2021. már 09.

A fiatalokra leselkedő legnagyobb veszély: Csapda a neten ajánló

írta: Virvas Dóra Dodo
A fiatalokra leselkedő legnagyobb veszély: Csapda a neten ajánló

A Csapda a neten egy cseh dokumentumfilm, ami idén, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretein belül Magyarországon is megtekinthető. A dokumentumfilm az interneten leselkedő szexuális zaklatókról szól, akik bizalmába a készítők úgy férkőztek, hogy csalikat használva becsapták ezeket az embereket. Az ötlet két ismert cseh dokumentumfilmes, Barbora Chalupová és Vít Klusák ötlete volt, az azonban nem derül ki, hogy miért eredtek a jelenség nyomába, ahogy az sem, hogy mi vártak ettől a filmtől és a nyomozástól. A film központjában az a három nő áll, akik vállalták, hogy szembe néznek az adódó helyzettekkel, a felbukkanó emberekkel. Három nagykorú, de fiatalnak kinéző lány vállalta mindezt, akiket ügyesen sminkelve tizenkét éves körüli lányokká varázsoltak, így még hihetőbb a történet.

1320648_anekap_chypermarketfilmmilanjaro_508003_crop-600x338.jpg

Csapda a neten

 

Egy stúdiót rendeztek be gyerekszobának, ahol a lányok várták az idegenek hívásait. Általános közösségi oldalakra regisztráltak, ahonnan pár percen belül zúdultak is rájuk a perverzek, akik egyből azzal nyitottak, hogy vegyék le a felsőjüket, de a nemiszervüket mutogató emberek is egyből előkerültek.

A három lánynak bizonyos irányelveket be kell tartaniuk saját védelmük érdekében, és hogy valóban a nagyvadakat csalogassák elő; ők maguk nem kezdeményezhetnek, sose flörtölnek, ezt azonban nem mindig tartják be. Vannak olyan pontok a filmben, ahol bátorítják a férfiakat, és látszólag belemennek, hogy pénzért csináljanak valamit, majd eljutnak a meztelen kép küldéséig. Természetesen a képeken nem ők láthatóak, a fejüket rámontírozzák egy másik emberről készült képre. Innentől durvul be a buli, ugyanis a kép birtokában az emberek elkezdik zsarolni a lányokat, hogyha nem küldenek több képet magukról, felteszik a birtokukban lévőt az internetre és a szüleiknek is elküldik. A video hívásokat dokumentálják, de a férfiak arca el van torzítva személyi jogok miatt, így talán még hátborzongatóbb, hogy nem látjuk is meg nem is ezeket az embereket.

A kísérlet 10 napja alatt több mint 2500 vadidegen kereste meg, ami egy igen magas és ijesztő szám. Hiába színészek a lányok, lelkileg borzasztóan megterhelő lehet mindezt végig csinálni, megnézni a videókat, fotókat, amiket ezek a perverz emberek küldenek nekik. A forgatásokon természetesen pszichológus is részt vett, aki figyelt a lányokra, de ez, a már majdnem emberkísérletnek számító dokumentumfilm több emberben is felveti a kérdést, hogy lehet e ezt 18-19 éves fiatal lányokkal csinálni, még úgy is, hogy ők maguk vállalták.

Mikor az egyik ilyen férfit, aki egyébként gyerektáborokat szervez, szembesíti a stáb saját magával, és az általa gyártott és küldött tartalmakkal, egyből a szülőket kezdi el támadni, hogy az ő hibájuk, ha engedik a lányukat olyannal beszélni, mint ő.

“A maga hibája, ha a lánya online ilyen fazonokkal beszélget. Ha megnevelnék, sosem tenne ilyet. Ez a szülők hibája’’- mondja a középkorú férfi, ami alátámasztja a dokumentumfilm egy fontos álláspontját, miszerint ezek az emberek egyáltalán nem érzik át tetteik súlyát, hogy a képernyőn keresztül milyen bűnöket követnek el.

A filmötlet egy fontos problémára világít rá, amivel foglalkoznia kell az egész világnak, az azonban nagy hiányossága, hogy a végén nem von le konklúziót, a mesének nincs tanulsága, elénk van tárva egy borzasztó tény, de nincs megoldás. A már elcsépelt tanulságok kiírása is jó lezárása lehetne a filmnek, ez azonban elmarad. A film végén kiderül, hogy az ilyen formán lépre csalt emberek adatait átadták a rendőrségnek, de hogy mi a történet folytatása, arra nem derül fény.

Szólj hozzá

blog érdekes ajánló cseh dokumentumfilm BIDF cineart Cineartblog cineartblog CineArt