Írta: Szabó Dárió

Bong Joon-ho 2019-ben bemutatott Élősködőkre keresztelt filmje számos ponton tarantinós beütésű, esztétikáját tekintve mégis önálló, eredeti alkotás. A cannes-i Arany Pálma-díjas és a legjobb film kategóriában Oscar-győzelemre is esélyes koreai remekmű, noha kísértetiesen felidézi a nézőben Quentin Tarantino iróniáját, kiváló szerkesztettségéből adódóan feszesebb, kevésbé anekdotázóbb, mint a független filmes fenegyerek legtöbb alkotása. Mindezen felül az Élősködők nem pusztán ironikusan ábrázolja a társadalmi osztályok két végletét, némiképp annak bevett ábrázolási módját is dekonstruálja. Ezzel a film kihívás elé állítja azt a fogalmat, amely címként szolgál.

Jelen cikk az Élősködők két lefontosabb esztétikai érdemére kíván rámutatni. Épp aktuális a dolog, hiszen pár nap múlva itt is van az Oscar-gála. 

1. Egy fogalom kritikája

Hasznosanan, mégis haszontalanként

A történet középpontjában a Kim család áll, amelynek tagjai egytől egyig számítók és munkakerülők. Kisebb fondorlatot eszközölve lehetőségük adódik egyre közelebb kerülni a rendkívül vagyonos Park famíliához, akik mit sem sejtenek arról, hogy összeesküvés áldozatai lettek. Kimék voltaképpen kihasználják a Park családot, mondhatnánk slendriánul, de nem egészen erről van szó. Bong Joon-ho filmjében nem csak az ábrázolás szintjén találkozunk iróniával, az Élősködők témája önmagában is egy épp elég ironikus dologra mutat rá: szemünk elé tárja, hogy bizony léteznek olyan munkák, amelyeket a munkavállaló alapvetően nem is egy munkahelyen végez, hanem valaki más otthonában, így a közeg a foglalkoztatott számára is otthonként testesül meg.

A film ügyesen teszi problémává ezt a nagyon is valós jelenséget, nem didaktikusan szemlélteti, pusztán megjeleníti áttétesen az irónián keresztül. Összességében nem csak erre a jelenségre mutat rá, ezzel együtt azt is indokolttá teszi, hogy az emberiség mindenkori munka fogalmára rákérdezzünk, hiszen Kimék olyan foglalkozásokat látnak el, amelyek hasznosak és haszontalanok is egyszerre. Hasznosak, hiszen pl. a-ból b-be el kell jutni, így fontos az autóvezetés, vagy épp szükség van egy háztartás gondos vezetésére is, de olyan szempontból haszontalan munkák ezek, hogy Mr. Park is tudna vezetni, valamint a felesége nem dolgozik (hm, élősködő?), általában egész nap otthon van, így ő is képes lenne a háztartás vezetésére, mégsem teszi.

Az osztálykülönbség a másságnál is súlyosabb

A Kim család tagjai Parkéknál voltaképpen csupa olyan munkát végeznek, amelyben az ember (akarva vagy akaratlanul, az az eredmény felől lényegtelen) családtaggá válik. Bong filmje szórakoztatóan érzékelteti ezt az abszurd helyzetet, hogy lehetséges olyan munka, melyben a feladat, hogy egy családtag kötelezettségeit veszed át egy másik családban. Egy ilyen sokrétegű expozíció esetén aligha beszélhetünk tisztán arról, ki számít élősködőnek a film kontextusában, hiszen amit a cím mintegy ígér, azt az ábrázolt jelenség/helyzet megkérdőjelezi.

Ha az alaphelyzet komplexitása nem lenne elég, és az, hogy a címben használt szónak etikai tölteteit már gyökereiknél semlegesíti, az élősködők kifejezés továbbra is épp elég rétegzett tud maradni, hogy Bong érdekes dilemmákat hozzon fel, vagy épp provokatív állításokat tegyen általa.

Maga a szó önmagában hordoz kritikai állítást, hiszen a fogalom oltalma alatt a két társadalmi osztály – gazdag és szegény – nem pusztán más-más rétegként artikulálható, hanem egyenesen külön fajként is, ennek pedig legkifejezőbb manifesztációja a filmben, hogy Mr. Parkot lényegében semmi nem zavarja a szűkölködőkben, még csak le sem nézi őket, egyedül a szagukkal van problémája. Nem csoda, hogy a gazdag vs szegény ábrázolások egyik legnagyobb kliséje, az oda-vissza működő lenézés nem jelenik meg az alkotásban, hiszen versengésről és féltékenykedésről csak azonos fajok esetén beszélhetünk. A szó önmagában nem tekinti embernek mindazokat, akikre utal.

Kik azok a bizonyos élősködők?

