2020. okt 13.

Megérkezett az Amerikai Istenek 3. évadának előzetese

írta: Szalai Szimi
Megérkezett az Amerikai Istenek 3. évadának előzetese

A napokban megrendezett New York Comic Con helyt adott az Amerikai istenek harmadik felvonásának első előzetesének. A látottak alapján a látványvilág ismét csak ütősre sikeredett és bepillantást is nyerhetünk Árnyék szürreális sorsának következő fejezetébe.


Neil Gaiman sikerlistás regénye alapján készült sorozat borzasztóan nyers, brutális de mindemelett felnyitja az emberek szemét a mai világ problémáira. A Starz nem spórol a látványvilágon se, ezáltal a lehető legérzékibb és legélénkebb módon kapjuk meg a zseniális mondanivalóját a történetnek.
 

Visszatérő motívumként megjelenik a tüzes szellem bölény is, amely már az első évad óta kísérti Árnyékot. Az előzetesből kiderül, hogy Árnyék próbálja hátra hagyni korábbi életét és minden szálat megszakítani, ami Mr. Wednesdayhez fűzi. Azonban egy isten elől nem menekülhetsz, ahogy a sorsod elől sem.

A már megszokott szereplőgárda mellett feltűnnek új karakterek is. Visszatér Ricky Whittle, mint a főszereplő Árnyék, valamint Ian McShane, Emily Browning, Sean Harris, Yetide Badaki, Bruce Langley, Crispin Glover és Jonathan Tucker is.

A széria 2021 elején egy hosszabb szünet után fog visszatérni a járvány által nyújtott nehézségek miatt.

Itthon az Amazon Primeon található meg a sorozat, illetve kisebb késéssel a Viasat6-on is el lehet csípni.

Szólj hozzá

tv előzetes sorozat tvcsatorna árnyék neil gaiman tvsorozat sorozatajánló emily browning ian mcshane jonathan tucker amerikai istenek american gods Amazon Viasat6 harmadik évad amazonprime ricky whittle new york comic con shadow moon