Színészek, akik megbánták ikonikus szerepeiket
Mind úgy élünk, hogy megbántunk dolgokat, ám a mi tévedéseinket mégse hirdetik, a színészek baklövéseinek megfelelőlen, dollár milliókat érő produkciók, amelyek világszerte visszaköszönnek a mozi vásznakról, és örökké fennmaradnak a film történelemben. Senki nem fogja tudni, ha elrontottad az állásinterjúdat, de a világ emlékezni fog Robert Pattinsonra, mint Edward az Alkonyatban.
Ezek a színészek több okból utálták meg ismert szerepeiket. Volt, aki a filmet, volt, aki csak a karaktert gyűlöli. Az egyik Harry Potter színész a saját játékuk miatt nem képes megnézni a filmeket.
Kate Winslet – Titanic
Bár Winslet nem bánja sem a karaktert, sem a filmet, nem bírja megnézni önmagát a Titanicban. Egyszer azt mondta a CNN-nek, hogy végtelenül kritikus azzal, ahogyan a film összes jelenetében játszott. A legrosszabb rész számára, a „borzasztó” amerikai akcentusa, amit alig bír meghallgatni. A Titanic előtt is sok filmszerepe adódott, ám egy sem igényelt különleges akcentust. Így nem meglepő, hogy nehéznek találta a szerepét a Titanicban.
Megan Fox – Transformers
Megan Fox pontosan tudja, hogy nem a színészi kvalitásai miatt válogatták be a Transformersbe. A tinédzser fiúk biztos örültek neki, de a színésznő utálja Mikaela Banes karakterét. Nem telt bele sok időbe, mire rájött, hogy a rendező a kinézete miatt akarja őt, nem a színészetért, nyilatkozta az Entertainment Weekly-nek.
Aztán csak a vicc kedvéért „játszott” a filmben. Mivel Fox nem érezte úgy, hogy értékelnék a képességeit, vagy kihívások elé állítanák, a második film után elhagyta a szériát.
Zac Efron – High School Musical
Zac Efron mindenképpen hálás lehet a hírnévnek és a lehetőségeknek, amiket a High School Musical és a Disney adott neki, de ettől függetlenül nem kell szeretnie Troy-t. A Men’s Fitnessnek adott interjújában mondta, hogy amikor látja önmagát, néha kedve lenne megrugdosnia a karakterét.
Azt sajnálja a leginkább, hogy rengeteg időbe telt mire az emberek nagy része végre elválasztotta őt és Troy-t. Most már egy változatos, remek karakterekkel tűzdelt karriert tudhat maga mögött, de ha valaki 2006-ban volt tinédzser, akkor számára Zac Efron örökre Troy Bolton marad.
Michelle Pfeiffer – Grease 2
A később jobbnál jobb szerepeket kapó Michelle Pfeiffert, először a Grease második részében ismerhette meg jobban a nagy közönség, mint Stephanie. A hetvenes években nagy sikere volt ennek a spin-off filmnek, azóta viszont nagyot fordult vele a világ és a legtöbben inkább nem is beszélnek róla, annyira minősíthetetlennek tartják. Körülbelül így van vele Pfeiffer is, aki „rossz álomként” jellemezte és ki akarja „törölni az emlékezetéből”
Christopher Plummer – A muzsika hangja
Még akkor is, ha ez tette őt sztárrá, a von Trapp kapitányt alakító színész „minden aspektusát utálta” A muzsika hangjának. Semmi nem tette érdekessé a karaktert számára és olyan volt alakítani, mint „halott lovon lovagolni.” Évekkel később még azt is hozzátette, hogy a film „undorító, érzelgős és puhány.” Talán Plummer nem volt egy romantikus alkat, mindenesetre von Trapp karakterével alapozta meg a hírnevét.
Robert Pattinson – Alkonyat
A brit színész sosem titkolta, mennyire utálja mind Edward karakterét, mind az Alkonyat-szériát. 2008-ban a forgatás folyamán így nyilatkozott: „Ahogy egyre többet olvasom a forgatókönyvet, úgy utálom meg egyre inkább a srácot.” A játékára is kihatott a dolog, hiszen elég meggyőzően alakítja a mániás-depressziós Edwardot, aki gyűlöli önmagát. Emellett az Alkonyat-rajongók sikítását ahhoz a hanghoz hasonlította, amit a „pokol kapujában lehet hallani”.
