alaAkkor ismertem meg a Sound of Metal koncepcióját, amikor még Derek Cianfrance (Kék Valentin, Túl a fenyvesen) rendező fejlesztette a filmtervet Metalhead címen 2016-ban, mely változat akkor már hét éve készült, és a dokumentumfilm és a fikció határát feszegette a Jucifer metálzenekar két tagja, a való életben is férj és feleség, Edgar Livengood és Gazelle Amber Valentine történetét feldolgozva.

A Metalhead koncepciója azonban teljesen fikciós történetté fejlődött a Túl a fenyvesen forgatókönyvírója, Darius Marder rendezői bemutatkozásában. Bár a Cianfrance-filmre nagyon kíváncsi lettem volna, Marder Riz Ahmed-et válogatta a Sound of Metal főszerepére, és a film 2019 szeptemberében mutatkozott be átütő kritikai siker kíséretében. Tudomásom szerint Marder számos történetbéli elemet átemelt Cianfrance eredeti sztorijából, többek között az alapfelállást. 

A Sound of Metal-ban egy drogfüggőségből kilábaló metálzenész, Ruben (Ahmed) váratlanul kiszakítja a dobhártyáját, és rohamosan elveszíti a hallását. A zenekar turnéja befellegzett, és Ruben-nek tudatnia kell állapotát Lou-val (Olivia Cooke), aki munkatársa és élete párja. Hamarosan elhatározzák, hogy Ruben számára az a legjobb, hogy egy siketek számára létrehozott közösségben, melynek vezetője Joe (Paul Raci), a segítőkész halláskárosult, megtanulja kezelni új élethelyzetét. Ruben-nek el kell döntenie, hogy a közösségben maradjon-e, vagy visszatérjen Lou-hoz, illetve választás elé kerül egy sebészi beavatkozás által, mely azt ígéri, hogy visszanyerheti hallását.

Marder rendezésében a Sound of Metal egy alapos, őszinte és esszenciális függetlenfilm, amely az Ahmed által briliánsan megformált Ruben karaktertanulmánya. A kétórás filmidő pillanatok alatt lepereg, és Ahmed olyan jellegű szimpátiát és összetettséget kivitelez, amely témájából fakadóan példaértékű alapfilmmé teszi a Sound of Metal-t. A konfliktusokkal sújtott Ruben a történet során eljut élethelyzetének elfogadására, azonban gyakorlatilag mindent elveszít. Hogy visszaszerezze az irányítást, belemegy a műtétbe, azonban hatalmas felismerések történnek. A modern tragédiákban gyakorta fellelhetőek a kevésbé aktív protagonisták, és ezek alól Ahmed karaktere sem kivétel, viszont a néző szurkol a csodáért, izgulunk Ruben gyógyulásáért, és sokkoló hatást vált ki a kálváriája.

Színészi szempontból szinte páratlan. Ahmed karrierje legjobb, legeltökéltebb alakítását hozza. Olivia Cooke hasonlóan komplex, ám kevésbé kidolgozott, mint a főszereplő. Paul Raci nevével először találkoztam, és azt kell, hogy mondjam, minden színészi díjra érdemes, ugyanis annak ellenére, hogy nem siketnéma, a színész meggyőző és megindító mentorkép Ahmed karaktere számára. Legjobb tudomásom szerint Raci siketnéma szülők gyermeke, és kiemelkedő jelenléte a hátrányos helyzetű közösségben karitatív tevékenységei által.

Marder dramaturgiája hagyja lélegezni a megalkotott helyzetekben színészeit, azonban a vágás feszes tempójú, a fényképezés pedig egyaránt precíz és kaotikus. A Sound of Metal ugyanakkor nem puszta színészi bravúr, ugyanis a film hangvilága izgalmas, megérintő, felzaklat és rendkívül professzionális munka. Ahmed karaktere számára elengedhetetlen, hogy pontosan ugyanazokat a hangokat halljuk, vagy éppenséggel ne halljuk, melyet a főszereplőnk tapasztal. Nem lennék meglepődve, ha a Legjobb Hang Oscar-díját a Sound of Metal vinné haza – további színészi díjakkal.

A film hatásos és elbilincselő. Ahmed és Raci kiemelkedő alakítást nyújtanak. A hangvilág ijesztő, kényelmetlen és pengeéles. A Marder filmje az utóbbi évek egyik legjobb alkotása egy hátrányos helyzetű közösség életéről, illetve az általam látott legjobb film a siketnémaság bemutatásáról. Kellemetlen audiovizuális utazás a Sound of Metal, azonban annál inkább kifizetődő. 

2020. december 4-től elérhető a film az interneten.