2020. dec 31.

Hallhatatlan zene: Sound of Metal – kritika

írta: Csurilla Dániel
Hallhatatlan zene: Sound of Metal – kritika

alaAkkor ismertem meg a Sound of Metal koncepcióját, amikor még Derek Cianfrance (Kék Valentin, Túl a fenyvesen) rendező fejlesztette a filmtervet Metalhead címen 2016-ban, mely változat akkor már hét éve készült, és a dokumentumfilm és a fikció határát feszegette a Jucifer metálzenekar két tagja, a való életben is férj és feleség, Edgar Livengood és Gazelle Amber Valentine történetét feldolgozva.

sound_1.png

A Metalhead koncepciója azonban teljesen fikciós történetté fejlődött a Túl a fenyvesen forgatókönyvírója, Darius Marder rendezői bemutatkozásában. Bár a Cianfrance-filmre nagyon kíváncsi lettem volna, Marder Riz Ahmed-et válogatta a Sound of Metal főszerepére, és a film 2019 szeptemberében mutatkozott be átütő kritikai siker kíséretében. Tudomásom szerint Marder számos történetbéli elemet átemelt Cianfrance eredeti sztorijából, többek között az alapfelállást. 

A Sound of Metal-ban egy drogfüggőségből kilábaló metálzenész, Ruben (Ahmed) váratlanul kiszakítja a dobhártyáját, és rohamosan elveszíti a hallását. A zenekar turnéja befellegzett, és Ruben-nek tudatnia kell állapotát Lou-val (Olivia Cooke), aki munkatársa és élete párja. Hamarosan elhatározzák, hogy Ruben számára az a legjobb, hogy egy siketek számára létrehozott közösségben, melynek vezetője Joe (Paul Raci), a segítőkész halláskárosult, megtanulja kezelni új élethelyzetét. Ruben-nek el kell döntenie, hogy a közösségben maradjon-e, vagy visszatérjen Lou-hoz, illetve választás elé kerül egy sebészi beavatkozás által, mely azt ígéri, hogy visszanyerheti hallását.

5443637_jpg-r_1280_720-f_jpg-q_x-xxyxx.jpg

Marder rendezésében a Sound of Metal egy alapos, őszinte és esszenciális függetlenfilm, amely az Ahmed által briliánsan megformált Ruben karaktertanulmánya. A kétórás filmidő pillanatok alatt lepereg, és Ahmed olyan jellegű szimpátiát és összetettséget kivitelez, amely témájából fakadóan példaértékű alapfilmmé teszi a Sound of Metal-t. A konfliktusokkal sújtott Ruben a történet során eljut élethelyzetének elfogadására, azonban gyakorlatilag mindent elveszít. Hogy visszaszerezze az irányítást, belemegy a műtétbe, azonban hatalmas felismerések történnek. A modern tragédiákban gyakorta fellelhetőek a kevésbé aktív protagonisták, és ezek alól Ahmed karaktere sem kivétel, viszont a néző szurkol a csodáért, izgulunk Ruben gyógyulásáért, és sokkoló hatást vált ki a kálváriája.

Színészi szempontból szinte páratlan. Ahmed karrierje legjobb, legeltökéltebb alakítását hozza. Olivia Cooke hasonlóan komplex, ám kevésbé kidolgozott, mint a főszereplő. Paul Raci nevével először találkoztam, és azt kell, hogy mondjam, minden színészi díjra érdemes, ugyanis annak ellenére, hogy nem siketnéma, a színész meggyőző és megindító mentorkép Ahmed karaktere számára. Legjobb tudomásom szerint Raci siketnéma szülők gyermeke, és kiemelkedő jelenléte a hátrányos helyzetű közösségben karitatív tevékenységei által.

sound_2.jpg

Marder dramaturgiája hagyja lélegezni a megalkotott helyzetekben színészeit, azonban a vágás feszes tempójú, a fényképezés pedig egyaránt precíz és kaotikus. A Sound of Metal ugyanakkor nem puszta színészi bravúr, ugyanis a film hangvilága izgalmas, megérintő, felzaklat és rendkívül professzionális munka. Ahmed karaktere számára elengedhetetlen, hogy pontosan ugyanazokat a hangokat halljuk, vagy éppenséggel ne halljuk, melyet a főszereplőnk tapasztal. Nem lennék meglepődve, ha a Legjobb Hang Oscar-díját a Sound of Metal vinné haza – további színészi díjakkal.

A film hatásos és elbilincselő. Ahmed és Raci kiemelkedő alakítást nyújtanak. A hangvilág ijesztő, kényelmetlen és pengeéles. A Marder filmje az utóbbi évek egyik legjobb alkotása egy hátrányos helyzetű közösség életéről, illetve az általam látott legjobb film a siketnémaság bemutatásáról. Kellemetlen audiovizuális utazás a Sound of Metal, azonban annál inkább kifizetődő. 

2020. december 4-től elérhető a film az interneten.

Szólj hozzá

érdekes kritika oscar star wars metál érdekesség dráma marvel érdekességek tomb raider hulk jake gyllenhaal filmajánló venom michelle williams mark ruffalo ryan gosling bradley cooper tom hardy michael fassbender függetlenfilm metálzene derek cianfrance oscar-díj nagyothallás filmdíj alicia vikander riz ahmed olivia cooke túl a fenyvesen éjjeli féreg rogue one zsivány egyes cineart cineartblog ez minden amit tudok sound of metal kék valentin díjfilm paul raci