Tavalyi bejelentése óta nagy kíváncsiság és várakozás kísérte a Soul-t (magyar címén: Lelki ismeretek), ami a Pixar legújabb nagy dobásának ígérkezett mind látvány, mind történet szempontjából. A film eredetileg pár hónappal az Előre után, júniusban érkezett volna, a vírushelyzet miatt azonban többször is csúszott a megjelenés, végül a mozis bemutató helyett a Disney+-ra került, ahol december 25-én, karácsony napján vált elérhetővé a nézők számára. Bár két előzetest is láthattunk korábban, sok biztosat nem tudhattunk a Soul-ról – éppen ezért kritikákat már megjelenése előtt kapott az előzetesek nézőitől. Egyesek a téma súlyosságát bírálták, mások a látványt tartották kifogásolhatónak – és bár a Pixar név általában garancia egy minőségi és szórakoztató animációs mozira, a pletykák miatt inkább kíváncsian, mintsem biztosan ültem le a Lelki ismeretek elé.

A film azonban félresöpört minden aggályt és kételyt; valószínűleg az utóbbi évek egyik legjobb, legszebb és legérzelmesebb Pixar-filmje lett – a stúdió valószínűleg ezzel a filmjével jutott legközelebb ahhoz, hogy művészfilmet készítsen, mind történet, mind látvány szempontjából.

A Soul-t egyébként Pete Docter rendezte, a Pixar egyik legtapasztaltabb animációrendezője, akinek olyan sikeres filmeket is köszönhetünk, mint a Szörny Rt., a Fel!, vagy az Agymanók. A Soul első látásra az utóbbi kettő hibridének tűnhet, és valóban hordoz vonásokat mindkét animációs filmből. A történet főszereplője, Joe Gardner középiskolai zenetanárként dolgozik – ennél azonban sokkal többre vágyik. Mindenét a zenélés jelenti, és élete nagy lehetőségét kapja meg, amikor sikerrel szerepel egy helyi jazzbanda meghallgatásán. Egyetlen rossz lépés azonban mindent megváltoztat – a zenetanárt baleset éri, lelke pedig hamarosan a túlvilágra vezető ösvényen találja magát. Joe azonban korántsem hajlandó ilyen könnyen elengedni az életét! Menekülni próbál a túlvilágtól, így jut el a különleges „előkészítőbe” – egy helyre, ahol a meg nem született lelkek személyiségének formálása történik. Hogy megmeneküljön a szigorú ellenőrzéstől, és elkerülje a túlvilágot, „lélekmentornak” álcázza magát – feladata pedig az lesz, hogy segítsen egy még meg nem született léleknek, 22-nek megtalálni élete célját.

A történet innentől kissé oldottabb hangulatot ölt, ahogy a két ellentét – az életéért küzdő, határozott célokkal és ambíciókkal rendelkező Joe Gardner, és a kissé flegma, mának élő 22 megpróbálnak segíteni egymásnak. 22 évszázadok óta a lélekvilágban tengeti napjait – nem találta meg ugyanis életcélját, és irtózik a földi lét gondolatától is. Egy véletlen folyamán azonban mégis földi életbe kényszerül – mégpedig egyenesen Joe Gardner testébe. A pórul járt zenetanár a kórház macskájában köt ki – kettejüknek kell kitalálni, hogyan kerülhetnek vissza mindketten saját helyükre.

Legelsőként talán érdemes megemlíteni a nyilvánvalót: a film látványa gyönyörű. Megszokhattuk a Pixartól, hogy igényesen kidolgozott és szép világokat láthatunk animációs filmjeikben, a Soul azonban leginkább sajátos hangulatával hívja fel a figyelmet magára. A történet helyszínéül szolgáló New York utcái, a főhős lakása vagy a kis bár a legutolsó részletig kidolgozottak, és általában különösen látványos világítást kapnak. A lélekvilág ennek a tökéletes ellentéte – kontrasztos, letisztult, pasztellszínekből építkezik, a karakterek absztraktabbak. A különböző világok kettőse teszi igazán emlékezetessé a film látványát – és bár sokan aggódtak, hogy a történet túlságosan sok időt tölt majd a lélekvilágban, és a valóság háttérbe szorul, ez szerencsére nem így történt.

Sokkal érdekesebb a látványnál azonban a történet maga, ami leginkább az Agymanókat idézi. Rendkívül jó a film időzítése – eseménydús, és viszonylag sok karaktert mozgat, mégsem érződik elkapkodottnak vagy túl gyorsnak. Akciójelenetek szinte egyáltalán nincsenek, ettől azonban nem válik a film vontatottá vagy érdektelenné. Az egyszerű párbeszédek, valamint a karakterek közötti kapcsolatok azok, amik igazán a történet mozgatórugóiként működnek – különösen szórakoztató volt látni, ahogy 22, a még meg se született lélek próbál érdekes és sokszor furcsa interakciókba keveredni embertársaival a zenetanár testébe zárva – rendkívül jól visszaadva a gyermeki kíváncsiság érzését: számára minden új ebben a világban, amit fokozatosan egyre jobban megismer, és megszeret.

A leglényegesebb pont azonban a történet konklúziója és végpontja – ami egyszerre volt várható és meglepő valami különös módon.

Bármennyire is tetszett a történet és a film, 22 bemutatásakor mégis belém ültetett némi aggodalmat a befejezéssel kapcsolatban. Úgy éreztem, a kiszámítható, megszokott mederben folyik majd a történet: Joe Gardner mindent megtesz majd azért, hogy lerázza a számára idegesítő 22-t, kalandjaik során azonban összemelegednek, végül a zenetanár megszereti barátját és feláldozza érte földi életét. Szerencsére azonban csak részben lett igazam – a Soul befejezése ugyanis sokkal többet adott, mint egy egyszerű barátos film lezárása.

A Soul tanulsága, hogy az élet nem csupán a munka és az álmokért, célokért való küzdelem. Az tud igazán élni, aki megtanulja szeretni az életet magát – az apró, mindennapi dolgokat, amik életünk nagyrészét kitöltik, és amik mellett hajlamosak vagyunk teljesen elsiklani. A Soul olyan történetet mesél el, ami mindenkihez szólhat, és annak ellenére, hogy részben egy léleklakta fantáziavilágban játszódik, sokkal valódibb, mint a legtöbb animációs film. Nincs benne erőszak, és negatív karakterek se – még a Joe-ra vadászó, szigorú „lélekszámláló” lény, Terry is csak egy szabálykövető figura, aki a munkáját próbálja végezni a lehető leghatékonyabban.

A filmet természetesen érik nézői kritikák – sokak szerint kiszámítható a befejezése, egyszerűek karakterei, vagy túlságosan nehéz a témája elsődleges célközönségének, a gyerekeknek. A Pixar azonban mindig is ismert volt arról, hogy animációs filmjeit komolyabb mögöttes tartalommal fűszerezze, és a Soul esetében sincs ez másképp. A macska testébe került zenetanár jelenetei szórakoztatók és oldhatják a film komolyságát – de a poénok nagyobb része is inkább a nagyobb gyerekek számára lehet értelmezhető. Valószínűleg a film nem kötné le a kisebbeket, nem tartalmaz azonban semmi olyat, ami miatt eltiltható vagy káros lenne a gyerekekre. A Soul érzelmes és szép filmként gazdagítja a Pixar-animációk listáját, ami megtanít minket arra, hogy éljük meg életünk minden apró pillanatát.