Carrie Fisher – Star Wars / Csillagok háborúja
A megboldogult színésznő karrierje azzal indult el igazán, amikor megkapta Leia hercegnő szerepét a Csillagok háborújában. Azt mesélte a The Today Showban 2008-ban, hogy ha tudta volna milyen híres lesz nem vállalta volna el a szerepet. Akkoriban még küzdött a függőségével. Ennek ellenére 2015-ben ismét elvállalta a visszatérést.
Harrison Ford – Star Wars / Csillagok háborúja
Carrie Fisherrel ellentétben ő teljesen tudta kezelni a hírnevet, amit a törvényen kívüli Han Solo eljátszása igényelt. Számára inkább maga a karakter jelentett problémát. Ford azt szerette volna, ha a Jedi visszatért végén Han meghalt volna, ám George Lucas nem teljesítette a kívánságát. Végül a 2015-ös folytatást úgy vállalta, hogy Solo végre meghal.
Alec Guiness – Star Wars / Csillagok háborúja
Alec Guiness már azelőtt is brit filmlegenda volt, hogy 1977-ben elvállalta volna Obi-Wan Kenobi karakterét az első Star Wars filmben. Csak azután ment bele a szerepbe, hogy megkétszerezték a fizetését, ami már önmagában is figyelmeztető jelzés lehetett volna George Lucas számára. Az abban az időben írt leveleiben Obi-Want és az egész filmet „tündérmesei szemétnek” titulálta Guiness.
Daniel Radcliffe – Harry Potter
Radcliffe-nek nem a filmmel vagy Harry Potterrel van problémája, hanem a saját színészi játékával. Az első pár filmmel még elnéző, mert akkor még fiatal volt, ám a Félvér Hercegben abszolút utálta Harryt. Egy 2015-ös Playboy interjúban írták le mennyire egysíkúnak érezte a játékát és kifejezetten önteltnek a karaktert.
Katherine Heigl – Felkoppintva
A színésznő szerette a filmet, csak a szerepét nem. Sosem rejtegette az érzelmeit Judd Apatow komédiájával kapcsolatban, ami ismerté tette a nevét. Már a film 2007-es promotálása közben is „kissé szexistaként” jellemezte a mozit. Később hozzátette, hogy a film úgy festette le őt, mint „hárpia, humortalan és feszült.”
Sean Connery – 007-es ügynök
Bár a legtöbb színész ölni tudna James Bond karakteréért, az eredeti választás kevésbé örült a lehetőségnek. A The Guardiannak adott interjújában Connery azt nyilatkozta, hogy elege van abból, hogy a szerepről kell beszélnie és, hogy „mindig is utáltam azt a francos James Bondot… szívesen megölném.” Amikor először bújt a kém bőrébe úgy érezte alulfizetik. A végén, a hatodik és ezzel utolsó megjelenésénél, mint a titkos szolgálat ügynöke, a fizetségét jótékony célokra adományozta el.
Marlon Brando utált szép lenni
Sok szerepéből és korából ismerhetjük Brandot, de először A vágy villamosával robbant be, mint Stanley Kowalski. Bár a hírnevet ez a film hozta meg, a Time magazinban később megjelent, hogy nem bírja a karaktert, mert utána sokáig beskatulyázták a „szexi kívülálló” archetípusába. Pár évtizedbe telt és a Keresztapa főszerepébe, hogy kitörjön ebből a korlátból.
Halle Berry - Macskanő
Halle Berry is érezte, hogy a Macskanő nagyon gyenge. Amikor a film megjelent 2004-ben, a kritikusok nem tudták mit csináljanak. Adott volt egy borzasztó film, egy mélység nélküli forgatókönyv, egy unalmas karakter. De valahogy, Halle Berry játéka mégis hihetetlen. Amikor átvette az Arany Málnát, megköszönte a Warner Bros-nak, hogy őt választották erre a „nagyon szar, istenesen rossz filmre”. A tini fiúk is hálásak lehetnek a Warner Bros-nak.
Ben Affleck – Daredevil
Ben Affleck legrosszabb döntése a karrierje folyamán ennek a filmnek az elvállalása volt. Egészen addig egy megbízható dráma és akció sztárként tartották számon, akinek addigi legismertebb szerepe a Good Will Hunting volt. Aztán jött 2003 és a Daredevil. 2013-ban azt mondta a Playboynak, hogy szereti a történetet és a karaktert ezért is fáj még mindig baromira, hogy „el lett cs*szve a film”. Azóta se nagyon tudott visszatérni a régi sztár-státuszába. Még az új Batman is rosszul ütött ki. Pedig amúgy Daredevil tényleg egy izgalmas képregényhős, rengeteg komoly gondolattal a történetben. Ha valakit azért érdekel egy jó Daredevil feldolgozás, nézze meg a Netflix sorozatát Charlie Cox-val.
