Robert Zemeckis igazi úttörője volt két évtizeden át a számítógépes trükköknek, melyek erősítették filmjeinek történetét. A smaragd románca után elkészítette a Vissza a jövőbe első részét, majd forradalmi úton kötötte össze a rajzolt animációt és az élőszereplős filmet a Roger nyúl a pácban c. filmjében. Ezt követően a Vissza a jövőbe trilógiává duzzadt, és Zemeckis előtt csak a csillagos ég szabott határt. A kalandfilmek után a gótikus melodrámát ötvözte áttörő effektekkel a Jól áll neki a halálban, mely a mai napig a rendező egyik leginkább alulértékelt filmje.

A 90-es évek közepe meghozta számára az Oscar által is nagy becsben tartott Forrest Gump sikerét, és gyakorlatilag mindenki szereti a Tom Hanks-filmet, aki valaha látta. Mint ahogy számos nagy rendező előtte, úgy Zemeckis is el akart készíteni egy létfilozófiai science fictiont. Ez lett a bemutatása évében közepes kritikákat kapó, a mozikban pedig leszereplő Kapcsolat Jodie Foster és Matthew McConaughey főszereplésével – ami egyfajta kultuszkövetést ért el a tévé és az internet által. 2000-ben a Temetetlen múlt c. természetfeletti horror és a Tom Hankssel való újabb közös munka a Számkivetettben ismét box-office sikereket biztosított a rendezőnek.

Az új évezredben elkezdődött Zemeckis ambíciókkal teli CGI-korszaka, azonban nagyköltségvetésű filmjei sorra bukdácsoltak a mozikban (Polar Expressz, Beowulf, Karácsonyi ének), így a rendező visszatért az élőszereplős filmekhez. Denzel Washingtonnal készített egy érett karakterdrámát, a Kényszerleszállást, mely látszólag átlendítette Zemeckist egy újabb rendezői korszakba. A 2015-ös Kötéltánc 3D játékos, ám együgyű dramaturgiával alulmúlta az 1974-es kaszkadőrmutatványról szóló Ember a magasban c. páratlan portréfilmet. A Casablanca előtt tisztelettel adózó, világháborús miliőben játszódó Szövetségesek és az ugyancsak elismert dokumentumfilmen alapuló Isten hozta Marwenben negédes próbálkozások voltak, és csúfos bukásnak bizonyultak.

Zemeckis ezúttal nem hibázhatott. Bejáratott címre volt szüksége, hogy újra elérje a közönség és a kritikusok elismerését. Következő filmje az 1983-as Roald Dahl ifjúsági regényének és az 1990-es élőszereplős Boszorkányoknak feldolgozása. A projekt a Warner Brothersnél landolt, és Zemeckis megkapta a Disney által bejelentett élőszereplős Pinocchio rendezői székét.

Beköszöntött azonban a koronavírus, és habár a magyar mozis premier 2020. november 5-én lesz, az Egyesült Államokban az interneten, az HBO Max-on debütált a film 2020. október 22-én.

A film megtekintése után eltűnődtem, hogy miért éppen ezt a projektet választotta Robert Zemeckis, és egyszerűen nem kaptam értelmes választ. Talán teljesen kifogyott az eredeti ötletekből, az életrajzi filmjei az animációs alkotásaihoz hasonlóan pedig akkorát buktak, hogy nem mert kockáztatni. A Boszorkányok egy megfáradt mesterember műve, aki meg sem próbál kimozdulni a komfortzónájából.

A történet szerint Charlie (Jahzir Kadeem Bruno), a megárvult fiú nagymamája (Octavia Spencer) gondozásába kerül, majd egy misztikus hotelben igazi boszorkányokkal találkozik össze, akik egérré változtatják őt – mert a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Charlienak meg kell mentenie magát és a világ összes gyerekét a gonosz boszorkányok és gaz vezetőjük (Anne Hathaway) tervétől, hogy minden gyereket egérré változtassanak.

A Boszorkányok vizuálisan érdekes, de 2020-ban aligha köti le a célközönség figyelmét. Sőt a címszereplő boszorkányok karakterdesign szempontjából cseppet sem fiatal gyerekeknek készült filmre utalnak. Zemeckis mozija sokkal jobban tükrözi a felnőtteknek szánt gótikus horrorok hangulatát, amit a producerek (Guillermo del Toro és Alfonso Cuarón) megálmodtak.

A tíz éve is feltűnő, CGI effektek mára elavult, kínos kísérletek a közepes költségvetésből készült film esetében. A kameramozgás és a látványterv kreatív, de nem hagy maga után nyomot. Mintha Zemeckis minden történet szempontjából releváns hiányosságot a látványvilággal próbálna eladni. A sztori egyszerű, ám kiszámítható. Az idős Charlie (Chris Rock) narrációjának nincs funkciója a keretes szerkezeten kívül. Vágás és rendezés szempontjából ugyanolyan futószalag-munka, mint a többi, megrendelésre készült hollywoodi blockbuster.

Az egerek, a repülő boszorkányok, a transzformáció és a fekete macska kísértetiesen hasonlít a 2011-es Hupikék Törpikék elbaltázott effektjeire. A valóság – a film valósága – és a látvány összeegyeztethetetlen. A slapstick humor a Boszorkányok esetében lusta, s egyenes dühítő.

Ugyan a Boszorkányok hűséges marad az alapmű befejezéséhez, mégis úgy érzem, hogy az 1990-es film sokkal nagyobb szeretettel és odafigyeléssel készült – hála Jim Henson ügyes bábjátékának. Nicolas Roeg rendezése sem hibátlan, ám ott valódi „boldog befejezést” kaptak az egyébként felszínes karakterek. Dramaturgiailag a Boszorkányok kusza és felettébb lassan bontakozik ki. Az üzenet az, hogy „légy önmagad”, melyet őszintén nem értettem, hiszen amikor ez (más szavakkal) elhangzik a főszereplő egér-fiú szájából, akkor hiteltelenné és zavarttá válik a film.

Anne Hathaway rajzfilmszerű fenevad karaktere helyenként szórakoztató, ugyanakkor meggyőződésem, hogy tizenkét éven aluliaknak ez a film nem ajánlott, ugyanis olyan ijesztő, olyan „beteg” a boszorkányok kinézete, hogy néha még engem is majd kitört a frász. Meg hát ezt a gonosz tervet igazán lecserélhették volna valami kreatívabb konspirációra. A gyerekkönyveken alapuló horror egyfajta reneszánszát éli a 2010-es években, hiszen a Libabőr-filmek moderált sikere mellett még Eli Roth is készített egy agnosztikus gyerekhorrort (A végzet órája), illetve del Toro producere volt a tavalyi Lidérces mesék éjszakájának– mely utóbbira a leginkább hasonlít a Boszorkányok horror-faktora. Sokkal inkább egy közepes Guillermo del Toro film, mint egy Robert Zemeckis mozi.

Hogy kinek készült a film, azt nem tudom. Hogy kinek tudom ajánlani? Akik egy felejthető, ám helyenként kreatív, mégis idegesítő, késő halloweeni filmet szeretnének moziban látni. A film jelentős problémái ugyanúgy jelen vannak a rendező utóbbi filmjeiben is. Ha meg tudunk barátkozni a ténnyel, hogy Robert Zemeckis sosem lesz újra önmaga, akkor a Boszorkányok akár még élvezetes is lehet, de a film nem fiatal gyerekeknek készült – a tinédzsereket meg az ilyesfajta horror-fantasy nem érdekli.