Egészen mostanáig nem voltam azzal tisztában, hogy Riz Ahmed nem csupán egy kiváló színész, hanem egy elismert rapper is. A nemrég alakult Swet Shop Boys formáció egyik oszlopos tagja, valamint tavaly egy szólóalbumot adott ki The Long Goodbye címen, minek kísérőjeként egy koncepciós rövidfilm is készült. Az album egyik száma, a Toba Tek Singh-nak ötletét Ahmed továbbgondolta egy nagyjátékfilmmé.

A Mogul Mowgli egy feltörekvő brit-pakisztáni rapperről, Zed-ről (Ahmed) szól, aki a nagy áttörést jelentő első turnéja előtt autoimmun betegség tüneteit kezdi produkálni. Végtagjai elgyengülnek, majd képtelen lábra állni. Teljes elkeseredésében egyszerre elvakult és bizakodik felépülésében, amit egy életmentő műtét elősegíthet, miközben reménykedik támogató családjával a turné lehetőségében.

Bassam Tariq első nagyjátékfilmje a Mogul Mowgli, aminek forgatókönyvét Ahmed-del közösen írta, és erőteljes életrajzi elemeket tartalmaz a színész fiatalkorából, izgalmas és összetett parabolákkal, gazdag tematikával és letisztult, szinte kísérleti formavilággal fűszerezve. Annika Summerson operatőr dokumentarista filmnyelve egyszerre nyomasztó, kontrasztos és lehengerlően intim képet fest a lebénult zenész frusztrációiról, belső világáról és konfliktusairól.

A film kevésbé cselekménycentrikus, mint amennyire egy belsőséges vívódást hivatott bemutatni, amely nevezetesen Zed hovatartozása. A muszlim huszonéves egy pakisztáni bevándorló család sarja, akik Nagy-Britanniában telepedtek le, míg Zed az utóbbi időben a tengerentúli underground zenei miliőben keresi diagnózisáig önmagát. Ahmed karaktere nem feltétlenül gyakorolja vallását, szégyelli eredetét és rendkívül nyugatiasodott életet folytat.

A vallás, a kultúra, az örökség és az apa-fiú kapcsolat egyaránt megjelenik a Mogul Mowgli-ban különböző víziók, költői képek, absztrakt és abszurd kontextusok formájában Zed fejében. Egyik ellenpontozott eleme a történetnek egy projekció, avagy allegorikus elem, mely a virágokkal borított férfi, aki Toba Tek Singh-nek hívja magát – pakisztáni provincia – és Zed félelmeit, ellentmondásait testesíti meg. Hasonló ellentétpár a betegség és a kulturális identitás elvesztésének kapcsolata, amelyet a hosszas felépülési folyamat és az önismereti, mélylélektani utazás egyaránt érzékeltet.

A művészfilmes elbeszélést játékosan, ám kissé didaktikusan használó Mogul Mowgli ugyan nem olyan határozottan irányítja a nézőt, mint azt egy ilyen témákban gazdag történet megkövetelné, mégis Riz Ahmed energikus és érzékeny alakításának köszönhetően sikert arat a film. A Négy oroszlán, az Éjjeli féreg és a Sound of Metal után ismét egy remekbe szabott színészi játékot láthatunk Ahmed-től új filmjében. Az apát alakító Alyy Khan egyaránt elkötelezett, és lényegében a film lelke az apa-fiú kapcsolat, az örökség, illetve az identitás fürkészése, melynek megértéséhez Khan játéka hatalmas segítség.

Filmnyelvi szempontból a 1.33-as képarányú alkotás precíz kézikamerás és rögzített beállításokat egyaránt használ természetes fények kíséretében, ahogyan a dokumentumfilm és a fikció határán is bátran lavírozik a film – meghintve egy csipetnyi metafizikával. Ugyanakkor a lassú tempó, a túlzott ambíciók a 90 perces film jelentős negatívumai, és a megtekintés egyedül az arthouse forma iránt érdeklődők számára válhat kifizetődővé.

Az életrajzi, a művészfilmes és a zenés filmdráma határán a Mogul Mowgli lényegesen nagyot vállal, és csak részben sikeres a bátor próbálkozás, viszont Riz Ahmed miatt érdemes adni Bassam Tariq első filmjének egy próbát – annak ellenére, hogy számos hasonlóság fellelhető a Sound of Metal és a Minari történetével, melyek példásabban kivitelezték nagyratörő gondolataikat.