2020. nov 13.

David Fincher NÉGY ÉVRE szóló szerződést kötött a Netflix-szel

írta: Csurilla Dániel
David Fincher NÉGY ÉVRE szóló szerződést kötött a Netflix-szel

A francia Premiere magazinnal adott interjújában David Fincher megerősítette a híreszteléseket, miszerint exkluzív szerződést ajánlott neki a Netflix.

david-fincher-netflix-750x400.jpg

Igen, valóban kizárólagos szerződésem van a Netflix csatornájával, mely további négy évre szól.”, nyilatkozta Fincher. „A Mank sikerén áll vagy bukik az egész. Ha rosszul fogadják a filmet, akkor meghunyászkodva jóvá kell tennem, ha pedig sikeres lesz, akkor arrogáns seggfej módjára még több fekete-fehér filmet fogok csinálni.” – nevette el magát a rendező. „Valójában az egész arról szól, hogy tartalmat vigyek el hozzájuk – akármit is jelentsen – és ők nézőket szerezzenek szerény személyem által.”

Fincher azt is elárulta, hogy: „Azért is írtam alá a szerződést, mert úgy szeretek dolgozni, ahogyan Picasso festett, és ki szeretnék próbálni több különböző dolgot, amivel megújíthatom magam. Szeretem annak a gondolatát, ha valakinek számtalan filmje van. És igen, bevallom, furcsán hangozhat ez olyasvalakitől, aki negyven éve a szakmában mozog, és csak tíz filmet csinált. Vagyis most már tizenegyet, de ebből tízre tudom azt mondani, hogy a sajátom. Tudom, objektíven fogalmazva ez egy meglehetősen ijesztő megfigyelés lehet.”

mank-header_1.jpg

Hogy vajon arra gondol-e Fincher, hogy rendezői debütálásának, A végső megoldás: Halálnak nem szívesen vállalja a rendező posztját visszatekintőleg, vagy pedig úgy érzi, hogy eladta magát a Netflixnek a Gary Oldman főszereplésével készült Mank által, nos, olyan rejtélyes kijelentés ez tőle, amin érdemes elgondolkozni.

A világhírű rendező korábban két Kártyavár epizódot rendezett a Netflixen, mely sorozat az egyik első sajátgyártású tartalma volt a streaming szolgáltatónak. Fincher további hét epizód rendezését vállalta a Mindhunter kapcsán, azonban bevallása szerint rengeteg energiát kivett belőle a sorozat, amit a Netflix és maga a rendező is megerősített, hogy hivatalosan is befejeződött.

Fincher korábbi interjúkban már beszélt a nagyszerű kritikákat kapó Mank formavilágáról, illetve kifejezte nemtetszését a hollywoodi stúdiók haszonleső természete iránt. A Gary Oldman főszereplésével készült film 2020. december 4-én érkezik a Netflixre. 

Szólj hozzá

blog érdekes hírek premier mozi oscar hír érdekesség friss alien érdekességek filmajánló netflix david fincher gary oldman szerződéskötés oscar-díj Hírek Hír mank cineart Cineartblog cineartblog CineArt jack fincher oscar-esély oscar-film alien 3 a végső megoldás halál