2020. dec 04.

Előzetest kapott a Ghibli Studio első 3D-animációs filmje

írta: Arany Gergő
Előzetest kapott a Ghibli Studio első 3D-animációs filmje

Mindig is megvolt a maga különlegessége a keleti animációsfilm-készítésnek: sokak tartották művészinek vagy épp gyönyörűnek stílusukat vagy látványvilágukat; mások épp ellenkezőleg, ódzkodnak, sok esetben irtóznak az „animés” stílusú filmektől – abban azonban mindannyian egyetérthetünk, hogy a keleti animáció mindig is eredeti és jellegzetes volt. Különlegesség, ami felismerhető maradt, képes volt jelentőségteljesen fellépni a Disney-stílus köré épült animációs iparban, nemcsak a saját területén – hiszen egész Európában és Amerikában is rendkívül népszerűvé váltak az ázsiai rajzfilmek. Még a 90-es évek végével megjelenő újabb animációs hullám, a CGI-animációk se tudták elnyomni a keleti stílus érezhető jelentőségét – és talán nincs is jobb mintapéldája a keleti animáció művelőjének, mint a japán Ghibli Studio. Az egyik legnagyobb japán animációs stúdióként rengeteg filmben, sorozatban, tévéfilmben vettek részt – leginkább azonban saját, egészestét animációik jelentősek. A stúdiót 1985-ben alapította Hayao Miyazaki, aki talán a legismertebb keleti animációkészítővé nőtte ki magát – és az egyik legnagyobb animációkészítővé a szakmában. Olyan ismert filmeket készített, mint a Totoro – a varázserdő titka; a Laputa – Castle in the sky; valamint az Oscar-díjat nyert Chihiro szellemországban (Spirited away). Filmjeinek szépsége és eredetisége még azok figyelmét is felkeltette, akik kevésbé kedvelik a keleti animációkészítést, és hatalmas sikereket hoztak a stúdiónak – ezek tekintetében pedig elképzelhetetlennek tűnik, hogy a készítők szakítanak a sikeres, hagyományos technikától és CGI-animációra váltanak.

earwi.jpeg

A jelek szerint azonban ez történt – a napokban megjelent új filmjük, az Earwig and the Witch előzetese alapján teljesen CGI-technikával dolgozik, a stúdió rajongói pedig egyáltalán nem titkolják nemtetszésüket az interneten.

A kétperces előzetes japánul van, így is érthető azonban történetének lényege – a főszereplő kislány, Aya egy különös nevelőotthonba kerül, ahol rájön, hogy boszorkány, és nekilát, hogy felfedezze rejtett képességeit.

Az animáció és a látvány önmagában egyáltalán nem rossz – csak túlságosan szokatlan a nézőknek, különösen azokban kelthet megrökönyödést, akik a klasszikus animáció minőségét szokták meg a stúdiótól. Bár a japán animáció stílusában megalkotott karakterek kissé elütnek a realisztikusabb fényekkel bevilágított CG-helyszínektől, valószínűleg megszokás kérdése. Az animáció is kifejezetten folyamatos, néhol egészen különleges fény-és mozgáshatásokat kelt, amik szokatlannak, sőt újítónak is hathatnak a nyugati CGI-filmekhez képest. Nem néz ki a film rosszul, inkább szokatlanul – valószínűleg a legtöbb rajongó számára inkább az kérdéses, miért döntött a Ghibli a megszokott technika helyett a CGI használata mellett.

Hozzájárulhatott a dologhoz az is, hogy az utóbbi években nehezebb időszaka volt a stúdiónak – 2014-ben, Hayao Miyazaki visszavonulását követően rövid időre bezártak, idén pedig – a legtöbb filmhez hasonlóan – mozik hiányában egyedül online, a Netflixen közvetíthették filmjeiket. A stúdió valószínűleg új területekre, a CGI-filmek piacára próbál nyitni, hogy továbbra is megtarthassa vezető szerepét az animációban.

Az Earwig and the Witch rendezője Miyazaki fia, Goro Miyazaki – és bár látszólag mindent megpróbáltak, hogy a stúdió klasszikus animációját sikeresen átültessék CGI-technikával, valószínűleg nem fognak munkájukkal olyan sikereket elérni, mint korábbi filmjeikkel. Korai azonban elítélni a stúdió első próbálkozását az új technika területén. Bár a CGI sokak szerint könnyen válhat műanyagszerűvé vagy érzelmetlenné, a nyugati animáció terén a Pixar már bebizonyította, hogy jól használva a CGI is lehet szép vagy éppen művészi – tökéletesen alkalmas környezetet teremt a történetmeséléshez. A Ghibli Studio egy másik projektjét Hayao Miyazaki rendezi – a How do you live? című animáció már klasszikus technikával készül. Az Earwig and the Witch először japán műsorszolgáltatókon fog megjelenni december 30-án, így mi valószínűleg csak 2021-ben láthatjuk a stúdió első CGI-filmjét.  

Szólj hozzá

blog érdekes hírek ajánló előzetes film hír friss heti ghibli Hír cineart cineartblog CineArt studighibli