Molly Ringwald – The Breakfast Club / Nulladik óra
Több, mint 30 év telt el, mire Molly Ringwald eldöntötte, hogy nem szereti a Breakfast Club-beli karakterét Claire-t. 2017-ben, a növekvő metoo kampány közben azt állította, több jelenet is elég kellemetlenül érintette őt a forgatás folyamán. Ma már sajnálja, hogy akkor nem állt ki az ellen, ahogy a nőket a képernyőn, hibásan ábrázolják.
Dakota Johnson – A szürke ötven árnyalata
Nem ítélte el a teljes filmtrilógiát, de nem különösebben rajong az általa alakított Anastasia Steele-ért. A Glamour interjújában beszélt róla, milyen problémás se veled-se nélküled viszonyban áll a karakterével. Időszakosan szereti, máskor pedig gyűlöli a lányt. Bár az ezúton elért hírnév tetszik neki.
Andrew Lincoln – Igazából szerelem
Andrew Lincoln azt szeretné, ha a komolyabb szerepei miatt ismernék. Mielőtt a Walking Dead-ben Rick lett volna, leginkább úgy azonosították, mint az Igazából szerelem Mark-ját, a srácét, aki Keira Knightley-nak táblákat mutatva vall szerelmet. Lincoln szerint Mark egy „fura kukkoló”, a világ többi számára csak szimplán romantikus.
Christian Bale – Newsies / Rikkancsok
Bale 17 éves korában mutatkozott be igazán a nagyközönségnek, a Rikkancsok című musicalben. A kritikusok szerették, ám a színész számára nem volt kielégítő a szerep, hiszen ő tiszteletreméltóbb, komolyabb filmekben akart játszani. A drasztikus átalakulásairól híres színész azóta fantasztikus karriert épített ki.
Ryan Reynolds – X-Men: Wolverine
Mindenki ismeri Ryan Reynolds őrületes Deadpoolját, a saját filmjeiben. Ám korábban a Wolverine filmben is alakította már a karaktert, ami elég borzasztóra sikeredett. Reynolds őszintén szerette már akkor is a szuperhőst, és bár nem értett egyet az ábrázolásával, elvállalta a szerepet. Ha nem teszi, megfenyegették: másnak adják a lehetőséget. Ám ezt Reynolds nem akarta, így lenyelte a büszkeségét és eljátszotta Deadpoolt, még ha „rossz verzióban” is.
Malcolm McDowell – Mechanikus narancs
Stanley Kubrick megrázó adaptációja a Mechanikus narancsból nem vetett jó fényt a film főhősére. Alex eljátszása után McDowell nagyjából 10 éven át esélytelen volt egy jó szerep elnyerésére. A film megnézése azóta is irritálja, de legalább kapott sikeres szerepeket a 10 éves szünet után.
George Clooney – Batman és Robin
Senki, még a főszereplő se élvezte az 1997-es Batman és Robint. Sőt Clooney még attól is félt, hogy tönkretette Batman karakterét. Több, mint 15 évvel később azon viccelődött a színész, hogy „20 éve nem hívják meg a Comic-Con-ra” és hogy látta Adam Westet és bocsánatot kért tőle. Pedig George Clooney-ban minden adott lenne egy átütő erejű szuperhősre, de azok a fránya mellbimbók a kosztümön mindent tönkre tettek. Legalább láthattuk Arnold Schwarzeneggert, mint Mr. Freeze.
Edward Norton – Olasz meló
A 2003-as remake óriási rajongó táborral rendelkezik (szerk.: köztük én), és az akciófilm remek A-listás színészgárdával dolgozik. Szóval minden király, ugye? Vagy nem. Edward Norton nem is akart szerepelni, de a szerződése kötötte a Paramount Pictures-höz. Ha nem vállalja el, kirúgják. A kiváló játékából nem látszik, de minden pillanatát utálta a forgatásnak.
Harrison Ford – Szárnyas fejvadász
Ford jobban utálta Rick Deckardot, mint Han Solot. Úgy írta le a Szárnyas fejvadász főhősét, mint „nyomozót, akinek nem volt semmi nyomoznivalója.” Mondjuk Harrison Ford érdekesen áll az általa utált karakterekhez, mert a 2017-es folytatásban a Szárnyas fejvadász 2049-ben is szerepelt.
Forrás: Postfun.com