A gazdag-szegény ellentétpár nem a mindig divatos és közhelyes rossz-jó viadalaként jelenik meg. Bár a cím első körben azt fejezné ki, hogy egyik csoport élősködik a másikon, a történet tükrében ez ennél jóval árnyaltabb. Mivel a Kim család formálisan, munkavégzés okán van jelen a Park család hétköznapjaiban, előbbiek haszonhúzása nem egyoldalú, utóbbiaknak is ugyanolyan hasznos. Egy ilyen relációban az élősködők kifejezés ugyanolyan abszurddá válik, mint maga a helyzet: vagy azt mondhatjuk, hogy értelmetlen élni a fogalommal, vagy azt, hogy ha egyik félre rácímkézzük, kénytelenek leszünk elfogadni, hogy a másik félre is igazzá válik tartalma.

Ebből fakadóan a film mondandója az lesz, hogy minden ember élősködő. Önmagában az emberi kapcsolatoknak van egyfajta élősködő természete a társadalmi aktusokban. Vagyis, ahol társadalom létezik, ott az emberi viszonyok mind parazitizmusra hasonlítanak. Bong esettanulmánya egy olyan helyzetet tár a befogadó elé, mely társadalmi, munkajellege miatt konvencionális, így, ami más egyértelműen antibiózis lenne, az a filmben szimbiózisként alakul. Ennek mentén voltaképpen felmentést kap a Kim család.

1. Tragikomédiától traumafeldolgozásig

Filozófiai tétjein túl az Élősködők műfaji és műnemi szempontból is érdekesnek, összetettnek bizonyul, ám az eklektikusság elegáns marad mindvégig, a különféle stílusok nem rombolják, hanem segítik egymást, szimbiózisban vannak azok is. Bong előszeretettel kódolta bele szatírájába helyenként a thriller, másutt a dráma elemeit, ám ezek olyannyira a komikum helyzetében fogannak (alá vannak rendelve annak), hogy pl. a thrillervonal is rendre groteszk színezetet kap.

A film két részre bontható. Egy nagyobb egységre, mely majdnem a film egésze, ez Ki-taek (Kang-ho Song) agyműtétéig tart, ezt követi éles kontraszttal egy kisebb, levezető rész, amelyet nevezhetünk konklúziónak, ez az agyműtét utáni narratíva.

Bár az első egység komikummal, abszurditással és olykor túlzásokkal tarkított, alapvetően realista szellemben zajlik, voltaképpen életszerű marad, nem mutat semmi olyat, amit ne lehetne elképzelni, ami ne lenne lehetséges, maximum nagyon egyedi esetei vannak. Ezzel szemben a második egység elbeszélési módot és hangnemet is vált. Ki-taek narrátorrá avanzsál és így a zárlat az első egységben látott tragikomédia traumafeldolgozásaként érthető, mely szentimentális mesében tárul a néző elé.

A traumafeldolgozásnak kijelölt meseköntös két szempontból is nagyon kifejező. Egyrészt, egy agykárosult aspektusából szembesülünk a látottakkal, így indokolt az a szürreális elem is pl., hogy a lámpával történő morzekommunikációt nem észlelik a ház aktuális lakói, és hogy, bár erre vajmi kevés esély lenne, a fiú általában épp elcsípi ezeket a jeleket bámészkodóként.

Másrészt, a traumafeldolgozás nem csak egy agyműtét után következik a filmben, hanem egy család megtörése után is, sőt utóbbi kívánja leginkább. (Egyébként mindkét család komoly sérülést szenved, vagyis Bong világában az osztályok egymáshoz való közeledése mindkét oldalról nézve veszteséges, mindkét fél esetében tragédia.) Ki-taek-nél a testvér és az apa elvesztése dupla sokk, ám különféle hiányt eredményez. Testvérének elvesztése visszafordíthatatlan ürességet hagy maga után – reménytelenséget –, míg édesapja eltűnése a hiánynak az a fajtája, mely a reménnyel párosul, hiszen visszatérésére esély van.

A család megtörése klasszikusan egy olyan toposzként formálódik, amely után a világ ingatag hellyé válik a szubjektum számára, ennek következtében az szükségszerűen elfordul a valóságtól. Csak épp Bong ezt nem szájbarágósan mutatja meg a nézőnek, hanem annak révén, hogy a valóságtól való elfordulást nem is annyira tematizálja a konklúzió, mint inkább egészen kreatív módon az elbeszélés formanyelvévé, kifejezőjévé teszi.

A traumafeldolgozás fantáziajellegét, az azzal járó reménykedésben szorongó érzetet pedig semmi más nem tenné olyan kifejezővé, mint az Élősködők záróképe, melyen Ki-taek-et látjuk magányosan az alagsorban, immáron a családi kontextus nélkül.