hozzá

blog kritika film hír szerelem megemlékezés magyar film 50éves Hír cineart Cineartblog cineartblog CineArt makkkároly