2020. okt 18.

Folytatódhat a Good Omens

írta: Szalai Szimi
Folytatódhat a Good Omens

Nem egy Neil Gaiman könyvet adaptáltak már filmvászonra, és ezek közül az egyik a Good Omens, azaz Elveszett próféciák. Az ő nevéhez fűződik továbbá az Amerikai istenek, a Csillagpor, és a Coraline is.

 good-omens-1.jpg

Az ebből készült sorozat nagy sikernek örvendett a rajongók körében, különös képpen azért mert Michael Sheen és David Tennant tökéletesen hozták az angyal Aziraphale és a démon Crowley szerepét. Mióta a sorozat véget ért, a rajongók azon gondolkodnak, vajon lesz-e folytatása? Az egyik nehézsége az lenne ennek, hogy az első évad a teljes könyvet magába foglalta, amelyet Neil Gaiman és Terry Pratchett közösen írt.

 

Sajnálatos módon Terry elhunyt 2015-ben, és azóta nem készült folytatása a regénynek és ezzel egyetemben egyesek arra következtetnek, hogy hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a Good Omens egy egy évados sorozat. Azonban most talán mégis reménykedhetünk.

Nemrégiben Neil Gaiman a Digital Spynak adott interjújában pozitívan nyilatkozott Aziraphale és Crowley történetének folytatását illetően.

  

„Úgy gondolom hogy jó esélye van annak, hogy több Good Omens-t készítsünk. Nem arról van szó, hogy valaki ne akarna többet készíteni, csak ki kell találnunk hogy hogyan és mikor, és ott van még a sok „ha” is. Plusz, egy COVID világban vagyunk ahol senki sem tudja hogyan is forgasson egy nagy drámát. Vannak problémák, amelyeket egyikőnk se tudja, hogyan is oldjunk meg.
De mindenki szeretné tovább csinálni, tehát csak ez csak annak a kérdése, hogy megnézzük hogyan tudjuk megvalósítani a világban, hogy tudunk rá időt szakítani és hogy mindenkinek a belefér-e az ütemtervébe. Tudom, hogy nem csak én vagyok az egyetlen aki több Crowley-t és Aziraphale-t akar látni.”  

 

A Good Omensen kívül Gaiman jelenleg az egyik leghíresebb munkájának, a The Sandman képregénynek az adaptációjával van elfoglalva. Nemrég jelent meg egy audiobook formájában olyan nagy színészek neveivel mint: James McAvoy, Michael Sheen, Taron Egerton, Kat Dennings, Riz Ahmed, Arthur Darvill és Miriam Margolyes.

 

Ezen felül egy Netflixes adaptáció is a láthatáron van, amelyet az év elején kezdtek volna el forgatni, de a koronavírus ezt is szabotálta. Azóta is arra várunk, hogy mikor jelentik be a munkálatok folytatását. Ha jól csinálják, ez lehet a streaming szolgáltató következő nagy dobása.

Mi minkettőt nagyon várjuk már, remélhetőleg lesz is belőlük valami. Nektek hogy tetszett a Good Omens első évada?

Szólj hozzá

crowley neil gaiman csillagpor netflix coraline james mcavoy michael sheen david tennant the sandman amerikai istenek american gods amazon prime elveszett próféciák good omens aziraphale