Számtalan dokumentumfilm foglalkozott már a korhatáros filmek és az MPAA (az amerikai korhatárbizottság) feltárásával, ugyanakkor tudomásom szerint olyan komikus dokumentumfilm-sorozat, ami kimondottan a leggyakoribb amerikai káromkodásokat venné górcső alá, még nem készült – vagy legalábbis nem jutott el széles körbe.

Christopher D'Elia rendező azonban társulva a Netflix-szel és Nicolas Cage színművésszel egy hatrészes doku-sorozatban ismerteti a káromkodás művészetét, kulturális és populáris használatát szakértők és komikusok interjúhelyzetében, színes illusztrációk és egy szakállas, parókás, mindenre elszánt Nicolas Cage kíséretében, aki A szitokszavak történetének házigazdája.

Mik ezek a pejoratív szavak? A hatrészes sorozat egy-egy epizódot szentel a leggyakoribb csúnyaszavaknak, melyek a fejezetek címeiben is megmutatkoznak, nevezetesen a húszperces F**k, Sh*t, Bitch, D**k, Pu**y és Damn című epizódokban. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az egyelőre csupán magyar felirattal rendelkező Netflix-sorozatban nem kerültek lefordításra az említett szavak, viszont hatalmas szeretettel várjuk a magyar szinkront, avagy a jóval részletgazdagabb és kreatívabb fordítást.  

A legizgalmasabb aspektusa a premisszának Cage jelenléte, aki a mindentudó, elegáns beszélő szerepében, antik bútorok és burzsuj italok közegében, egy kényelmes fotelből – helyenként önreflexív módon – szenzációsan szórakoztatja a nézőket humoros és kevésbé sikerült szóviccek, eredettörténetek és különböző formájú ábrázolások segítségével, melyek részint pszichológiai kísérletek, animációs betétek és folyamatrajzok az említett interjúhelyzetek mellett.

A szitokszavak története egy alapvetően rossz doku-sorozat, viszont ez senkit nem zavar, ugyanis a központi témája a tabuk megtörése, a káromkodás hagyományának bemutatása. A megszólalók szavahihetősége megkérdőjelezhető, viszont Nicolas Cage elviszi a hátán a hatrészes társadalmi kísérletet, melynek kiemelkedő és felettébb gyengén sikerült epizódjai is vannak.

Az említett interjúalanyok jelentős részét nem ismerhetjük, ugyanis míg egy részük kevésbé sikeres stand-up komikus Nick Offerman és Sarah Silverman kivételével, addig a másik, „tudományos” réteget gender-szakértők, pszichológusok és szótárkutatók teszik ki.

A F**k című első rész sem megerősíteni, sem cáfolni nem hivatott a címszereplő szó eredetét, azonban célja pusztán bemutatni annak gyakoriságát a popkultúrán, valamint a mozgókép történelmén keresztül, és relatív sikert arat. A Sh*t ezzel szemben már erősen alább ad, valamint kielégíti a toilet humorra éhezőket, és a széria leginkább alantas, ám megkerülhetetlen epizódja.

A Bitch egyfajta feminista hangvételű utazás az ellentmondásokba ütköző szó használatában, melyet rendben találnak applikálni a nők egymásra, azonban a férfiak nem alkalmazhatják. Képzavaros, viszont sokkal vidámabb és informatívabb epizód. A D**k ezzel szemben rákontráz a nemi szerepekre, majd hajmeresztő, ám kevésbé vitatható megállapításokba bonyolódik egy erősen politikai vonalat képviselve.

A Pu**y hasonlóan kudarcos próbálkozás a nőiesség kutatása szempontjából, viszont elenyésző mértékben provokáló, sokkal inkább feltáró boncolgatása a címszereplő szó exponálásának. A Damn ezzel szemben kellőképpen informatív, jóval összetettebb és szórakoztatóbb része a sorozatnak, mely vallási és filmművészeti szempontból egyaránt vizsgálja a szitokszó alkalmazását a modern nyelvben.

A magát egy pillanatra visszafogni sem kívánó Nicolas Cage kétségtelenül mulatságos jelenléte ellenére tehát megbukik a nem kifejezetten vicces sorozat a hiteltelensége és a folytonos propagálás okán, ugyanakkor tagadhatatlanul érdekes kísérlet, helyenként átfogó tanulmány, ám többnyire önfeledt és infantilis vígjátéksorozat. Az angol nyelv kellő ismerete ajánlott, azonban egy esetleges magyar szinkron kíséretében még élvezetes is lehet az összesen alig 120 perces széria.

A szitokszavak története a Netflix-en 2021. január 5-től elérhető.