Kristen Stewart mindent megtesz azért, hogy tökéletes Diana hercegnő lehessen
Kristen Stewart fogja játszani Diana hercegnőt a Spencer című filmben. A film rendezője Pablo Larraín lesz. A film egy hosszú karácsonyi hétvégén fog játszódni, amikor is Diana úgy döntött, hogy nem akar Károly herceg felesége lenni és el akar válni tőle. A rendező azt nyilatkozta, hogy ez egy olyan tündérmese, ami véget ér és nem elkezdődik. Egy olyan nőről fog szólni, aki nem akar királyné lenni, hanem inkább saját, önálló életre vágyik.
Már a szerep kiosztás után is többen elégedetlenek voltak, azzal, hogy Kristen kapta meg a főszerepet. A visszajelzések miatt még nagyobb nyomás nehezedik a színésznőre, aki egyébként mindent megtesz, hogy tökéletesen el tudja játszani Diana szerepét.
Én nem csak el akarom játszani Dianát, én meg akarom őt teljesen ismerni.
Ezt a kijelentését tökéletesen bizonyítja az, hogy már két önéletrajzot is átolvasott, tanulmányozott és most olvassa a harmadikat. De nem csak az élettörténetébe mélyült bele Kristen, hanem a brit akcentust is minden erejével próbálja magáévá tenni. Az Instyle-nak elmondta, hogy számára ez a legnehezebb része a felkészülésnek.
Az akcentus félelmetes, mint a pokol, hisz azt a bizonyos hangot mindenki ismeri, annyira különleges és egyedi. De már van egy beszédtanárom.
Bár tényleg nehéz fába vágta fejszéjét az Alkonyat sztárja, valószínűleg sikerül majd jól teljesítenie a kamerák előtt, hiszen már megannyi szerepben és műfajban bizonyította, hogy ő igenis jó színésznő.
Leghamarabb egyébként a november 25-én megjelenő Happiest season című filmben láthatjuk majd.