2020. nov 16.

Pedro Almodovart a járvány sem állíthatja meg!

írta: Arany Gergő
Pedro Almodovart a járvány sem állíthatja meg!

Pedro Almodovar napjaink egyik legismertebb spanyol rendezője, forgatókönyvírója és producere, hírnevét pedig elsősorban kimagasló filmes munkásságának köszönheti. Filmjei, drámái készítésekor nem riadt vissza a komolyabb hangvételtől: gyakran ábrázolta a hitelesen az emberi kapcsolatokat, homoszexualitást és mélyebb érzelmeket. Különösen jelentősek gondosan felépített és kidolgozott nőkarakterei, akiket előszeretettel helyezett filmjei középpontjába. Az idén 71 éves alkotó folyamatosan dolgozott, rendezett, fesztiváldíjakat, valamint Beszélj hozzá c. filmjéért Oscar-díjat is kapott – munkáját pedig a 2020-as egészségügyi helyzet se tudta leállítani.

kepa20190829176.jpg

Idén készült el ugyanis a rendező Emberi hang című harmicperces melodrámája, ami a rendező első angol nyelvű alkotása, egyben legelső rövidfilmje is. A történet főszereplőnőjét pedig nem kisebb név, mint az Oscar-díjas Tilda Swinton alakítja. Swinton saját bevallása szerint rajongott Almodovar-filmjeinek bonyolult életű, hangsúlyosan ábrázolt nőkaraktereiért, és mindig is szeretett volna együtt dolgozni a rendezővel. És bár a film rendezésének előkészítését Almodovar már az év elején elkezdte, a spanyolországi koronavírus-járvány szigorú karanténszabályai miatt a forgatás végül áprilisról júliusra csúszott. A pandémia nyár eleji enyhülésekor Almodovar szinte azonnal megkezdte a madridi forgatást, amit végül sikerült is befejezniük a hónap végéig.

A harmincperces dráma tulajdonképpen egy telefonbeszélgetést mutat be a főszereplő, elhagyott nőalak és a férfi között, aki képileg meg sem jelenik a filmben. Az Emberi hang valójában Jean Cocteau francia avantgárd művész azonos című, 1930-as monodrámájának adaptációja, amire Almodovar saját elmondása alapján évtizedekig készült. A rendezőnek ugyanis személyes kötődése volt a műhöz – a Roberto Rosselini rendezésében készült, 1948-as Emberi hang-adaptációban ugyanis Almodovar egyik kedvenc színésznője, Anna Magnani játszotta a főszerepet.

e49e9f41-a33d-46e3-a5f4-112baed4a5e8.jpg

A későbbiekben további adaptációk készültek a műből – ezek egyike az 1966-os változat, Ingrid Bergman szereplésével – szintén Almodovar egyik kedvencével, a 2014-es változatban pedig a rendező által ugyancsak kedvelt Sophia Loren kapta meg a szerepet. Nem csoda, hogy Almodovar mindenképp el akarta készíteni a saját verzióját – először Meryl Streep, majd Cate Balnchett szerepeltetésével próbálkozott, a tervek azonban nem valósultak meg. Tilda Swinton szereplésével végül idén kezdődhetett meg a film tervezése, amit a rendező az egészségügyi krízis ellenére viszonylag kis késéssel meg is valósított. A film rövidesen a készítése után meghívást kapott a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválra is.

Szólj hozzá

blog ajánló film hír érdekesség Hír cineart cineartblog CineArt