A Land egy patetikus parabola, ami szívélyesen bocsátkozik műfaji filmes közhelyekbe, veszi alapul a nála felsőbbrendűbb Út a vadonba és A nomádok földje központi konfliktusát és karakterívét, s teszi ezt mégis egy olyan formanyelvben gazdag és remekül eljátszott drámában, hogy a néző szinte elfeledi azt, hogy a rendkívül tehetséges Robin Wright önmagát rendezve valójában egy önelégült hiúságprojektet készített a semmi közepén.

Edee (Wright) elhunyt családját gyászolja, mely felemészti, így elhatározza, hogy elhatárolódik a világtól, és önkéntes száműzetésbe vonul a vad Wyomingba, hogy halálát lelje a túlélésben. A hónapok múltával beköszöntő tél Edee-t az éhínség kiszolgáltatottjává teszi, viszont megmenti őt az ugyancsak megözvegyült Miguel (Demián Bichir), egy helyi vadász, akivel szoros barátságot köt. Edee döntés elé kerül, és kénytelen választani az élet és a halál között.

Lényegében egy alig 90 perces monodrámát látunk Robin Wright főszereplésével a káprázatos, ám fenyegető vadonban. A Land egy poézis, ami remek fényképészettel (Bobby Bukowski) és filmzenével (Ben Sollee, Time for Three) rendelkezik, sőt mind Wright, mint Bichir talán karrierjük legizgalmasabb alakítását hozzák, a film mégis üres, és egy szinte rövidfilmbe illő konfliktust prezentál, viszont annak kifejtésében vonakodik elmerülni. Wright rendezői bemutatkozása egy alacsony költségvetésű melodráma, ami az emberség, az életkedv és a barátság parabolája.

Wright kitartott, steril, mégis festői közegbe helyezi Edee drámáját, aki a gyász feldolgozásának folyamatát a Miguel-lel kötött barátság által viszi véghez. A hallgatag, kedélyes, karizmatikus férfi megtanítja a nőt túlélni a vadonban, és bár Edee nem arra vágyik, hogy valaki azt mutassa meg neki, hogyan kell vadászni, hanem azt, hogy valaki mellette legyen egy nehéz időszakban. A Land nem egy romantikus film, hanem egy negédességbe nyúló karakterdarab pár kimondottan pazarul megírt dialóggal és egy összefüggő karakterívvel, viszont számtalan üresjárat sejlik fel a szűk másfél órás játékidőben.

A film megtekintése közben többször elgondolkoztam azon, hogy milyen befolyással bírt a Sean Penn által rendezett Út a vadonba a Land témamegjelölése szempontjából. Wright elvégre csaknem 15 éven keresztül Penn felesége volt, és könnyedén elképzelhető, hogy a rendezővé vált színésznőt az ugyancsak tragikus válás ihlette. A Land sokkal adósa a szabadszellemű és megalkuvást nem ismerő Út a vadonba világképének, és kissé nehezen kerül ki a Sean Penn film árnyékából, viszont Robin Wright és Demián Bichir elkötelezett alakításának és a gazdag filmnyelvnek köszönhetően gyakorta élvezetes, alapvetően őszinte karakterdrámát láthatunk.

Bár távol áll a tökéletes gyászfilmek és túlélőfilmek hangulatától, Robin Wright rendezése mégis képes elhitetni a nézővel a főszereplő drámáját, akinek karakterútja kiérdemelt és ízléses módon kerül elmesélésre. A Land egy csiszolatlan darab, és ugyan gyakran dühítően pontatlan és közhelyes, mégis becsülendő munka, amit a színész-rendező eltökélt történetmesélési szándéka és Demián Bichir kifogástalan alakítása tart egyben. Valószínűleg a film a feledés homályába vész, mely tragikus és ironikus egyben, megtekintését a két főszereplő színész puszta drámai jelenléte miatt mégis lelkesen ajánlom.