Mao "valódi" történetének felfedése után nem csak hogy számos néző beleesett a film által felállított csapdába, hanem valamennyire kelendőbb is lett a stílus a filmkészítők közt. Két olyan kisfilmről lesz most szó, ami két évvel később készült, és más eszközöket használt a filmek alap tézisének megerősítéséhez.

1996. április 1-jén került bemutatásra az Egy titokzatos férfi című dokumentumfilm, melynek végefőcíme után tucatjával keresték fel újságírók a készítőt, Egyed Lászlót, akik utána akarták járni a történet utóéletének. Fésüs Györgyöt, a film főszereplőjét, huszonévesen, 1960 körül erőszakos gyereknek írják le az interjúalanyok, aki ennek ellenére, valamint jó humora és esze miatt kétségtelen népszerű volt a társaságokban. Ha kedve épp úgy tartotta, nem jelentkezett, elzárkózott a világ elől. A 60-as évek közepén elkezdett komolyabban foglalkozni az akusztikával és az interferenciával, majd miután jobban beleásta magát, feltalálta a csendgépet, azaz egy olyan eszközt, ami bekapcsolása idejéig a környezetében teljesen és totálisan megszünteti a hangok bármiféle terjedését.

Fésüs Györgyről nem csak édesanyja és régi barátnője mesél, hanem olyan elismert és a magyar közéletből ismert személyek is, mint Popper Péter pszichológus, Dr. Sas Elemér fizikus, Antal Imre műsorvezető, valamint Záray Márta és Vámosi János énekesek, akik mind-mind valamilyen, Fésüssel közös élményükkel színesítik a főszereplő feltaláló életét. És hogy mégis mi is teszi rejtélyessé Fésüst, az nem más, mint az általa létrehozott titokzatos szerkezetének sorsa - a csend-generátorra ugyanis rövid időn belül a Belügyminisztérium és egyéb hírszerző ügynökségek, szervezetek is igényt tartottak, főként katonai célra való használat okán. Fésüs György barátnőjével eltűnt, és se róla, se a készülékről nem hallani azóta sem.

Az Egy titokzatos férfi meglévő archívokat helyez be a cselekménybe, vagy a külön készült felvételeket szándékosan amatőr módon rögzítették, hogy még inkább egy lelkes fiatal által felvett képek hatását keltse a nézőben, a "valós" felhasznált képek pedig vagy Egyed László gyerekeit vagy a fiatal Popper Pétert ábrázolja - mindez szerkesztése és lassú karakter- és világépítése miatt aligha tűnik fel. A film ráadásul a Mao-val ellentétben nem árulja el mi is valójában: a végefőcím előtti üzenetben felszólítják a nézőt, hogy ha információja van az eltűnt Fésüsről vagy barátnője hollétéről, akkor jelentkezzen.

Egészen más témáról közvetít a szintén 96-ban kiadott WAPRA-jelentés: a budapesti környezetszennyezés és szmog valójában nemhogy az emberek kárára válik, sőt, az óvódáskorú gyermekek intelligenciája megnő a füst és kipufogó gázok hatására, a fiatalok teljesítménye látványosan javul, a betegségek hamarabb gyógyulnak. 

Kocsis Tibor és Réz András filmje a taxisblokádnál veszi fel a történet fonalát. A magyar orvosok, tudósok nem értik a jelenséget, ilyet még sehol nem tapasztaltak a világon, a kutatás érdekében európai segítséget kérnek a WAPRA kollégáinak személyében, akik hosszasan gyűjtenek adatokat, infókat és mintákat a füstös belvárosból. A kutatókból és pszichológusokból álló szervezet a 90-es évek első felében járt Magyarországon, és elsődleges céljuk a bolygó légszennyezettségének állandó mérése és megfigyelése. Interjúalanyoknak itt is impozáns neveket sikerült felsorakoztatni: megszólal Knézy Jenő, Dr. Czeizel Endre, Ranschburg Jenő és Aigner Szilárd is, mind-mind személyes tapasztalatukat mesélik el a hihetetlen megfigyelésekkel kapcsolatban. A film befejezésében a jelenség hatására változtatnak az egészségügy és az oktatás bevett szokásain is: a testnevelés órát az eldugult főútakon tartják, az asztmás betegeket az út mellé fektetik betegágyastúl - egy idős asszony ugyan fél a nagyon közel elhaladó autóktól, de egyre jobban érzi magát.

A kisfilm kifigurázza a belvárosi betondzsungel szmogos, poros, koszos világát, és épp alaptételének hazug mivoltjának konzekvens végig vitelével ér el keserédes végkicsengést. A klímaváltozás küszöbén egészen aktuális a téma.